Olyan drágák vagytok!!!!!!!! Tök köszönöm!!!
Kicsit úgy érzem, kezdek itt a blogon 'bolond kutyás nénivé' válni, és nagyjából ezért pihen piszkozatban négy-öt poszt... Arról, hogy haragszok rá, hogy mit tanultunk egymástól, hogy jóban, rosszban, hogy mit vitt el, hogy hogyan szerették meg egymást Katonával és sok-sok sírva-nevetve mesélős sztoriról.
Nem mondanám, hogy jól kezelem... Vagy full elnyomom az érzéseket, vagy engedem, had fájjon. Sokszor minden átmenet nélkül.
A legnagyobb baj, hogy nem beszéltem erről senkinek. A család egy része udvariasságból néha rám emeli a telefont, Kishisztis nem mer kérdezni, látom rajta, bár felajánlotta aludjak náluk pár napot, Katona meg hát nincs itthon... Persze, kérdezi, jól vagyok, ettem e normálisan stb. Nem mondja, de tudom hogy ő is szarul van, talán hétvégén haza jöhet...
És hogy Gé és R nincs, és nekik tudnám ezt az egészet fesztelenül kiadni, és R-nek ezt soha nem bocsájtom meg, hogy nincs itt...
A próbálkozom meg egyenlőre annyi, hogy próbálok a jó dolgokra figyelni, elég kevés van, ezért igyekszem pótolni, vettem illóolajat, füstölőket, két nagyon cuki kis tavaszi cserepes virágot, hja elég erőlködés szagú, de talán majd valami, valamikor bejön...
annyira megertelek. felnott eletem alatt negyszer veszitettem el szeretett macskat szornyu betegseg utan (gyerekkent meg tobbszor). ha most kutyacica nincs jol, mar szorul ossze a gyomrom, szivem. eltart a gyasz, egyaltalan nem konnyu, mert annyira az eletunk reszeve valnak. nagyon sajnalom es egyutterzek! <3
VálaszTörlésKöszönöm!
VálaszTörlésRengetegszer kaptam meg ebben a két és fél hétben, hogy de hát csak egy kutya... Hát én nem félek kimondani, hogy ugyanakkora a fájdalom, és gyász, mint amikor Apum,Anyu meg Mama meghalt. És néha azzal vígasztalom magam, hogy az is enyhült, idővel könnyebb lett
Írtam, s elszállt, megpróbálom még egyszer kb. ugyanúgy...
VálaszTörlés"kezdek itt a blogon 'bolond kutyás nénivé' válni" - biztasson, én az életben is az vagyok, csak a kutyához macskák is tartoznak.
Aki azt mondja: csak egy kutya - annak bizony a kurva anyját, sőt lelke sincs.
Normális családom van (az élők s a holtak is) de a kutyám: Ő a bajtársam, a barátom, kenyerespajtásom, a tanítóm, a jobbik felem, a párnám folytathatnánk ezerévig. Ha nagyon mélyen a szemébe nézek, talán holt szeretteim némelyikét is bele tudom képzelni, hogy látom. Hogy az ő végtelen rajongása van cserébe.
úgyhogy ne tarts semmitől - sírj és ordíts - megértem. ha valaki véletlen nem tenné, szívesen megkísérlem elmagyarázni neki.
bocsánat az ismeretlen mélyelemzésért, igazából csak segíteni szeretnék, nem tudom, tudok-e. figyelem már egy ideje a szenvedésedet, és nem becsülöm le a kutyus által keltett gyászt (jelenleg épp egy hasonló állapotban lévő nyuszival(!) küzdünk - nyilván még röhejesebb, de persze megvisel). ugyanakkor egyértelmű számomra, hogy süti nem önmagában váltotta ki ezt a mély gyászt, biztos, hogy ebben valamelyik közeli hozzátartozó halála is visszaköszön, valakié, akié még nem lett teljesen feldolgozva, és ez az új gyász csak egy "trigger", hogy ezen a csatornán előjöjjön a régi fájdalom. velem is történt már ilyen: apukám halála, majd egy évvel rá egy szakítás. a második, kisebb baj beindította újra és mélyebben a gyászt, a fájdalmat, amiről már azt hittem, a nehezén túl vagyok. látszólag ennek a két dolognak nem volt köze egymáshoz, de tulajdonképpen csak akkor éltem át, értettem meg, ami egy évvel korábban történt.
VálaszTörlés