Amire büszke vagyok, hogy melóban nem bőgtem, még a wc~ben sem, amire nem vagyok büszke, ahogy kinézek... Reggel már röhögni is tudtam magamon, hogy nincs az a korrektor, ami ezt elfedi, de tök őszinte leszek leszarom.
Amikor Apu meghalt, valahol olvastam, hogy a gyász egy idő után átcsap önsajnálatba, mi lesz VELEM(!!!) nélküle stb. És valahol ennek a határán vagyok ide~oda billegve, tagadás, düh, emlékek, mit kellett volna jobban, másképp, és hát ja... Van önsajnálat is.
Nem tudok mit kezdeni a hiánnyal, a bent maradt érzésekkel, a megmaradt idővel. Legtöbbször csak ülök és várok, azt még nem tudom mit, az estét, a holnapot.
A hétvége durva volt... Nem mentem sehova, nem beszéltem senkivel, este felhívtam Katonát, mert rájöttem, hogy egész nap meg sem szólaltam... És hát kábé a vasárnap is így telt... És igen, tudom, menni kell, meginni egy kávét valakivel, lefoglalni magam, de nincs rá igényem, aztán amikor ülök a kanapén és várom a 'valamit', igazából érzem, hogy nincs ez jól. És igen tudom idő....
És akkor vagyok olyan állat, hogy elmegyek a lakógyűlésre, pedig annyiszor megfogadtam, hogy soha többé... Á, hagyjuk is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése