Hát nyilván én vagyok a hülye, hogy amióta az eszemet tudom, túl komolyan veszem a munkahelyi konfliktusokat, és magasról le kellene szarni az egészet, hiszen dolgozni jár be az ember, nem barátkozni.
Megint áll a bál, igazából nem értem magam, miért lepődök meg, ahol hét nő dolgozik, borítékolható a pletyka, a rosszindulat, a klikkesedés.
Nem szerethet mindenki mindenkit, nem is ezzel van baj, hanem számomra döbbenetes módon felnőtt emberek annyira jellemtelenek, hogy hupililát okádok konkrétan!
Azt hiszem tegnap adtam fel végleg az igazság bajnoka énem, befejeztem... Felesleges, fárasztó, és az esetek többségében én jövök ki szarul belőle... Mert az igazság az ugye kurvára tud fájni...
Innentől a véleményem megvan, de megtartom magamnak... Pedig még egyszer utoljára annyira, de annyira elmondaNám, hogy ezt a most kialakult helyzetet hogyan látom, hogy ki miért és hogyan álszent, és hogy mennyire nem merik felvállalni a véleményüket, és hogy óvodás módon futnak panaszkodni, ahelyett hogy egyenes háttal odaállNának az elé akivel gondjuk van, és felnőtthöz méltóan megbeszélnék... Annyira szívesen elmondaNám, hogy minden történet attól függ ki meséli el, és hogy a gyilkost is megilleti az utolsó szó joga, mégis csak az egyik fél lett meghallgatva... És igen, én ilyen vagyok, hogy ezeket el is mondom, és fel is vállalom, mert ki kell mondanom , mert szétfeszít, ha bennem marad, de most mégis befogom a pofám, mert nem látom értelmét!
Amúgy nem, nem én állok ennek a konfliktusnak a közepén, még csak érintett sem vagyok benne, de mégis az egekig b@szom fel rajta magam, mert hülye mérleg vagyok, és mert nem bírom az aljas sunyi hátulról támadó embereket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése