Most kicsit pianoba jön a yolo, és most nagyon elszomorít ... Hát... Nagyjából minden... Ha félre teszem, hogy Katona nincs velem, és miért nincs velem, még akkor is sok(nak tűnik) minden...
Hogy bántják a legjobb barátnőm, amikor így is kúrogatja az élet, és pont azzal bántják ami neki most nagyon nehéz... És kötelességemnek érzem, hogy megvédjem, mert az igazságtalanságot nagyon rosszul tolerálOM!
Az elmúlt két hét nagyon megviselt a munkahelyen... Rengeteget kaptam... Ha kellett, ha nem... Tegnapig álltam a sarat, de elég lett, magamhoz képest kurva visszafogottan jeleztem, hogy itt állj és ne tovább. Ennek eredményeként ma beszéltünk hosszan és sokat a főnökkel, és igazából kurvára nagyot nőtt a szemembe amiért beismerte, hogy szándékosan gonosz volt velem, hogy bántani akart, hogy elmondhattam ami két hete szorít itt bent, és hogy bocsánatot kért... Amire egyébként nem volt szükség, én értem őt is... Annyit kértem, hogy soha többet ne hagyjuk hogy idáig fajuljon a dolog, inkább beszéljük át időben... Most egy emberi oldalát mutatta, őszintének tűnt, és nekem ez többet jelentett bármilyen bocsánatkérésnél.
Rosszul működnek a dolgok, nem tudom átbillenteni, és így egyre nehezebbek a napok, utálom hogy ilyen a kedvem, a hangulatOM, mert magamnak nehezítem meg, mégsem megy...
Nyilván a hét mélypontja az pénteken lesz... Kurva vidám szülinapnak nézek elébe, mondanám hogy majd jól leiszom magam, de még ezt sem tehetem, mert másnap dolgozok...
És annyira nagyon jól esik most sírni, érzem hogy könnyebb vagyok tőle, szóval terápiás jelleggel sírok még tíz percet, aztán gyorsan alszok, mert nagyon korán kelek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése