I'm a cool girl

Atyaúristen, mennyivel kedvesebb, viccesebb, jobb fej vagyok, ha sikerül magam egymás után pár napig rendesen kipihenni*... Döbbenet.

 (mondjuk a szemem még mindig annyira karikás, hogy szerintem 19~ben én leszek az Audi reklámarca, de minden nem lehet kerek... 🤪)

* Értsd: tíz óra/éjszaka+délutáni szundi

Hát... Boldog karácsonyt Nektek!

(Csináltam brutál cuki Kobás képet, de valamiért nem engedi feltölteni)

Nekem eddig a karácsony

Az a hála amit ma reggel éreztem, amikor tudatosult, hogy a következő öt napban, csak ahhoz kell szólnom, akihez akarok... 😍

Tired AF

13 napot toltam le folyamatosan, és mivel az 'újlány' elmegy, megint ketten maradunk Fulloskával, úgyhogy nem remélek semmi jót, én már csak aludni szeretnék.


A névnap ~mármint Katonáé~ meg úgy sikerült, hogy ugye én mindenféle lelki tusát vívtam a puzzle miatt, aztán újra kiderült, hogy én vagyok hajlamos túlgondolni dolgokat (vagy ő ilyen egyszerü), de az volt, hogy ott álltam a kezemben a két dobozzal (puzzle+makett), és akkor ő széles vigyorral mondja, hogy nagyon reméli, hogy az egyik az puzzle... És tök őszintén örült neki... Meg a makettnek is, és összeszerelés közben megjegyezte, hogy még majd vehetek párat, mert rengeteg festéke van még... Még az a szerencse, hogy 'nem' félreérthető a kommunikációja... Szóval igy történt, hogy egy nagyon kicsit röhögtem magamon, hogy vagy én tulajdonítok dolgoknak túl nagy jelentőséget, vagy a pasik tényleg ennyire egyszerüek, vagy szimplán úgy értette, ahogy én értettem, csak jól leplezte...

Hát most ebben nem vagyok biztos, hogy értitek....

Napom

~ jónapot kedves

~ nem vagyok kedves

Puzzle

Lassan ott tartok, hogy Katonával kapcsolatban, már nem akarok senkinek semmit mondani, mert kísértetiesen hasonlít a helyzet ahhoz, amikor Big elég szemét volt velem, és én akkor még naívan vártam a másoktól a megértést, és elmeséltem (szinte) mindent, amiből meg az lett, hogy a mások megharagudtak rá, féltettek,és próbálták felnyitni a szemem, bennem meg lett egy ilyen ellenállás amiatt, hogy baszki, nem szentbeszédet kértem, csak egy kis megértést....

Katona nem szemét velem... Csak olyan mondatokat tud odaszúrni, hogy legszívesebben ordítanék a dühtől...

És mivel tanultam abból, hogy a mások ~és nyílván tudom, hogy szeretetből, de~ hogy álltak az ilyen szituációhoz, ettől most igyekszem most megkímélni magam...

De valahol akkor is kikell adni magamból, hogy mennyire nyomorultul érzem magam attól, hogy elmentem ma ajándékot venni Katona névnapjára, és ott bőgtem a boltba, hogy van egy konkrét ajándék, amit minden évben veszek neki, puzzle, és ez nálunk ilyen közös kis hagyomány, és hogy én nem vehetek neki puzzle~t... És ezen én így kurvára sírtam a Müller közepén, úgyhogy vettem először egy tigris tank makettet*, aztán a kasszától még mindig bőgve vissza szaladtam a puzzle~ért mégis... És először dühös voltam, hogy ki mondja meg nekem, hogy nem vehetek puzzle~t, miért ne vehetnék, hát faszom... És ezután tök örültem, hogy igenis megvettem, mert ez nálunk hagyomány...

Egész addig tartott az én kis diadalittas örömöm, amig kaptam tőle egy lebaszós üzenetet... És akkor megint kurvára bőgtem, hogy én itt ekkora lelki tusákat vívok ~ egy nyomorult puzzle miatt~ és jó érzékkel épp most basz le, és hogy ilyen stílusban, egy amúgy kurvára piti dolog miatt...

Szóval csak ezt szerettem volna elmondani.... Valakinek...

*aztán itthon kiderült, hogy tigris tankja már van, ugyhogy holnap mehetek vissza, végülis tökmindegy, már így is hülyének hisznek a pénztárosok

Édes faszom....

Álmomban én voltam Mila Kunis (!), és valami elbaszott kalapos csávó nyomult rám, amitől a hideg kirázott, de valahogy úgy alakult ~nem emlékszem~, hogy a hátán feküdtem... És itt szólalt meg az ébresztő, én meg nyomtam egy szundit, mert arra gondoltam, hogy mostanában úgysem volt ilyen, és nem is lesz, legalabb álmomban...

Rettenetesen szánalmas

Közvéleménykutatok

Ti hiszitek a karmában ?

Hopika

Hát ilyen az, amikor feldúlt lelkiállapotban elkísérem Fulloskát varratni... Aztán hazajövök én is egyel

Én a strucc

Annyira nem akarok erre az egészre gondolni, hogy egy órája azon gondolkozom, hogy elmondjam e egyáltalán ma a pszichonak, vagy alibizzek, és majd a következő alkalommal, amikor tudok is róla normálisan beszélni...

úúúúgy szeretnék

úgy szeretnék őrjöngeni, artikulálatlanul bőgni, földhöz csapni (magamat) valamit, kiabálni, vergődni.... de hogy totális nihil van belül...

Én mindig úgy irigyeltem például Nádját, hogy ilyen pontosan részletesen, intenzíven ki tudja magából írni, ami belül tombol... és most nagyon szeretném én is... de nem jön....

igazából nem most nem jön, hanem már hetek óta valami elbaszott üzemmódban vagyok, mert talán írtam is, hogy még sírni sem tudtam hetekig, ami nekem még mindig tök ijesztő, és tegnap is csak egy három-négy órás mekegve bőgés volt...

Szóval nem igazán tudom kiadni magamból ami van... a  pszichológusnál is az utolsó két alkalommal csak ültem, mint egy fasz, és igazából a  nagy büdös semmiről beszéltem, és bővített körmondatokban mondtam a semmit, amit így utólag nem is értem miért hagyott...

Reggel óta próbálok gondolkozni, hogy mi volt, mi van és hogy mi lesz... de... igazából csak azt veszem észre, hogy tök máshol járnak a gondolataim... nem igazán érdekel mi lesz... nem depresszióból, meg önsajnálatból, hanem mert faszom...

én már annyit de annyit gondolkoztam, és soha-soha nem úgy alakult semmi, ahogy én terveztem, akkor mit erőlködjek... szabadesés... ahogy esik úgy puffanik, ha tudatosan tervezve se úgy sikerülnek a dolgok, akkor miért ne próbáljam meg azt, hogy mindig csak egy napot éljek túl, és hagyjam, hogy úgy legyen ahogy lennie kell, vagy ahogy sikerül...? mennyi energiát és időt megspórolok majd ezzel...

Tárgyilagosan

Elővettem a leglényegesebb témát, a kettőnk dolgát, mert tisztánlátni kell, és bizonytalanságban lenni már elég volt.

Hát ez bizony negatív.

Hogy megbántam e?  Igen, jobb volt azt remélni, azt hinni...

Mert a szív elhiszi a hazugságot, ha éhes...

sírásokba

ijesztően régen nem sikerült sírni, pedig eskü már mindent bevetettem, ami ilyenkor segíteni szokott, hogy meginduljon a könny cunami, de a világon semmi.
És én ilyenkor mindig tök megijedek, mert azt gondolom, hogy aki nem tud sírni, abból már kiégett minden-minden érzés, és szerintem ez tök félelmetes.

Aztán vasárnap reggel csak  úgy magától megtört a jég... egy elég szar álomból keltem (Katona úgy csajozott álmomban, ahogy a filmekben szoktak esküszöm), már eleve így hülyén sírásra görbülő szájjal ültem a kávém fölött, amikor a telefonom out of blue bemondta az unalmast, és miután minden létező módon próbáltam életet lehelni bele és semmi, akkor kitört belőlem a zokogás (!!!).

Katona kicsit le is cseszett, hogy most az komoly, hogy a rohadt telefon miatt ennyire bőgök? És akkor én mekegő hangon próbáltam elmondani, hogy neeem, hanem most ez így pont volt az i-re, mert engem annyira nagyon sok dolog nyomaszt, és olyan sok minden fáj, és másnap vittem a Koba gyereket ivartalanításra, és attól is teljesen be voltam szarva, mert minden-minden felidéződött bennem Süti műtéte miatt, és féltem és szorongtam ettől is.

Persze  miután elfogyott az összes könnyem, borzasztóan megkönnyebbültem, és már nem is láttam olyan tragikusan a világot, mindenesetre arra rávilágított, hogy nagyon kell nekem ez az egy hét szabadság amit a hétre kivettem, mert fizikailag és lelkileg is fáradt vagyok már mindenbe, és pihennem kell, és magammal lenni, össze kapni magamat.

Tegnap túl esett a Koba az ivartalanításon, és megszabadult két plusz fogtól is, egész jól viselte, este már az volt a legnagyobb dráma, hogy a gallér miatt nem tud rendesen játszani, meg hogy borzasztóan éhes :) aaangyalom, hát én úgy szeretem, hogy ennyire kis alkalmazkodó, meg talpraesett kiskutya, hogy arra szavak nincsenek.

Szóval tökre megnyugodtam, hogy még tudok sírni és nem halt ki belőlem minden, és azért is mert túl vagyunk ezen a műtéten, felébredt szépen az altatásból, és most már csak gyógyulgatnia kell a sebnek.

Én meg igyekszem a lehető legtöbbet pihenni, olvasni, zenét hallgatni, nekem tetsző dolgokat csinálni, hogy helyre billentsem magamba a lelki békét.

Töknyomasztó

A munkahelyen meg az van, hogy ma (nem hivatalosan, de) kiderült az újlányról, hogy rendőrségi nyomozás folyik ellene lopás miatt. (a hülye, a saját lakótársát szabadította meg az összes aranyától).

És akkor Fulloskával állunk, és nézünk egymásra bután, hogy ilyenkor mit kell csinálni?  Jelezni a főnökségnek, rákérdezni, megszabadulni tőle vagy mi?  Mert aki a saját lakótársát meglopja, az jó eséllyel minket is megfog, és hát ugye pénz, érték bőven van a boltba...

....

Tko

Miután múlt héten minden nap három harminckor keltem, és 12~14 órát dolgoztam, túlestünk az éves leltáron (ami durván mínuszos volt ~ szerintem ki fognak rúgni), szóval a szervezetem úgy döntött, hogy fuck this shit,  elég volt, és konkrétan ledöntött a lábamról, valami fosós~hányós megfázásos történet...

Mivel a héten köztes lettem volna, kivettem ezt a hetet, amiért a kolléganők szerint a kurva anyámat egyébként... Amit nem is igazán értek, mert az ő beosztásukat nem érinti.

Nem vagyok kifejezetten tápos fajta, de így tényleg nem tudnék dolgozni, gyakorlatilag három napja, napi 16 órákat alszok, fáj minden, tegnap már kértem Katonát hogy lőjön le, de szerinte indokolatlan fegyverhasználatnak minősülne  😄

És egyébként csak azért nem 24 órát alszok a 24~ből, mert a kolléganők ilyen hívásokkal tartanak ébren, illetve karban a vérnyomásom:

Hívás1: (hajnal!  4 óra 20) megszólalt a riasztó, kit kell hívni????  

~teljesen biztos, hogy nem engem, távfelügyelet Cuncuska! 

Hívás2: elromlott a hűtő...

~esetleg próbáld meg a műszakiakat, szerintem valamennyivel többet értenek hozzá mint én.

Hívás3: kell ma rendelni? 

~Minden(!!!) héten, hétfőn, szerdán és pénteken rendelünk... Szerinted kell?

Hívás4: elfogyott az xy hüvely, van még valahol? 

~a raktárban nézd meg légy olyan jó...

Hívás5: be tudsz ugrani, amig átmegyek a postára? 

~A posta este hétig nyitva van, a műszakodnak kettőkor vége, szerintem bőven oda érsz, bicsi bocsi ha bunkó vagyok, elnézést de nem merek a wc~től tíz méternél messzebbre merészkedni.

Azt hiszem kicsit most neheztelek rájuk.....

Onnét tudom

Hogy nem vagyok jól, hogy az előbb azon kaptam magam, hogy egy blikk-es cikk alatt komment háborúba keveredtem!   🤣🤣🤣 (de miéééért?)

Influencer...

Csak én kapok idegrángást ettől a szótól?

Minden másra ott a master card

A felismerés, amikor a gyerekkorod idézve, bokáig gázolsz a falevelekben az őszi napsütésben, még nagy vidáman rúgdosod is, mint rég.... majd felfedezed, hogy full szaros mindkét cipőd... Hát megfizethetetlen.

Mielőtt :)

Mielőtt kivivom a nép haragját, írok gyorsan !

Annyira drágák vagytok, hogy hianyzom a leltárból, és mindennap úgy feküdtem le, hogy na jóóó, holnap tényleg blogolok, de minimum egy kommentet dobok, hogy élek vagyok, csak extra fos (majdnem)minden nap!

Több szempontból fos, bár lehet, hogy csak nekem kellene újragondolni a probléma piramist.

Gondolom legfőképp a Katonás sztori érdekel Titeket... Hát kicsit félve, és óvatosan merek erről csak írni, mert irl kapok hideget, meleget, és nem azt mondom, hogy azt mondja bárki, amit hallani akarok, de elég labilis a lelkem ezzel kapcsolatban, és nagyon meg tud viselni, ha valaki sarkosan fogalmaz, vagy ilyesmi.

Kicsit kutya futtában, mert a változatosság kedvéért rohanok, szóval hazaért, nálam vegyesen bőrből kiugrás, és 'rettegés foka', amiért az elmúlt fél év alapján fogalmam sem volt mire számítsak, és ehhez mérten jól sikerült az első pár nap, örült, örültem, örültünk, a pszichológus jól felkészített, hogy lehet hogy így~úgy~amúgy fog viselkedni, hogy hagyjak neki időt vissza szokni, hogy itthon van, hogy a saját ágyában alszik, hogy ez egy tök más közeg, hogy ne támadjam le rögtön a gondolataimmal, az érzéseimmel, hogy ne akarjam az elmúlt fél évet két nap alatt bepótolni stb.

És én ezeket tök komolyan is vettem, mert persze had szokja az itthon létet. És az elején tényleg tök pozitívan alakult minden, rengeteget mosolygott a szívem, és nagyon pozitív voltam velünk kapcsolatban. Tett felém egy akkora gesztust, hogy csak kapkodtam a levegőt, (erről ennyit akarok csak elmondani), szóval én azt hittem rendben lesz.

De... Mert ugye mindíg ott az a kurva de... Szóval most már itthon van egy hónapja, de rólunk, kettőnkről egy árva hangot nem ejtettünk... Én ugye azért nem, hogy ne legyen letámadva, ő meg... A fene tudja miért... Büszkeségből, vagy még bizonytalan, vagy nem akar bántani, de hogy így csend van... Szépen visszaálltak a hétköznapok, a megszokott menetrend, és mi meg csak így vagyunk...

Nekem meg múlt hét óta egyre jobban kell összeszorítani a fogam, hogy ne bukjon ki belőlem a mindent tisztázó kérdése sorozat... 'kell'... Nem nem kell, ha ő nem kezdi el,  nyilván nekem kell... De vajon fel vagyok készülve a válaszra? És igen tudom, lehet ülni a langyos szarba, de minek, előbb utóbb meg kell ejteni ezt a beszélgetést, csak hogy éppenhogy össze szedtem magam, kurva sok melóval, és annyira nagyon gyenge kis lábakon áll ez az én lelkem kirakósa, hogy nem vagyok benne biztos, hogy ha most összetörik, akkor lesz e erő, vagy kedv újra összerakni.... Mondhatni elég erősen tiltakozik az önvédelmi rendszerem... De igen, tudom... Gyűltöm majd a bátorságot.

Hát most így hamar gyorsan ennyi, rohanok tovább, de most már jövök gyakrabban, ahogy az egyéb szarok lassan elsimulnak.

Fszmt

Azért jó emberekkel beszélgetni (nem), mert mindenki felhívja a figyelmem, hogy azért készüljek fel arra is hogy, mi van ha Katonával vége a mi közös életünknek...

Aha, ezt igy tök jókor mondjátok, érkezése előtt két nappal*, amúgy tök nyugodt vagyok, tényleg emeljétek az adrenalint, meg a vérnyomásOM.

*nyilván kurvára tisztában vagyok a helyzetünkkel

Tik~tak

Hajnal háromkor megébredtem, és sehogy nem sikerült visszaaludni, ami meg azért volt jó, mert elkezdett járni az agyam, és hirtelen elkezdtem szorongani, hogy jaj~jaj, négy nap múlva hazajön Katona, és mi lesz?  És nekem még annyi mindent megkell addig csinálni, és mit főzzek, és mit mondjak majd neki először, és mit vegyek fel.... Stb.

Sikerült úgy bestresszelni magam, hogy örültek módjára elkezdtem listákat írni ~ ettől mindig megnyugszom~ melyik nap mit kell csinálnom...

Nyilván reggel az első dolgom az volt, hogy nekiálltam virágokat átültetni 🤣, mert az úgy fontos, össze földeztem a fél lakást, a másik felét meg a Koba, mert persze egy félpercig nem figyelek, és végig húzza a lakáson a majdnem üres virágföldes zacskót.

Szóval szombat dél van, de hogy így nem haladtam ma semmivel semmit, szerintem holnap nagyon megbánom ezt még  😎.

Iszonyat izgulás van....... Négy nap!!!!!!

Szabadság, szeret(t)em!

Hű... Szóval szabin voltam egy egész hétig, ami azt nézve, hogy idén még csak négy napot vettem ki, nagyon rámfért, plusz már ott tartottam, hogy olyan ember  undorOM volt, hogy attól féltem, hogy olyat teszek, hogy benne leszek az esti hírekben. 🤣

Ezért első nap jol bevásároltam kaját, meg mindent, hogy tényleg ne kellen emberek közé mennem. És lehet, hogy bénán hangzik, igazából nem voltam sehol, nem volt igényem szociális életet élni, a telefonom is amikor csak lehetett repülő üzemmódba volt, mert hát ennyire...

Cserébe hallgattam sok~sok zenét, olvastam, (végre), aludtam sokat és sokáig, takarítottam, rengeteget Kobàztam, mentünk nagyokat sétálni, gyakoroltunk, bùjtunk sokat kiskiflibe, szoval nem csináltam semmit, közben meg mégis, csend, béke, nyugalom. Voltam a pszichológusnál is, nagyjából jól átbeszéltünk mindent, jó volt!

Igyekeztem a fejem is rendbe tenni, minden szempontból, tíz nap múlva jön haza Katona, izgulás van, minden szempontból, de nyilván kurvára várom haza...

Szóval csak azt akartam mondani, hogy milyen jó volt nekem, na... ☺

TGIF!

Nem vagyok különösképpen fostos csibe, de két és fél év után ma rányúltam a pánikgombra...

Raktam már ki csatak részeg embert, küldtem el bemindenezett  orkot csípőből a picsába, volt, hogy megmutattam a gázsprèt, de ez most sok(k) volt....

És persze mire a távfelügyelet lereagálta, és odaértek a rendőrök, meg is oldódott minden... És én hirtelen kurva dühös lettem, hogy ezt mégis, hogy a faszomba gondolta, hogy ezt így velem, és dühös voltam azért is, mert megijedtem, magamra, hogy baszdmeg ennél te faszább csaj vagy...

Szóval tök köszi, hogy péntek van, tök köszi, hogy Szabin leszek egy hétig (nem emiatt, tervezett szabadság), mert isten bizony nem bírom tovább a mindent ami van!!! 

Aztán lehet depressziósnak lenni tőlem, amiért ezt kiírtam magamból, de ez még mindig az én játszóterem itt, világos?

Mielőtt valaki depike lenne

Írok vidámat is, jó?

Szóval képzeljétek is el, járunk Kobával kutyasuliba!

Az úgy volt, hogy Fulloska exe, kutyasulizik, és kérdeztem tőle, hogy kinézhetnénk e az egyik órára, egy kis kutya társaságért, meg mert miért ne, és akkor mentünk, a srác elvitte egy körre a kismajmot (medzsik baszdmeg, mindent megcsinált neki első szóra), és akkor mondta, hogy ha van kedvünk, idönk, akkor szivesen felkészít minket egy BH vizsgára, mert jók az alapok (büszkeségi), és jófejű, jól motiválható a gyerek, és kár lenne leragadni az ül~fekszik~pacsi szintjén...

Szóval most már egy ideje megyünk heti egy~két alkalommal, nyilván gyakorluNk a sétáknál is, itthon is, hát na... Tényleg ügyes...*

Ettől függetlenül mondjuk bűn rossz, végtelenek az energiái, nyilván az új tapéta sem úszta meg (kisebbik fal csapó kettő...), de ez már egy másik történet, meg aztán vigyázni kell a mások lelkivilágára, szóval picsogás off  😉

*van bizonyíték instán

Kérsz egy kávét?

Valaki hivassa már meg magát hozzám egy kávéra*, és akkor talán végre erőt veszek magamon, és felszámolom a kuplerájt...

Hát ugye volt hosszú hétvége, meg elhatározás.... Meg meleg... Szóval feladtam.

Cuki kis kupi... 

*szerintem a Mama épp most vágna nyakon, mindíg mondogatta, hogy (édes lányom) ne csak akkor legyen rend, ha jön valaki ... Meh...

Háztartási

Miután elköltöttem a héten egy kisebb afrikai ország éves költségvetését mindenfelé lefolyótisztítószerekre, és semmi nem használt, kiolvastam a netet, bele borítottam három zacsi szódabikarbónát meg némi ecetet, és öcsém müködik, egy fél óra alatt megoldotta azt amit a csodaszerek nem...volt dugulás, nincs dugulás!

Szerintem

Szerintem befejezhetném a spicces állapotban blogolást... 😃

Amúgy meg!

Kurvásul nem érdemlem meg, hogy ilyen napjaim legyenek....

Dafke megOldom, és dafke nem hagyom, hogy megnyomorítsa a mindennapjaim! 

Ki fogok találni minden, de előtte aludnom kell... Nagyon sokat, de rendbe rakok minden

Doboz, polcra felrak, nemfoglalkozik vele

Kicsit nevetek az egészen, kicsit megkönnyebbütem, kicsit haragszom, de elengedem...

Pénteken lesz a Papa szülinapja, 85 éves lesz a rózsám, és mivel már egy éve nem ültünk le igy családilag egy asztalhoz, vagyis ők igen, csak ugye hogy én nem voltam ott, szóval szerette volna, ha most az ő kedvéért megtesszük!

Múlthéten bejött a nővérem hozzám, miújság, ez van, az van, amaz van, ja és hogy dolgozok én most héten... 😏
Mondom neki, hogy Fulloska megy nyaralni, ketten leszünk az újlánnyal, én vagyok a délutános... (itt még nem raktam össze).

Tegnap hív a Papa, hogy akkor ugye elmegyek a szülinapjára, mondom neki nyugodjon meg ott leszek, viselkedek stb.

Ma reggel átugrottunk hozzá Kobával, visszavinni a szerszámokat, amit kölcsönkértem, isszuk a kis kávénkat, amikor mondja, hogy akkor pénteken ebéd az xy étteremben...... Lol....

Visszakérdezek, hogy de Papa, biztos ebéd?  Nem vacsora?  (hajlamos összekeverni dolgokat) nem~nem, ebéd.... Aha.... Hát akkor köszi kedves mindenki a szervezést, ezért volt fontos hogy én, hogy dolgozok, mert ha reggeles vagyok még nem érek oda, ha délutános, akkor meg már nem tudok menni 😁😁😁 és mivel ketten vagyunk a héten a boltba, még szabit se tudok kérni...

Őszintén?  Megkönnyebbültem, mert fizikai fájdalom lenne velük eltölteni azt az egy, másfél órát, nyilván Papa kedvéért mindent, másrészt viszont szomorú vagyok, hogy nem tisztelik Papa kérését, úgy, hogy szegény mondta is, hogy hát lehet, ez lesz az utolsó születésnapja...

De hogy ne érezze ennyire ennek a súlyát, próbáltam lazára venni a dolgot, mondtam neki, hogy akkor csináljuk úgy, hogy én átmegyek reggel, megköszöntöm, villásreggelit tartunk, utánna ő elmegy a családdal ebédelni, én pedig még este munka után átugrok hozzá koccintani, és gondoljon bele, hát tök jó lesz, egész nap vele leszünk. (darabokban, de vele)

Hát.... Elég szomorú volt amikor leesett neki, hogy a nővérem meg a nagynéném, mit miert így szervezett, de mondtam neki nincs semmi baj, szerintem így sokkal jobb lesz...

(amúgy gratulálok nekik)

T.ö.f.

Múlt héten szépen átbeszélük a pszichómmal, hogy mekkora utat tettem meg az elmúlt egy évben, és mekkora hero vagyok az elmúlt fél év miatt is, és büszkeség volt, hogy baszki tényleg...

Erre pénteken összeomlottam a gecibe, jó pms is, meg fáradtság, meg meleg, értem én... Hétvégén rendbe rajtam magam, és tényleg őszintén azt hittem hogy 'csak' egy rossz pillanat volt,  de lekezeltem, aztán tegnap megint poklok~polka, és akkor éjjel amikor nem tudtam aludni, akkor kitaláltam, hogy majd ma megint rendbe rakom magamban a dolgot, aztán délelőtt egy akkorát adott az élet, hogy így nagyjából úgy érzem, hogy a fasznak dolgozok én ennyit magamon? Hát ez az én sorsom, mit erőltetem ezt a széllel szembe hugyozást?

'kicsit' félek, hogy jön még valami és végleg elromlok, és hát jönni is fog... Családi dráma várható jövő héten a Papa születésnapja okán... (igyekszem felkészülni).

És annyira utálom, ami most vagyok, egy negatív ideg gombóc, és tök sajnálom magam miatt a közvetlen környezetem, biztos tök szörnyű velem...

Azt is utálom, hogy ide is csak a rossz dolgokat írom, de mivel nem akarom terhelni a körülöttem lévő fél marék embert (ennél jobban), valahol ezt ki kell adni...

Pedig amúgy tényleg egy kibaszott terminátor vagyok,  mondjuk most éppen kicsit spicces terminátor, és amúgy meg fogom ezt is oldani, és igyekszem nem rettegni a szeptembertől (Katona), csak most egy nagyon kicsit álljon meg a világ, jó???

Ahogy a dolgok vannak

Ugye nálunk gyárilag van két teknős és a Koba. (meg a wc-ben egy pici pók a sarokban, akire tök odafigyelek mindig, nehogy lesöpörjem a hálóját).

Múlt héten jött egy papagáj (Jágó) vendégségbe egyhétre. (ment is a kisszobába, mert egy percre be nem áll a csőre...).

holnaptól én etetem egy hétig a szomszéd macskáját, és elégítem ki a szociális igényeit, mondjuk nem igazán van neki, tipik macska, adjá enni~inni, oszt menj innét, de legalább nem kell áthozni Koba mellé, mert lenne itt kurvavilág kft.

Jövő héttől pedig szintén vendégségbe érkezik Fulloska 13 éves tacsija, szintén nyaralás miatt, mondjuk ez még nem tudom hogy fog működni, hogy ezek itt Kobával ketten.... De azt most mondom, ha a tapétának baja esik, akkor biz'isten kurva világ lesz  😃.

Felmerülhet a kérdés, miért (nem tudok nemet mondani ) nem nyitok egy kisállat panziót...

~hangosanröhög~

Lesz majd poszt a festés~tapétázásról, munkáról, Katonáról, és Kobáról is folyamatban van egy  (hónapok óta mondjuk), csak valahogy most így sűrű minden, de bírom baszdmeg mert hero vagyok meg terminátor, meg vadakat terelő juhász... Fszmt.

Nekem ez most jár!!!

Megettem két citromos minyont, utána meg nem értettem miért nem édes a bor (estém amúgy), de hogy minden túlzás nélkül mondom hogy én ezeket most így kurvára megérdemlem...

Sírni csak sokat, és bátran szabad

Ma lenne Süti tizedik szülinapja... Angyalom....

minden lehetséges módon el vagyok fáradva... Kimerült, lemerült bennem minden~minden, eltört minden mécses, az összes

Fszmt

Hívás1:  tudsz kölcsönadni egy ötöst?

Hívás2: Elugranál nekem a gyógyszertárba?

Hívás3: Elviszed a gyerekek táborba?

Hívás4: Be tudsz menni helyettem nyitni?

Hívás5: Megcsinálod a körmöm?

Hívás6: vigyázol a papagájra, amíg nyaralunk?

Hívás7: ott aludhatok ma?

Kincstár kulcsa nem kéne gyerekek? 

Hülye vagyok, üssetek!!!

Vettem egy doboz 'palástfű' fantázia néven futó festéket, majd ezek után ordítva bömböltem bruttó húsz percig, az első pár ecsetvonás után, hogy baszdmeg ez zöld... (hűdezöld).

Mivel az egyik fal már össze lett (baszva) festékezve, káromkodva, duzzogva, kisírt szemmel neki álltam felkenni, 'leszarom' (nem) lesz amilyen lesz jeligére, és medzsik, de ahogy száradt és halványodott, már egész pofásnak tűnt... Mondjuk még most is sötétnek látom, és kurvára nem az a szín, amire én gondoltam, de azthiszem fogok tudni együtt élni vele*.

*kivéve persze ha Katona haza jön és meglátja a zöld konyhát, és ki vág a picsába... Illetve lehet hogy a konyháig el sem jut, mert kiakad az előszobába a tapétán, amit egyébként múlt szombaton vettem, és egészen addig nagyon tetszett amíg be nem szállítam az autóba, és elindultam velük haza, mert ahogy hátra néztem a tekercsekre, elkapott a bőgés, hogy hát baszki nekem ez nem is tetszik...

Mindezt úgy bidzsízkedem amúgy, hogy Katona nem tud róla...  szóval hülye vagyok, üssetek plíííz  🤣🤣🤣

Tired af

Totál nemnormális napot toltam ma, és meg kell állapítani, hogy ehhez én már öreg vagyok  😅.

Három harminckor keltem, futottam egy kört Kobával, letoltam nyolc óra melót (kurvásul hétfő volt ma), ezután leugrottunk Badacsonyba Fulloska álomruhájáért, hazafelé megálltunk Salföldön homokot lopni (nevermind), aztán besodródott az autóba egy méhe, és háton (!!!) csípett... Igen allergiás vagyok rá... Szóval egy pici falu közepén satufék, felső ledob, és ott álltam egy szál melltartóban, hogy kell mentő, nem kell mentő, mi lesz... Végül egy kis zsibbadással megúsztam, meg azzal, hogy a hátamban a létező összes izom összeugrott egy csomóvá, póló vissza, teperés haza, mert hatra jelenésünk volt a kutyakozminál, ott másfél óra várakozás (kivételesen imádtam), innét futás Papához, vészhelyzet (nemakarodtudni), úgyhogy kilencre sikerült is haza esni, izzadtan, homokosan, csomós háttal, halál éhesen, és ha most rögtön azonnal elalszok, akkor még öt óra húsz percet tudok aludni...

Én így szórakozok...

Egy pár hete tudatosan figyelem a körülöttem lévő embereket, a kommunikációnkat, mert kezdtem azt hinni, hogy ufó vagyok, és én drámázom túl.

Azt vettem észre (megint), hogy senki~senki nem kérdezi meg tőlem, hogy vagyok, hogy érzem magam, rendben vagyok e, milyen napom volt, vagy egyáltalán bármi...

És először tényleg azt hittem, hogy én lihegem túl, és biztos majd legközelebb, majd máskor megkérdezik...

És akkor kicsit elkezdtem 'játszani', figyelni, én lelkesen kerestem mindenkit, érdeklődtem, programokat kezdeményeztem, írtam, hívtam, kerestem, hallgattam, de csak nem jöttek a kérdések.

És esküszöm, egy darabig még szórakoztatott is a dolog, de egy pár napja egyre szomorúbb vagyok miatta, ma még egy kicsit bőgtem is, hogy most ez komoly?  Ennyire nem!?

Ugyanitt: szegény pszichóm

Egy kicsit elbizonytalanodtam....

Koba:tapéta sok~null

Rettegés foka...

Ha nincs baj, akkor csinálok magamnak... (zseniális ugye?).

Szóval kitaláltam, hogy mire hazajön Katona, kifestem a konyhát, és kitapétázom az előszobát. Ezek ugye az őszi szoba festés után is tervben voltak, csak valahogy elfogyott a (pénz) lendület.
És akkor én elhatároztam, hogy kompenzálva sokmindent, ezzel meglepem.

A konyha az még nagyjából sima liba, feltéve ha találok valami férfiembert, aki leakasztja nekem a konyhaszekrényeket, létrát már szereztem, és a színt is kiválasztottam, itt még oké a dolog, viszont...

Az előszoba extra szopás lesz... Két különböző fajta tapéta van összeeresztve, és a kilencvenes években divatos bordűr csíkkal elválasztva... Nyilván ezt le kell szedni... És csak reménykedni tudok, hogy nem omlik le itt~ott a fél vakolat, mert glettelni nem tudok, és költséghatékonyságból nem is akarok. Ide is kell erőember, mert az előszoba falat sem tudom egyedül szétkapni, és úristen, mekkora mocsok lesz, és hogy fogom utálni az egészet ? (már most utálom... )
Aztán ott van még a szín, és minta, mert ami nekem tetszik, az lehet, hogy Katonanak nem fog, és mi van ha azt mondja hogy fúj?
És az is játszik, hogy fogalmam sincs, hogy mi Koba jelenlegi álláspontja a tapétával, most az eddigi 'falvédő kartonokat' leszedtem, és izgatottan várom, hogy hozzá nyúl e... Remélem elmúlt nála ez a fajta hóbort. ( van ezer új, szóval nem unatkozik... Én sem)

És ha ez nem lenne elég izgalom, meg aggódás, hát holnapra van időpontom fodrászhoz... Mutatok egy januári képet,(ehhez még tegyünk hozzá azóta

úgy öt centit), és arra kellene rávenni a fodrászt, hogy csak tizet vágjon... Most per pillanat azt találtam ki, hogy azt mondom neki, hogy ötöt vágjon, így vág tizet (mert mindig ezt csinálják baszdmeg), és akkor talán mindenki boldog lesz a végén...

