úúúúgy szeretnék

úgy szeretnék őrjöngeni, artikulálatlanul bőgni, földhöz csapni (magamat) valamit, kiabálni, vergődni.... de hogy totális nihil van belül...

Én mindig úgy irigyeltem például Nádját, hogy ilyen pontosan részletesen, intenzíven ki tudja magából írni, ami belül tombol... és most nagyon szeretném én is... de nem jön....

igazából nem most nem jön, hanem már hetek óta valami elbaszott üzemmódban vagyok, mert talán írtam is, hogy még sírni sem tudtam hetekig, ami nekem még mindig tök ijesztő, és tegnap is csak egy három-négy órás mekegve bőgés volt...

Szóval nem igazán tudom kiadni magamból ami van... a  pszichológusnál is az utolsó két alkalommal csak ültem, mint egy fasz, és igazából a  nagy büdös semmiről beszéltem, és bővített körmondatokban mondtam a semmit, amit így utólag nem is értem miért hagyott...

Reggel óta próbálok gondolkozni, hogy mi volt, mi van és hogy mi lesz... de... igazából csak azt veszem észre, hogy tök máshol járnak a gondolataim... nem igazán érdekel mi lesz... nem depresszióból, meg önsajnálatból, hanem mert faszom...

én már annyit de annyit gondolkoztam, és soha-soha nem úgy alakult semmi, ahogy én terveztem, akkor mit erőlködjek... szabadesés... ahogy esik úgy puffanik, ha tudatosan tervezve se úgy sikerülnek a dolgok, akkor miért ne próbáljam meg azt, hogy mindig csak egy napot éljek túl, és hagyjam, hogy úgy legyen ahogy lennie kell, vagy ahogy sikerül...? mennyi energiát és időt megspórolok majd ezzel...