Helyzetjeli

Unalmas poszt következik arról, hogy kurvára nem történik velünk semmi, közben azért mégis, és ez most így pont jó!

Én néha szeretem, ha csak ilyen kis komótosan zajlik az élet, telnek a napok, a maguk kis rutinjával.

Mióta itthon van Katona, szépen 'nyugdíjasan' elvagyunk,  dolgozunk, együtt vagyunk, együtt fekszünk, együtt kelünk, semmi extra, de hogy együtt (!!!) és így mégis kerek.

Vasárnap voltunk Kishisztisékkel grillezni, úgy indultunk, hogy megsütjük a kaját, eszünk és mindenki megy haza pihenni, hát ebből nyilván az lett, hogy este tízig kint voltunk, a fiúk tök cukin elvoltak, szorgalmasan vágták a fát, rakták a tüzet, sütötték a húsokat, Hisztisék kutyája kivételesen nagyon szociálisan viselkedett, rengeteget játszottunk vele, mi meg csak (ittunk) énekeltünk, pokrócon fetrengtünk, lezabáltuk nagyjából az összes epret a kertben, és hagytuk, hogy a fiúk kiszolgáljanak minket :)

Tegnap meg az volt, hogy végeztem a melóval, Katona jött elém, és épp indultunk fagyizni, amikor összefutottunk a volt területi képviselőmmel, lerobbant a kocsija, és akkor mondtuk neki, hogy kettőt se fossá, betolunk, jó lesz az, és akkor két fiatal srác gondolkodás nélkül ledobta a hátizsákját és jöttek segíteni, és én tök büszke voltam rájuk, mert erre felénk a mai 17~18 évesek zöme maximum a szotyi~mozi miatt állt volna meg, és ők meg jöttek és tök jó fejek voltak...

Szóval, hogy ilyen kis semmik vannak, és most így jó nekem, és jövő héten mégjobb lesz, mert annyira elég volt a melókás balhékból, hogy kivettem egy hetet, terv nincs, de jó lesz, érzem!