hisztikriszti

Tegnap délután azon gondolkoztam, hogy mit fogok mondani ma a pszicho csajnak, mert két hete, pár nappal azután voltam nála, hogy Katona elment, és mosolyogva meséltem neki, hogy hogy köszöntünk el egymástól, és minden fasza a helyzethez képest, és hogy próbálom majd ezt a fél évet hasznosan, jól eltölteni, hogy milyen a hozzáállásom stb. (egyébként egész pozitív voltam)

Erre két héttel később minden-minden motivációm, tervem, jókedvem eltűnt (a picsába). Többek között azért, mert ebben a két hétben egyszer sem beszéltünk Katonával... mármint videó hívásban, csak pár (tényelg pár) messenger üzi.... és akkor így napról-napra épült le a kis lelkem, hogy hát ez most mi a fasz, hát nem erről volt szó... Hiába tudtam ésszel, hogy az első hét tele van oktatással, mindenféle fiszem-faszom hivatalos dolgot kell intézniük, meg naaa hát egy kicsit had akklimatizálódjon stb. de hogy hahóóóó már két hete kint van, miért???

És akkor tegnap cukin kiborultam, tele taknyoztam Fulloska vállát, hogy miért-miért-miért, nem bííírom, és hogy tudom hogy kurvára nem szabad két hét után így kiborulni, mert hol van még a vége, de én most sírok és kész... :)

És tényleg azon gondolkoztam, hogy mit fogok ma mondani? hogy izé, voltak tervek, meg mosoly, most meg csak magzatpózban szeretnék sírni a paplan alatt szeptemberig?

Aztán este persze felhívott, és beszéltünk, és láttam, és irtó szexi, és mosolygott, és jó volt, és aranyos volt, és hirtelen kurva hülyén éreztem magam, hogy ezért kellett ennyire kiborulni? 

Szóval most megint kerek(ebb) a világ, és igyekszem magam összekapni, mert elég húzós napok jönnek, én meg kurva fáradt vagyok.