Szegény Apu mondta ezt mindig, amikor kislány voltam.. Ma meg én mondogattam magamnak... Elég kevés sikerrel... A hús pultnál törött el végképp a mécses, mert amikor kértem a húst, a cuki hentesbácsi vissza kérdezett, hogy csak ennyi? (szerintem kajak azt hitte azért sírok, mert nincs több pénzem húsra :))
Szóval én tényleg igyekszem fasza csaj lenni, végig pörögni az egész napot, hogy addig se gondolkozzak, de a naptár szerint is eljött az a lélektani határ, amikor már nem tudom kizárni ezt az egészet...
És hát igen, próbálom vigasztalni magam, hogy volt ennél klasszisokkal szarabb karácsonyom, amikor aztán tényleg tök egyedül ültem a lakásban, mert a családom nem volt rám kíváncsi, és az akit akkor szerettem, kurva messze volt, öt országgal odébb, és azt is túléltem. Most meg végülis miután magamhoz térek a kajakómából, már itthon is lesz az én Katonám...
Igazából nem magam miatt érint ennyire nagyon rosszul, hanem miatta... Az eszemmel tudom, hogy konkrétan négy missziót töltött úgy, hogy ott érte a karácsony, és végülis az sokkal szarabb lehetett, de a szívem megszakad... És vajon mit eszik majd, és legalább akkor hagyják őket kicsit pihenni, és mit fog érezni, és mit tudnék én csinálni vagy mondani neki, hogy könnyebb legyen?
Ezeket eddig nagyon ügyesen elhessegettem, de már nem megy...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése