Puzzle

Lassan ott tartok, hogy Katonával kapcsolatban, már nem akarok senkinek semmit mondani, mert kísértetiesen hasonlít a helyzet ahhoz, amikor Big elég szemét volt velem, és én akkor még naívan vártam a másoktól a megértést, és elmeséltem (szinte) mindent, amiből meg az lett, hogy a mások megharagudtak rá, féltettek,és próbálták felnyitni a szemem, bennem meg lett egy ilyen ellenállás amiatt, hogy baszki, nem szentbeszédet kértem, csak egy kis megértést....

Katona nem szemét velem... Csak olyan mondatokat tud odaszúrni, hogy legszívesebben ordítanék a dühtől...

És mivel tanultam abból, hogy a mások ~és nyílván tudom, hogy szeretetből, de~ hogy álltak az ilyen szituációhoz, ettől most igyekszem most megkímélni magam...

De valahol akkor is kikell adni magamból, hogy mennyire nyomorultul érzem magam attól, hogy elmentem ma ajándékot venni Katona névnapjára, és ott bőgtem a boltba, hogy van egy konkrét ajándék, amit minden évben veszek neki, puzzle, és ez nálunk ilyen közös kis hagyomány, és hogy én nem vehetek neki puzzle~t... És ezen én így kurvára sírtam a Müller közepén, úgyhogy vettem először egy tigris tank makettet*, aztán a kasszától még mindig bőgve vissza szaladtam a puzzle~ért mégis... És először dühös voltam, hogy ki mondja meg nekem, hogy nem vehetek puzzle~t, miért ne vehetnék, hát faszom... És ezután tök örültem, hogy igenis megvettem, mert ez nálunk hagyomány...

Egész addig tartott az én kis diadalittas örömöm, amig kaptam tőle egy lebaszós üzenetet... És akkor megint kurvára bőgtem, hogy én itt ekkora lelki tusákat vívok ~ egy nyomorult puzzle miatt~ és jó érzékkel épp most basz le, és hogy ilyen stílusban, egy amúgy kurvára piti dolog miatt...

Szóval csak ezt szerettem volna elmondani.... Valakinek...

*aztán itthon kiderült, hogy tigris tankja már van, ugyhogy holnap mehetek vissza, végülis tökmindegy, már így is hülyének hisznek a pénztárosok

Édes faszom....

Álmomban én voltam Mila Kunis (!), és valami elbaszott kalapos csávó nyomult rám, amitől a hideg kirázott, de valahogy úgy alakult ~nem emlékszem~, hogy a hátán feküdtem... És itt szólalt meg az ébresztő, én meg nyomtam egy szundit, mert arra gondoltam, hogy mostanában úgysem volt ilyen, és nem is lesz, legalabb álmomban...

Rettenetesen szánalmas

Közvéleménykutatok

Ti hiszitek a karmában ?

Hopika

Hát ilyen az, amikor feldúlt lelkiállapotban elkísérem Fulloskát varratni... Aztán hazajövök én is egyel

Én a strucc

Annyira nem akarok erre az egészre gondolni, hogy egy órája azon gondolkozom, hogy elmondjam e egyáltalán ma a pszichonak, vagy alibizzek, és majd a következő alkalommal, amikor tudok is róla normálisan beszélni...

úúúúgy szeretnék

úgy szeretnék őrjöngeni, artikulálatlanul bőgni, földhöz csapni (magamat) valamit, kiabálni, vergődni.... de hogy totális nihil van belül...

Én mindig úgy irigyeltem például Nádját, hogy ilyen pontosan részletesen, intenzíven ki tudja magából írni, ami belül tombol... és most nagyon szeretném én is... de nem jön....

igazából nem most nem jön, hanem már hetek óta valami elbaszott üzemmódban vagyok, mert talán írtam is, hogy még sírni sem tudtam hetekig, ami nekem még mindig tök ijesztő, és tegnap is csak egy három-négy órás mekegve bőgés volt...

Szóval nem igazán tudom kiadni magamból ami van... a  pszichológusnál is az utolsó két alkalommal csak ültem, mint egy fasz, és igazából a  nagy büdös semmiről beszéltem, és bővített körmondatokban mondtam a semmit, amit így utólag nem is értem miért hagyott...

