Emlékszem rá, amikor kicsi voltam és a Mama átkiabált a másik szobából, hogy mit csinálok, én meg vissza kiabáltam, hogy 'semmit', na általában akkor éreztem magam a legjobban, elvoltam a kis játékvilágomban.
És mostanában annyira sokszor eszembe jut, hogy úgy szeretném megint azt kiabálni, hogy 'semmit'.
Nagyon kevés 'énidőm' van mostanában, ami totál nonszensz, de folyamatosan menni kell, csinálni valamit, rohanni, intézni valamit, átlag tíz óra munka, és Koba mellett nagyon nehéz a maradék időt jól beosztani.
Ezt a hetet még végigtolom valahogy, aztán hétvégén leülök magammal megbeszélni, hogy hogyan lehet okosabban beosztani az időt... Igen, már megint/még mindig, de most már nagyon unom, hogy minden este lelkiismeretfurdalással fekszem le, amiért valakire/valamire nem jutott idő, vagy éppen gyomorgörccsel, mert már a következő napon kattog az agyam, hogy hogyan fogok átrohanni rajta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése