Már a munkában sem találom a helyem, ideges vagyok, ma simán levéglegesítettem egy bizonylatot, annak teljes tudatában, hogy rossz, és hogy később már nem tudom se módosítani, sem törölni, egyszerüen nem érdekelt, enter oszt csá!
Katonával volt egy hallgatólagosan elnapolt beszélgetésünk még valamikor februárban... Pénteken sor kerül rá, amikor haza ér, tulajdonképpen újdonságot nem tudok már neki mondani vagy kérdezni, részletekben már elmondtam, de most mégegyszer utoljára, és le fog ülni, és kurvára vegig fog hallgatni, és igen tudom, hogy idegesíteni fogom vele, hogy elrontom a hétvégét, hogy sírni fogok, hogy aztán lelkiismeret furdalásom lesz, hogy hisztinek fogja titulálni, de én mégegy hetet így nem csinálok tovább.
És ha kell beledöglök most, és akármennyire nagyon szeretem, de elmegyek! Mert most, épp most nem építjük egymást, hanem romboljuk, ez egyikünknek sem jó! És tudom lehet ez így színpadias, de volt már az életemben ilyen és odáig mégegyszer nem fogok lesüllyedni, életem legnagyobb teljesítménye volt onnét felállni, és visszahozni magamat, az életemet, mindent, mégegyszer nem sikerülne, nem várom meg míg eljutunk odáig, nem méltó hozzánk, hogy olyan helyzetbe hozzuk magunkat, egymást....
És Ti, akik levettetek az oldalsávotokról, teljesen megértelek benneteket, ez gyász amit ide hányok napi szinten, tudom, érzem én is!
Vannak ilyen rossz periódusaink amikor minden összejön, amikor nem sikerül semmi úgy ahogy szeretnénk de lesznek majd jobbak is, a gondokat, problémákat megoldjátok, letisztul a helyzet bármi legyen is , kialakul majd minden. Fel a fejjel.
VálaszTörlésG.
Tudom, hogy ettől kicsit sem jobb, de nem egyedül vergődsz. :-( <3
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésG. Neked is köszönöm, igazából kicsit lehiggadva, és kettőt hátra lépve úgy látom, hogy meg fogjuk tudni beszélni, nem akarom elhagyni, de jeleznem kell hogy nagyon rossz irányba tartunk
VálaszTörlés