Helyetjeli

Megvagyok ám, csak a héten kicsit meghaltam...

Extra hosszú napokat toltam melóban, rengeteg programot csináltunk Fulloskával meg Kobával, Papa a héten extra hisztis volt, és szinte minden nap okozott nekünk némi idegösszeomlást, és közben küzdöttem/küzdök egy olyan színtű szorongással, amit részben meg sem tudok magyarázni.
Ami meg azért 'vicces', mert pont a hétvégén beszéltem meg magammal, hogy azért most így elég kerek minden, tök faszán csinálom a dolgaim, fasza csaj vagyok, jól érzem magam a bőrömben stb.
Aztán hétfőn be ütött ez a szorongásosdi, amit próbáltam kiBogozni, de nem ment, és akkor kezdtem megijedni, hogy mivel látszólag semmi okom azokat érezni, amiket érzek, biztos valami rosszat érzek meg így előre, szóval hergelem magam már...
Úgyhogy holnapra azt tervezem, hogy túlélem a napot, szombaton kialszom magam, és rendbe rakom a fejemben ezt az egészet amennyire tudom, a többit majd jövőhéten a pszichóval.
Írok mindenféle todo list~eket (ettől mindig megnyugszom, mert ott van előttem, hogy mik a tervek, mennyi időm van rá, és akkor hirtelen nem is tűnik olyan soknak, és lehetetlennek! :)

Kitaláltam, hogy mire hazajön Katona, kompenzálva Koba rongálásait, kifestem a konyhát meg az előszobát, (ami egyébként is tervben volt) meg lesz némi tapétázás is, mert glettelni teljesen biztos, hogy nem tudok megtanulni YouTube~ról, tapétázni viszont igen, festeni meg ugye ősz óta tudok :), szóval célok, tervek vannak, (nem csak ez, majd mesélek) gondolom közben azért néha anyámat is szidni fogom, hogy minek álltam én ennek egyáltalán neki, de amúgy szerintem buli lesz!

Annyi minden történik, és annyi mindent szeretnék leírni, és fogok is, mert van ám jóság is, de ilyen napok után tényleg csak a túlélesre játszok.

Ilyesmi

Van ez a Murphy gyerek.... Na! Hát én ezt lassan úgy tarkón basznám szív lapáttal...

Lécci péntek siess, jó?

Monday, fuck you very much!

A három harmincas kelést, a brutál szar hétfőt, és a kedvenc~kedvenc bögrém elvesztése fölötti gyászt**megkoronázva, most hívott fel a nővérem, hogy megmondja mit vegyek a gyerek (óvodai!!!) ballagására*, amire amúgy meg sem hívtak!

Amúgy majd, jövök, normális tartalmú posztokkal is,  Kobával is, csak most ezt így le kellett írnom.

*most komolyan!!!  Baszki, a mi időnkbe (még mamutok futkostak), adtunk egy puszit a konyhás néninek, a dadusnak meg az óvónéninek, aztán másnap nem mentünk... Vagy csak én nem értem?

**mosogatás közben kicsúszott a kezemből, és hirtelen halált halt 

Születésnap

Ma van Katona szülinapja, nem ragozom túl én mit érzek (nem az én szülinapom van, meg ja 'kicsit' ma érzékeny vagyok), szóval gondoltam ha már küldeni nem lehet semmit, akkor is próbálok egy fél perc mosolyt csalni az arcára, úgyhogy vettem néhány partilófaszt (aminek a fele nem került fel a képre, technikai okok miatt (Koba miatt)), egy zacskó extra jutalomfalatot, és megbeszéltem a gyerekkel, hogy én mindent oda készítek, bevilágítom a képet, és legyen kedves némi juttatás ellenében kábé húsz másodpercig megülni azon a formás kis valagán. 😁

egy órával, egy csomag jutifalattal, és két agyvérzéssel később volt a telefonomba 218 kép, már 'csak'

ki kellett választani ahol minden egyben volt, tolni rá néhány effektet, oszt cső....

(külön szeretném felhívni a figyelmet a digitmintás háttérre, amit csak 17szer bontott le a gyerek két kattintás között,  de hősiesen 18szor operáltam vissza)

(az üzenet második része kicsit személyes, infantilis, úgyhogy azt kitakartam)

#hangosanröhög

Hát ez én vagyok a pszichológusnál (mondjuk én ezt hatvan perc alatt hozom, nem kell hozzá három alkalom) !😁

A csend mindig gyanús

Végre hazaestem melóból, mentünk egy kört Kobával, és semmi mást nem akartam csak letusolni és elfeküdni az ágyon!

Vettem ki a szekrényből friss törölközőt, beálltam a víz alá, főztem egy kávét, és bevackoltam a nappaliba, épp hátra dőltem volna, amikor megütötte a fülemet  a csend... 😃 aha... Hol a gyerek?

Hívom, semmi... Kimegyek, keresem, szólok neki, semmi... Zörgetem a juti falatos zacskót, semmi... Benézek minden kis bùvóhelyére, sehol senki...

Még a víz is lefosott, hogy hol van, az ajtó zárva van, hát ki tuti hogy nem ment...
Tíz perccel később, amikor már semmire nem tudtam gondolni, benéztem a szekrénybe... Angyalom.... Hát bemászott, és ott aludt az alsó polcon...

Kivettem és megmutattam a négy (!) ágya egyikèt, hogy talán itt kényelmesebb lesz.

Tired af

Vajon mennyire vagyok fáradt*, ha elindultam Kobával a teknős utolsó oltását beadatni, és az állatorvosi rendelő előtt vettem észre, hogy nyomorult teknőst otthon hagytam???

*megfigyeléseim szerint, a három harmincas** kelést szerdáig tolerálja az agyam, onnét se kép se hang, zombi üzemmód

**annak, aki az ötórai nyitást kitalálta (és letilt a vagány pólókról), annak bizony a kurva anyját.

Most miért?

A főnököm szerint többet inkább ne vegyem fel ezt a pólót munkába...

:(

10 nap

nah szóval :) hááát tíz nap...

Az előzményekre tekintettel -amikor is az utolsó beszélgetéseink egyikében elhangzott, hogy nem vagyunk együtt, és hogy a szeptemberig csak a lakásról és Kobáról akar velem beszélni- nyilván amellett, hogy rohadtul megörültem neki, amikor megláttam az ajtóba, azért a sportszelet is becsúszott a bugyiba, hogy most akkor itt most mi fog történni.

Az első nap olyan zavarban voltunk mind a ketten, mint az állat, ő igyekezett ezt leplezni, én meg nem vagyok ekkora színésznő, és este mondtam is neki, hogy bocs ha hülyén viselkedek, de nem igazán tudom, hogy most hogyan is kellene ezt jól kezelni.

Hála égnek másnap reggelre oldódott a feszkó, és hát nagyjából mindenre fel voltam készülve, de arra, hogy ennyire normális-kedves-cuki lesz... hát nem igazán számítottam. 

Igazából nem kellene nekem ezeken már meglepődni, mert mindig-mindig ez a forgatókönyv, hogy amikor távol van, igazi paraszt módjára viselkedik, aztán amikor hazaér, akkor meg tök más, de hogy azért ez most így töményen három hónap volt.

Ebből a 10 napból nem tudok hű de nagy dolgokat kiemelni, csak olyat, ami nagyon hétköznapinak tűnhet egy normális kapcsolatban élőnek, de nekem bizony nagyon nagy dolgok voltak ezek újra... apró és kevésbé apró figyelmességek, gesztusok, kedvességek, nem akarok róla beszélni, de pár nap múlva mégis elmondom magamtól típusú beszélgetések.

Összességében nagyon jól működtünk együtt ebben a tíz napban, imádja Kobát, nagyon tetszett neki, hogy milyen kis okos, kedves és jól nevelt kis kölyök.

(és igen baszdmeg, lebuktunk az ülőgarnitúrával (is), és ugye itt pánikoltam már egy hónapja, hogy ebből oltári balhé lesz, és nem is volt, majdnemhogy röhögött az egészen, hogy hát na kölyök, tudtuk, hogy nem ússzuk meg károk nélkül)

Láttam rajta, hogy tényleg jól érzi magát (velünk) itthon, hogy jó itthon lenni, és nem is akartam lerohanni a gondolataimmal, de azért éreztem, hogy mielőtt visszamegy, azért van mit megbeszélni, és indulás előtti este egy pohár bor mellett próbáltam neki mindent elmondani, amik nélkül semmiképp nem szerettem volna megint elengedni.

