Szóval vérvétel oké, pocak rendbe jön idővel a gyógytáptól, meg a diétától, de a fájdalomcsillapítót nem kaphatja szombatig. Ez volt szerdán.
Csütörtökön nagy sántítás, látványos elvonulások, egy~egy rossz lépésnél hatalmas ordítás, este már azt sem engedte, hogy bárhol hozzá érjünk... Én óránként jártam a wcbe sírni. (Katona relatív rosszul bírja nézni, amikor ennyire eluralkodik rajtam a kétségbeesés).
Pénteken reggel látványosan fájt neki minden, a műtét után jobban tudott mozogni mint most, minden ellenkezése ellenére megfogtam neki ott, ordít... Sírva mentem dolgozni, hogy ezt nem lehet bírni.
És nálunk az van, hogy én vagyok az emocionálisabb, Katona meg a racionális, és amíg én könnyen billenek, ő kőszikla. De amikor hétkor habzó szájjal hívott, hogy mi a zúúúristen van, hát milyen állapotban van a gyerek, hogy nemigaz, hogy két hónappal a műtét után így kell látni, ilyen fájdalomban kell lenni, na, akkor éreztem, hogy nem én drámázom túl a helyzetet.
Mert per pillanat ott tartunk, hogy az, hogy rákos a kutya, a 'legkisebb' problémánk, (mert a vérvétel alapján stagnál a dolog, és a nyirokmirigyei sincsenek belobbanva) viszont a lába nagyon fáj...
Felhívta a dokit, aki kínjába azt mondta, akkor adjuk neki már most a fájdalomcsillapítót, és hétfőn megnézi... Hát ettől meg az én szám kezdett el habzani, hát könyörgöm.... Hétfőig kap három gyógyszert, nyilván semmi fájdalma nem lesz ergo semmit nem fog látni, sem a mozgásán se semmin, mondtam Katonának, hogy lófaszt hétfőn, most menjenek, nézze meg, lássa, hogy miről beszélünk!
És akkor most jön a csavar, oda értek a dokihoz, a rendelőbe érve a kutya abba hagyta a sántítást, feltették a vizsgálóasztalra, és az orvos nemhogy csak hozzáért ott, konkrétan hüvelykujjal bele nyúlt, nyomta, a fejét 90 fokkal tekerte jobbra, balra, fel~le, húzta, nyúzta... És baszdmeg egy kurva nyikkot nem szólt Süti... De igazán... Semmit... (halkan hozzá teszem, hogy hálát adok a sorsnak, hogy nem én vittem el, mert az úristen le nem mosta volna rólam, hogy én hisztiztem túl a szituációt).
Miután Katona összeszedte az állát a földről, mondta a dokinak, hogy de nem mi találjuk ki, és hogy igazán nem ez a hobbink, hogy két naponta (ott hagyunk egy valag pénzt) ide járunk, a kutya fájdalomban van... Végül csináltak egy röntgen, amin minden rendben.....
Szóval le tisztáztuk, hogy ez így két hónappal a műtét után, ez már nem a seb, hegek, szövetek fájdalma, hogy a röntgen alapján nem mozgásszervi probléma, nem csont... Ennél többet már csak az mr lát...
És igen, felmerült bennünk, hogy most rendeljük meg neki az Oscart, hogy színészkedik a gyerek, mindenesetre most várunk, én meg már nem értek semmit!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése