Mielőtt :)

Mielőtt kivivom a nép haragját, írok gyorsan !

Annyira drágák vagytok, hogy hianyzom a leltárból, és mindennap úgy feküdtem le, hogy na jóóó, holnap tényleg blogolok, de minimum egy kommentet dobok, hogy élek vagyok, csak extra fos (majdnem)minden nap!

Több szempontból fos, bár lehet, hogy csak nekem kellene újragondolni a probléma piramist.

Gondolom legfőképp a Katonás sztori érdekel Titeket... Hát kicsit félve, és óvatosan merek erről csak írni, mert irl kapok hideget, meleget, és nem azt mondom, hogy azt mondja bárki, amit hallani akarok, de elég labilis a lelkem ezzel kapcsolatban, és nagyon meg tud viselni, ha valaki sarkosan fogalmaz, vagy ilyesmi.

Kicsit kutya futtában, mert a változatosság kedvéért rohanok, szóval hazaért, nálam vegyesen bőrből kiugrás, és 'rettegés foka', amiért az elmúlt fél év alapján fogalmam sem volt mire számítsak, és ehhez mérten jól sikerült az első pár nap, örült, örültem, örültünk, a pszichológus jól felkészített, hogy lehet hogy így~úgy~amúgy fog viselkedni, hogy hagyjak neki időt vissza szokni, hogy itthon van, hogy a saját ágyában alszik, hogy ez egy tök más közeg, hogy ne támadjam le rögtön a gondolataimmal, az érzéseimmel, hogy ne akarjam az elmúlt fél évet két nap alatt bepótolni stb.

És én ezeket tök komolyan is vettem, mert persze had szokja az itthon létet. És az elején tényleg tök pozitívan alakult minden, rengeteget mosolygott a szívem, és nagyon pozitív voltam velünk kapcsolatban. Tett felém egy akkora gesztust, hogy csak kapkodtam a levegőt, (erről ennyit akarok csak elmondani), szóval én azt hittem rendben lesz.

De... Mert ugye mindíg ott az a kurva de... Szóval most már itthon van egy hónapja, de rólunk, kettőnkről egy árva hangot nem ejtettünk... Én ugye azért nem, hogy ne legyen letámadva, ő meg... A fene tudja miért... Büszkeségből, vagy még bizonytalan, vagy nem akar bántani, de hogy így csend van... Szépen visszaálltak a hétköznapok, a megszokott menetrend, és mi meg csak így vagyunk...

Nekem meg múlt hét óta egyre jobban kell összeszorítani a fogam, hogy ne bukjon ki belőlem a mindent tisztázó kérdése sorozat... 'kell'... Nem nem kell, ha ő nem kezdi el,  nyilván nekem kell... De vajon fel vagyok készülve a válaszra? És igen tudom, lehet ülni a langyos szarba, de minek, előbb utóbb meg kell ejteni ezt a beszélgetést, csak hogy éppenhogy össze szedtem magam, kurva sok melóval, és annyira nagyon gyenge kis lábakon áll ez az én lelkem kirakósa, hogy nem vagyok benne biztos, hogy ha most összetörik, akkor lesz e erő, vagy kedv újra összerakni.... Mondhatni elég erősen tiltakozik az önvédelmi rendszerem... De igen, tudom... Gyűltöm majd a bátorságot.

Hát most így hamar gyorsan ennyi, rohanok tovább, de most már jövök gyakrabban, ahogy az egyéb szarok lassan elsimulnak.