Túl sok választ nem kaptam, de most mégis könnyebb, mert kimondtam, mert láttam közben az arcát, mert tudja amit szerettem volta, hogy mindenképp tudjon.

A búcsúzás az megint filmbe illő volt :D annyi külömbséggel, hogy most közönségünk is volt, gyakorlatilag az egész pályaudvar minket nézett, ahogy ő a (kurva) szexi egyenruhájában és két hatalmas zsákkal öleli a síró nőt (engem), miközben a cuki kutya ugrál a lábunk alatt :)

Nehéz... de mégis könnyebb

Kérek egy drukkot

Reggel fél hétkor out of blue, nyílt az ajtó, és ott állt Katona....

(az, hogy Koba bepisilt, az egy dolog, de majdnem én is)

(nem baszdmeg, nem szólt, hogy haza jöhet)

Egyenlőre nem tudok semmit, csak hogy tíz napig marad, azóta alszik... Szóval lécci kezeket csuriba, jó?

P.s.:
Bassza meg hogy tudtam, hogy most kell széket venni....
Ugyanitt, vajon tíz napig nem mozdítja el a  díszpárnát, amivel a karfán lévő foltot takargatom diszkréten?

Demiééért?

Tegnap elmentem, vettem két új széket....

Ma megint elmegyek, és veszek két új széket...

Sensitive

Ha valaki nekem öt évvel ezelőtt azt mondja, hogy kibőgöm a lelkem egy teknősért, szerintem simán kiröhögöm, mert tényleg nagyon imádok minden állatot, de hogy na.

Ugye nekünk van két sárgafülü ékszerteknősünk, a Turbó meg a Rambò, akiknek az a történetük, hogy anno, amikor jártunk az állatkereskedésbe Sütinek kajáért, Katona mindig párás szemmel nézte a tekiket, és mondta, hogy majd ha nekünk egyszer sok pénzünk lesz, akkor majd lesz teknősünk.
Én ebből arra következettem, hogy drága dolog a teknős tartás, és amikor jött a hatodik hónapfordulónk (!!! Igen, ekkora volt a szerelem, hogy minden ilyet megtartottunk :)~ régi szép idők), szóval elmentem a kereskedésbe és vettem egy teknőst, aki később kapott párt, akváriumot, sziklát, meg mindenfélét, ami így kezdő szett.

És akkor ezek a teknősök így lettek, különösképpen nem tudok hozzájuk kötődni, ott vannak, napoznak, esznek, és baromi gyorsan teliszarják az akváriumot, ami bazi nagy és rohadt nehéz, és tök macera takarítani őket, ami az esetek kilencven százalékában az én feladatom, mivel Katona alig van itthon.

És akkor ma reggel arra keltem, hogy a Turbó felfordult a vízben, és nem mozdul... És akkor tök szomorú lettem hogy meghalt, és először csak kicsit, de nekiálltam bőgni, hogy csóró ott úszik és hogy mi történt, és akkor kerestem dobozt, hogy akkor kiveszem és leviszem eltemetni, megyek oda a dobozzal, nyúlok érte, és megmozdult!!!  (oké, hirtelen tök beszartam), és akkor megfordítottam, és mind a két szeméN ilyen fehér valami volt, elég szarul nézett ki, be is volt dagadva, de legalább élt, és akkor kitört belőlem a zokogás (!!!), hogy szegény teknős, megfog halni, ez biztos piszkosul fáj neki, meg újra és újra felfordult, úgyhogy bedobtam a dobozba és elvittem állatorvoshoz (neröhögj).
Kiderült, hogy nincs akkora baj, rosszul etettem őket, és az egyoldalú táplálkozás miatt túlszarusodott az egész teknős, többek között a szeme alatt is be'pikkelyesedett', ezért durrant be a szeme, úgyhogy a (2700 forintos)  teknős kapott két szurit 3000~ért, és még három hétig vissza kell vinni szurira (igen, jól számolsz, az 12 ezer összesen), és nem lesz semmi baj meggyógyul.

Szóval csak azt szerettem volna elmesélni, hogy szerintem egy kicsit érzékeny vagyok....

Simogattam farkast

Tegnap Fulloskával elmentünk kutyakiállításra, míg odaértünk kértem, hogy legyen a józan eszem majd, és ne engedje, hogy kontroll nélkül összevásároljak mindent :) de hát kecskére káposztát, mert konkrétan a harmadik standnál mindketten elköltöttük a pénzünk nyolcvan százalékát :) eskü a végén alig maradt pénzünk kajára meg limonádéra, de nyilván minden fillért megért :) (azt csak nagyon halkan teszem hozzá, hogy többek között sikeresen megvettem Kobának a negyedik(!!!) ágyát.... normális e vagyok? :D

És olyanok voltak, hogy voltak csehszlovák farkasok, és néztük őket sokáig messziről, és annak ellenére, hogy tök idegesítőnek érezem magunkat, odamentünk, és megkérdeztük, hogy szabad e őket  megsimogatni, esetleg egy közös képet csinálni*, és már vártam, hogy a csaj elküld minket a picsába, erre halál nyugodtan a kezünkbe nyomta a pórázt meg némi jutalomfalatot, hogy hát akkor hajrá... :O mi meg így néztünk, hogy most ez komoly? és az volt.... magic! szóval így történt, hogy simogattam farkast, és van közös kép is (nem vállalom rajta a fejem... hát azért az elején nem volt túl természetes a mosolyom)

Olyan kutyákkal sikerült találkozni, akiket mondjuk eddig csak képen vagy a tévében láttam. Volt ott perui meztelen kutya (ilyen van Obamának) welsh corgi (Erzsébet királynő kedvencei) weimari vizslát sem láttam még soha, ír farkasok, orosz agarak, kanári szigeteki kutyák, hatalmas malamutok, és láttunk igazi-igazi amerikai vérvonalú staffokat... és basszus szinte minden kiállító full-full normális volt, menjünk nyugodtan közelebb, szabad a simi, a közös kép, beszélgettek velünk, hááát nagyon nagy élmény volt.

Szóval nagyon jól éreztük magunkat, nagyon leégtünk, de már be is jelentkeztünk a következő kiállításra, mert hatalmas élmény.


*Fulloskának konkrétan bakancslistás tétel volt

fszmt

Két hete nem kérdezte meg senki, hogy hogy vagyok, hogy mi van velem, hogy mi történt velem aznap vagy ilyesmi, és én két hete csak vagyok a fejemben kusza gondolatokkal, és közben belül nagyon ordítok.

Mert beteg vagyok, lázas vagyok, fáj mindenem (igen, én vagyok az a kurva tehetséges, aki képes 26 fokokban megfázni.)
Ordítok, mert nagyon fáradt vagyok, mert napi 10-12 órát dolgozom, és próbálok kurvára maximalista lenni, de az az igazság, hogy néha még a minimumot is alig érem el.
Ordítok, mert a Hisztis helyére érkező új lány (még nincs fedőneve) egy primadonna, napi átlag háromszor sértődik meg, amikor próbálok valamit elmagyarázni, megmutatni, mert ő már önállóan akarja csinálni (de hogy ugye ennyi idő után kurvára nem megy), aztán amikor rájön, hogy ez még korán van, akkor azért hisztizik és így tovább.
Ordítok, mert ennyi munka mellett nem annyit foglalkozom Kobával, amennyit kellene, ennek okán újra nekiállt huligánkodni, amíg egyedül van, ma éppen az ülőgarnitúra bőr kárpitja bánta, amit egyébként nem értek, mert elvileg fel sem tud menni. És valahol kuvára meg is értem baszdmeg, 11 órákat van egyedül, persze, hogy nem jó ez így neki sem... akkor sem, ha hajnal fél négykor lemegyek vele egy húszperces sétára, amit szerintem csukott szemmel abszolvál, mert kurvára nem érti, hogy miért kell egyáltalán ilyenkor felkelni, őszintén a hajnal hármas kelést az én szervezetem se érti (a második kávé után sem). És akkor kurva lelkiismeret furdalásom van, mert ez így nem jó.... de egy darabig akkor sem tudok előbb eljönni, ha egy részét haza hozom a melónak, és ezt baszki sehol nem láttam jönni, amikor arról volt szó, hogy Hisztis leszámol.
Ordítok, mert Katona szarik rám... ideig-óráig tudom kezelni, de újra és újra elkap az agyvérzés, hogy de hát mi a faszom ez? és miért? és most már tényleg csak akkor fogunk újra szóban beszélni, amikor hazajön (és meglátja, hogy Koba szétbarmolta az ülőgarnitúrát és kivág minket)?
Ordítok, mert múlt csütörtökön ott ültem a pszichológusnál, és kurvára mindenről beszéltem, csak erről nem, illetve csak nagyon érintőlegesen, mert majd én hero vagyok és erős, és kibírok mindent... aha...

