Az meg úgy volt, hogy pénteken úgy jött haza Katona, hogy éjféltől hat órás készenlétbe vannak... Nyilván örültem nagyon, de azt mondta nem kell izgulni, 17~ig úgysem történik semmi, akkoris 'csak' egy hétre mennek Szolnokra kiképzésre...
Na hát ebből az lett, hogy vasárnap este indultak...(kurvaélet).
Annyira igyekeztem finom ebédet csinálni Neki, hogy borítékolható volt a tragikomédia, a leves sótlan lett, a rántotthús oda kozmált, a rizs szarrá főtt...(Annunciata, próbáltam ahogy írtad, egész biztatóak voltak az előjelek, aztán csak sikerült túlfőzni), a palacsinta olyan vastag lett és kemény, hogy gondolkozás nélkül vágtam ki a kukába... Én ezen a ponton kezdtem el a bőgést, és abba sem hagytam amíg el nem aludtam...
Sírtam mert elmegy... Mert tudom milyen rossz nélküle, sírtam, mert lehet, hogy csak karácsonyra (!!!) jöhetnek haza...
Annyira szeretem, és annyira szeretek vele lenni, vele élni, hogy nélküle már nem... Szeretem ahogy vagyunk, ahogy ketten együtt vagyunk, a közös életünket, a dolgainkat, a szokásainkat...
Na, hát szóval így maradtam én már megint egyedül, vagyis kettesben az én másik imádott szőrös pasimmal, a Zebbel
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése