Nnna.... Az újabb eltűnés oka, hogy elég sűrű volt az elmúlt két hét, azzal együtt is, hogy azon a héten, amikor Koba hazajött, szabin voltam. (ezt kábé úgy kell elképzelni, hogy az idő nyolcvan százalékában ültem a földön, és csak néztem, ahogy játszik meg alszik :) ).
Rengeteg futkosnivaló maradt Katona kiutazása miatt is, de jutott idő azért pihenésre, meg beszélgetésekre, szóval azért nem panaszkodok.
Illetve mégis... Szóval ma hajnalban elindultak, és akkor visszaszámlálás indul... Kurvára sírtam, amikor elköszöntünk éjjel, álltam az út közepén és csak néztem a kisbusz után, egy nagyon kicsit röhögtem is magamon, hogy olyan vagyok, mint az elbaszott filmekben a hősnő, aki könnyes szemmel (és taknyos orral) nézi a távolodó autót, közben valami szívszaggató zene szól... De hogy ez kábé pont ilyen...
Egyenlőre kicsit hülyén vagyok, mármint szerintem még nem igazán fogtam fel, hogy ez most fél év... Mert ugye elég sokat van távol, és aztán jön haza, de hogy baszdmeg ez hat hónap... Gondolom kurvára meg fogok zuhanni, ha ez úgy hét vége felé tudatosul, de egyenlőre még pozitív vagyok... Végülis már csak 194 nap... (viccelek... Faszom az egészbe).
Szóval most itt tartunk, szerintem poszt cunami várható, egyrészt ki kell írni, ami bent van, másrészt rohadt nagy elmaradásokba vagyok, család, munka, barátok meg minden témában.
Jaj, nagyon nehéz lehet 🙁
VálaszTörlés