Minden nap fénypontja

Amikor besöndörödik az ölembe, és érzem, ahogy dobog a kis szíve...

(a legjobb gyógyszer a világon mindenre)

Napom~hetem

~szopatsz?

~nem, de szeretnélek.

(okéjó)

Sweet nothing

Emlékszem rá, amikor kicsi voltam és a Mama átkiabált a másik szobából, hogy mit csinálok, én meg vissza kiabáltam, hogy 'semmit', na általában  akkor éreztem magam a legjobban, elvoltam a kis játékvilágomban.

És mostanában annyira sokszor eszembe jut, hogy úgy szeretném megint azt kiabálni, hogy 'semmit'.

Nagyon kevés 'énidőm' van mostanában, ami totál nonszensz, de folyamatosan menni kell, csinálni valamit, rohanni, intézni valamit, átlag tíz óra munka, és Koba mellett nagyon nehéz a maradék időt jól beosztani.

Ezt a hetet még végigtolom valahogy, aztán hétvégén leülök magammal megbeszélni, hogy hogyan lehet okosabban beosztani az időt... Igen, már megint/még mindig, de most már nagyon unom, hogy minden este lelkiismeretfurdalással fekszem le, amiért valakire/valamire nem jutott idő, vagy éppen gyomorgörccsel, mert már a következő napon kattog az agyam, hogy hogyan fogok átrohanni rajta.

A kedd egy sunyi hétfő

A nap fénypontja meg az volt, amikor egy (vénkurva) néni beírt a vásárlók könyvébe, hogy az üzletben a sátán zenéje ordít... (Muhaha)

Kedvem lenne azt válaszolni, hogy amúgy nem, csak a Five finger death punch, továbbá, hogy kurvára nem ordított (hanem hörgött), mert kristálytisztán értettem minden egyes szavát, amíg méltatlankodott, hogy ezek a mai fiatalok (mondjuk ez a része jól esett :) )

Mindenesetre a vásárlók könyve* elvesztette a szüzességét :) (amúgy mit kell ilyenkor csinálni?)

*mi ez a kommunista szarság amúgy, hogy 'vásárlók könyve'?  'kereskedelmi dolgozók könyve' miért nincs?  És akkor én is jól beleírnék, hogy mekkora parasztok az emberek, hogy az összes geci munkahelyi frusztrációjukat nyomorult boltosokon élik ki, mert majd a vevőnek mindig igaza van, és... Hagyjuk~hagyjuk!

Valaki vegye el tőlem a telefont pls!

Olyan kibaszott büszke leszek magamra holnap, amiért ma nem borulok ki* sem írásban, sem szóban Katonának!

Önfegyelem azúristenszerelmére!

*minden okom meg lenne rá... És nem, pms nem játszik, szimplán szarul esik amit most művel.

Note to self

Lefekvés előtt az összes sípolós játékot elrakni!

(éjjel mentem pisilni, nyilván ráléptem egyre, hát... Majdnem kaki is lett...)

Ugyanitt, szerintem aki a sípolós játékot feltalálta, annak soha a büdös életben nem volt kutyája :)

#tiredaf

Vajon mennyire vagyok fáradt, ha közvetlenül azután, hogy dezodornak használom a hajlakkot, beveszem Koba porcerősítőjét a vitaminom helyett?

hisztikriszti

Tegnap délután azon gondolkoztam, hogy mit fogok mondani ma a pszicho csajnak, mert két hete, pár nappal azután voltam nála, hogy Katona elment, és mosolyogva meséltem neki, hogy hogy köszöntünk el egymástól, és minden fasza a helyzethez képest, és hogy próbálom majd ezt a fél évet hasznosan, jól eltölteni, hogy milyen a hozzáállásom stb. (egyébként egész pozitív voltam)

Erre két héttel később minden-minden motivációm, tervem, jókedvem eltűnt (a picsába). Többek között azért, mert ebben a két hétben egyszer sem beszéltünk Katonával... mármint videó hívásban, csak pár (tényelg pár) messenger üzi.... és akkor így napról-napra épült le a kis lelkem, hogy hát ez most mi a fasz, hát nem erről volt szó... Hiába tudtam ésszel, hogy az első hét tele van oktatással, mindenféle fiszem-faszom hivatalos dolgot kell intézniük, meg naaa hát egy kicsit had akklimatizálódjon stb. de hogy hahóóóó már két hete kint van, miért???

És akkor tegnap cukin kiborultam, tele taknyoztam Fulloska vállát, hogy miért-miért-miért, nem bííírom, és hogy tudom hogy kurvára nem szabad két hét után így kiborulni, mert hol van még a vége, de én most sírok és kész... :)

És tényleg azon gondolkoztam, hogy mit fogok ma mondani? hogy izé, voltak tervek, meg mosoly, most meg csak magzatpózban szeretnék sírni a paplan alatt szeptemberig?

Aztán este persze felhívott, és beszéltünk, és láttam, és irtó szexi, és mosolygott, és jó volt, és aranyos volt, és hirtelen kurva hülyén éreztem magam, hogy ezért kellett ennyire kiborulni? 

Szóval most megint kerek(ebb) a világ, és igyekszem magam összekapni, mert elég húzós napok jönnek, én meg kurva fáradt vagyok.

Munka

Elég kemény fél éven vagyok túl a munkában (is)... ott kezdődtek a problémák, hogy amikor a főnökség engem kért fel boltvezetőnek, akkor ugye Hisztis besértődött, és olyan vitákat generált, amiknek semmi értelme nem volt, borzasztó nagy veszekedések, feszültségek voltak közöttünk, amit én egy darabig úgy 'kezeltem', hogy féltem tőle.... aztán rá hagytam, végül pedig kurva dühös voltam az egész miatt.

Mire sikerült annyira rendezni a helyzetet, hogy legalább dolgozni tudtunk normálisan együtt, kiderült, hogy a nevelőfaterja halálosan belém szeretett.... ez szintén sokat 'segített' a munkahelyi hangulaton meg a kettőnk viszonyán... közben az új kollegina (Fulloska), állt, és nézett, hogy hova a faszba került, azt mondtuk neki, ez egy nyugis hely.

Ezek a feszültségek nagyjából végig kísérték az elmúlt fél évet, de februárban Hisztisnél beütött egy szakítás, egy költözés, egy új pasi, összeomlott a gecibe, és annak ellenére, hogy amikor augusztusban, mi Katonával épp szakítottunk, ő akkor rúgott belém a legnagyobbat, próbáltam tök empatikusan hozzá állni, elküldtük szabira, hogy pihenje ki magát, levettük az összes terhet a válláról, tehermentesítettük ahol tudtuk, bejártunk hozzá délutánosba segíteni zárni stb. Cserébe kaptunk olyan hangulatingadozásokat, hogy komolyan elgondolkoztam rajta, hogy megadom neki a pszichológusom számát. Veszekedett velünk, zsarolt bennünket érzelmileg, hülyének nézett minket, dolgoztatott bennünket pluszban, szóval volt itt minden, de úgy voltunk vele, hogy majd csak megnyugszik, majd csak elmúlik, nyilván kurvára fáradtak voltunk Fulloskával az egészbe, de bármikor bármelyikőnknek lehet hullámvölgye, meg mi ilyen hülye állatok vagyunk gyárilag.

Aztán a héten végül bedobta a törölközőt, ő szeretne elmenni, kapott egy ajánlatot... Őszintén? régen könnyebbültem meg ennyire... nagyon nagyon sok volt már minden... így egy percig se próbáltuk meg lebeszélni, annyit kért, hogy ő bizony csak két hetet szeretne a felmondási időből letölteni, mert elsején kezdenie kell az új helyen, de hogy tudjon egy kicsit pihenni, ezért a második héten elmegy táppénzre... ami így azért elég 'korrekt', de úgy vagyok vele, hogy leszarom.

Igazából ez most nekünk borzasztóan sok túlórát jelent, új embert, akit be kell tanítani, plusz energiákat (a nincsből), de ez van, és ez még mindig vonzóbb, mint őt tovább elviselni.

Ennek ellenére azért vakarom a fejem, hogy mi lesz, hogy lesz. De összességében inkább felszabadító érzés, mint nyomasztó.

Bűűű....

Elment a pulcsik illata... #szomorúsmiley

Életjel!

Nnna.... Az újabb eltűnés oka, hogy elég sűrű volt az elmúlt két hét, azzal együtt is, hogy azon a héten, amikor Koba hazajött, szabin voltam. (ezt kábé úgy kell elképzelni, hogy az idő nyolcvan százalékában ültem a földön, és csak néztem, ahogy játszik meg alszik :) ).