Reggel óta próbálok gondolkozni, hogy mi volt, mi van és hogy mi lesz... de... igazából csak azt veszem észre, hogy tök máshol járnak a gondolataim... nem igazán érdekel mi lesz... nem depresszióból, meg önsajnálatból, hanem mert faszom...

én már annyit de annyit gondolkoztam, és soha-soha nem úgy alakult semmi, ahogy én terveztem, akkor mit erőlködjek... szabadesés... ahogy esik úgy puffanik, ha tudatosan tervezve se úgy sikerülnek a dolgok, akkor miért ne próbáljam meg azt, hogy mindig csak egy napot éljek túl, és hagyjam, hogy úgy legyen ahogy lennie kell, vagy ahogy sikerül...? mennyi energiát és időt megspórolok majd ezzel...

Tárgyilagosan

Elővettem a leglényegesebb témát, a kettőnk dolgát, mert tisztánlátni kell, és bizonytalanságban lenni már elég volt.

Hát ez bizony negatív.

Hogy megbántam e?  Igen, jobb volt azt remélni, azt hinni...

Mert a szív elhiszi a hazugságot, ha éhes...

sírásokba

ijesztően régen nem sikerült sírni, pedig eskü már mindent bevetettem, ami ilyenkor segíteni szokott, hogy meginduljon a könny cunami, de a világon semmi.
És én ilyenkor mindig tök megijedek, mert azt gondolom, hogy aki nem tud sírni, abból már kiégett minden-minden érzés, és szerintem ez tök félelmetes.

Aztán vasárnap reggel csak  úgy magától megtört a jég... egy elég szar álomból keltem (Katona úgy csajozott álmomban, ahogy a filmekben szoktak esküszöm), már eleve így hülyén sírásra görbülő szájjal ültem a kávém fölött, amikor a telefonom out of blue bemondta az unalmast, és miután minden létező módon próbáltam életet lehelni bele és semmi, akkor kitört belőlem a zokogás (!!!).

Katona kicsit le is cseszett, hogy most az komoly, hogy a rohadt telefon miatt ennyire bőgök? És akkor én mekegő hangon próbáltam elmondani, hogy neeem, hanem most ez így pont volt az i-re, mert engem annyira nagyon sok dolog nyomaszt, és olyan sok minden fáj, és másnap vittem a Koba gyereket ivartalanításra, és attól is teljesen be voltam szarva, mert minden-minden felidéződött bennem Süti műtéte miatt, és féltem és szorongtam ettől is.

Persze  miután elfogyott az összes könnyem, borzasztóan megkönnyebbültem, és már nem is láttam olyan tragikusan a világot, mindenesetre arra rávilágított, hogy nagyon kell nekem ez az egy hét szabadság amit a hétre kivettem, mert fizikailag és lelkileg is fáradt vagyok már mindenbe, és pihennem kell, és magammal lenni, össze kapni magamat.

Tegnap túl esett a Koba az ivartalanításon, és megszabadult két plusz fogtól is, egész jól viselte, este már az volt a legnagyobb dráma, hogy a gallér miatt nem tud rendesen játszani, meg hogy borzasztóan éhes :) aaangyalom, hát én úgy szeretem, hogy ennyire kis alkalmazkodó, meg talpraesett kiskutya, hogy arra szavak nincsenek.

Szóval tökre megnyugodtam, hogy még tudok sírni és nem halt ki belőlem minden, és azért is mert túl vagyunk ezen a műtéten, felébredt szépen az altatásból, és most már csak gyógyulgatnia kell a sebnek.

Én meg igyekszem a lehető legtöbbet pihenni, olvasni, zenét hallgatni, nekem tetsző dolgokat csinálni, hogy helyre billentsem magamba a lelki békét.

Töknyomasztó

A munkahelyen meg az van, hogy ma (nem hivatalosan, de) kiderült az újlányról, hogy rendőrségi nyomozás folyik ellene lopás miatt. (a hülye, a saját lakótársát szabadította meg az összes aranyától).

És akkor Fulloskával állunk, és nézünk egymásra bután, hogy ilyenkor mit kell csinálni?  Jelezni a főnökségnek, rákérdezni, megszabadulni tőle vagy mi?  Mert aki a saját lakótársát meglopja, az jó eséllyel minket is megfog, és hát ugye pénz, érték bőven van a boltba...

....