Rengeteg futkosnivaló maradt Katona kiutazása miatt is, de jutott idő azért pihenésre, meg beszélgetésekre, szóval azért nem panaszkodok.

Illetve mégis... Szóval ma hajnalban elindultak, és akkor visszaszámlálás indul... Kurvára sírtam, amikor elköszöntünk éjjel, álltam az út közepén és csak néztem a kisbusz után, egy nagyon kicsit röhögtem is magamon, hogy olyan vagyok, mint az elbaszott filmekben a hősnő, aki könnyes szemmel (és taknyos orral) nézi a távolodó autót, közben valami szívszaggató zene szól... De hogy ez kábé pont ilyen...

Egyenlőre kicsit hülyén vagyok, mármint szerintem még nem igazán fogtam fel, hogy ez most fél év... Mert ugye elég sokat van távol, és aztán jön haza, de hogy baszdmeg ez hat hónap... Gondolom kurvára meg fogok zuhanni, ha ez úgy hét vége felé tudatosul, de egyenlőre még pozitív vagyok... Végülis már csak 194 nap... (viccelek... Faszom az egészbe).

Szóval most itt tartunk, szerintem poszt cunami várható, egyrészt ki kell írni, ami bent van, másrészt rohadt nagy elmaradásokba vagyok, család, munka, barátok meg minden témában.

Welcome home Koba!

(igyekszem majd nem szétoffolni a blogot cuki képekkel ~bár nem ígérek semmit~ de ha van kedvetek, kövessetek be instàn ~edyslife~ és ott lesz majd sok~sok kép)

Örökkön~örökké

We need to talk...

/azt hiszem Csen sejt valamit... 😉/

Az úgy volt, hogy amikor mondta, hogy beszélnünk kell, én mindenképp ragaszkodtam hozzá, hogy előtte kapjak még egy pohár bort, mer' józanul nem biztos, hogy elviselem a valóságot, és húzóra bevertem a második pohárral, az ölembe vettem egy párnát (hogy legyen mibe bőgni/legyen mit hozzá vágni/.

Katona nem nagyon szokott szarozni, meg körbeírni a dolgokat, mondja ahogy van, most meg kábé három percig ültünk egymással szemben, farkasszemet nézve.
Nyilván 73 foghatókönyv futott végig az agyamon, hogy mi fog kötelezni, és nyilván egyik sem talált ...

A hosszú csend után megkérdezte, hogy szeretnék e maradni....?
Csatt... Csak annyit bírtam visszakérdezni, hogy maradhatok??
És akkor mondta, hogy egy feltétellel... Na, itt megint százra pörgött az agyam, hogy mi lesz az, és most sem találtam el...

És akkor utána már tényleg nem szarozott és mondta....  Az a feltétel...hogy legyen kiskutya.........
Csatt2 olyan sírás tört ki belőlem, hogy még ő is megijedt (egyszerre jött ki a 'beszélnünk kell' ijedtsége, Süti hiánya, megkönnyebbülés, döbbenet, minden)

Annyira meglepődött a könnyeken, hogy gyorsan próbálta megmagyarázni, hogy tudja, hogy még egy év sem telt el (most vasárnap lesz az évfordulója, majd erről is írok), tudja hogy Süti az örök szerelem, de azt is tudja, hogy ez a lakás kutya nélkül nem otthon, hogy neki is mennyire nagyon hiányzik Süti, és hogy sokkal nyugodtabban hagyna itt erre a fél évre, ha tudná, hogy itt van mellettem, nekem egy kis életke, és nem egyedül~egyedül maradok itthon...
Itt mondjuk már ő is sírt (pszt, ne mond el senkinek), és nyilván én is csak sírtam, sírtam és sírtam... Annyira, hogy szinte mentegetőzve tette hozzá, hogy ha úgy érzem korai, hiába szeretné, akkor úgy lesz, ahogy én akarom...

És én akartam....

Szóval engedjétek meg, hogy bemutassam nektek a mi kis névtelenünk, kisfiú, hét hetes, és hétfőn költözik haza... Hozzánk...

Katonáról

Nehéz ezt az egészet megfogalmazni, mert igazából én sem mindig értem, és még mindig iszonyat sok a kérdőjel.

Szóval augusztus, szakítás, nem tudok elmenni, lakótárs, hidegség...
Októberben, amikor nekiálltunk együtt lakást festeni, és gyakorlatilag 0~24~ben együtt voltunk. Valami kicsit megváltozott... Tudtunk újra együtt nevetni, és leszámítva egy kurva gáz féltékenységi jelenetet (részemről), onnét elkezdett engedni a hidegség, egyre többször éreztem azt, hogy talán nem is mellettem/miattam volt boldogtalan, hanem úgy általánosságban az életben... Mert rá kellett jönnöm, hogy nem csak nekem volt totális katasztrófa az elmúlt év, érzelmileg, szakmailag stb. hanem bizony neki is, és mivel sokszor nem láttam a saját fájdalmamtól, sokszor nem számíthatott rám.

November~decemberben elég sokat volt távol, határ, lövészet, kiképzés stb. (i love honvédség még mindig), volt időnk együtt és külön is gondolkozni.
Igyekeztem neki teret hagyni, nem túl soknak lenni, ha kellett, akár napokig nem írni, nem hívni, hogy ne érezze tehernek, hogy még velem is foglalkozni kell, rakja ő is rendben magában a dolgokat
És nem, nem mondom, hogy könnyű volt, de utólag úgy néz ki ez kellett.

December végén már azt vettem észre, hogy tényleg újra élvezzük egymás társaságát, az együtt töltött időt, nagyon nyugis karácsonyt csináltunk magunknak, már nem kérdezett rá, hogy hogy állok a lakás kereséssel. (egyébként sehogy nem álltam, mert akkor már nem kerestem)

Kurva törékeny kis helyzet az egész, elég sokat szorongtam amiatt, hogy bármikor beüthet a ménkű, és hát ott van még az is, hogy márciusban megy misszióba fél évre, és mi lesz?
Voltak ici~pici kis pozitív jelek, pozitív visszajelzések, amiket igyekeztem a helyén kezelni, és nem belelátni plusszt, rengeteget beszéltünk erről a pszichológussal is, mert tényleg azt éreztem, hogy borzasztó törékeny az egész, azért közben nekem magamra is vigyázni kell.

És nyilván azt is tudtam, hogy lehet ezt még húzni~nyùzni, de vár ránk egy beszélgetés, mert egyre csak közeledik a misszió dátuma, de nem bírtam elkezdeni.

És akkor két hete, egy pohár bor után azt mondta, hogy beszélnünk kell....

A pszichológusról

Szóval november végén elmentem a pszichológushoz, arra az időpontra, amit még szeptemberben kértem, és amire akkor nagyképűen azt mondtam, hogy (basszátok meg) kösz, de addigra megleszek magamtól is...

Én azt hittem, az első alkalom ilyen laza kis petting lesz, ismerjük meg egymást, beszéljük meg, hogyan fog ez működni....

Hát... Rögtön az első alkalom végén javasolta, hogy vele párhuzamosan jó lenne, ha egy pszichiátert is felkeresnék... Mondjuk abban a pillanatban kedvem lett volna izomból földhöz csapni magam és hisztizni, hogy nemár...
Végül erről letettem ~még a végén azt hiszik, hogy bolond vagyok  😉~ és fenntartásokkal, de kértem időpontot, elmentem, kaptam gyógyszert (bűűű), amitől először olyan betegségtudatom lett, ami elég rendesen frusztrált, és hát az sem túl sokat segített, hogy az első héten gyakorlatilag az összes mellékhatást sikerült produkálni, de megbeszéltem magammal, hogy úgy nem maradhatok ahogy vagyok, ha ez kell hozzá, hát akkor rock and roll, csináljuk.

Az első hónapban hetente jártam a pszichológushoz, most már csak kéthetente, és kurvára hálás vagyok neki, hogy egy~egy jólirányzott kérdéssel milyen jó gondolatokat indít el.
És, hát nem túl sok idő telt el, de most már tudom azt mondani, hogy jól/jobban vagyok. Nagyon kis törékeny még az érzés, de nagyon örülök neki!

(igen, tudom, semmi konkrétat nem írtam, de akkora lemaradásban vagyok, hogy ez majd csak részletekben fog sikerülni)

Welcome back

Hát... Sziasztok!

Ennyi idő után elég nehéz bárhogy is elkezdeni az írást...
Nagyon köszönöm mindenkinek, akinek hiányoztam, hogy kerestetek. Borzasztóan jól esett!

Nyilván, ha mindent el akarnék mesélni, ami azóta történt, hogy nem írtam, akkor az egy kisebb regény lenne, de majd szépen lassan, most csak annyit, hogy megvagyok, jól/jobban vagyok!