Esküszöm nem rázom a pofon fát, mégis kapom rendesen...
Tegnap megint akkorát adott az élet, hogy azóta is csak nézek magam elé, és felváltva mondogatom, hogy nem hiszem el/atya~úr~isten...
Múlthéten megkért R, hogy ugorjak be az önkormányzathoz, kérjek neki egy nyomtatványt másnap, én meg megkértem, hogy írjon rám, mert el fogom felejteni, mert szét van kúrva az agyam, és papírcetlikből élek, ami nincs felírva, amiért nem szólnak rám, azt elfelejtem.
És akkor ő nem írt rám, én meg persze elfelejtettem, bocsánatot kértem stb. Snitt, tegnap felhívtam, és akkor ő magas cé~ről indítva a fejemhez vágta a nyomtatványt, hogy elfelejtettem... Esküszöm egy fél percig azt hittem viccel, de nem...
És akkor próbáltam szépen elmagyarázni, hogy baszki, hát hetek óta csúszok a taknyomon, direkt kértem dobjon egy üzit, hát elfelejtettem... De nem, nem volt elég, mondta~mondta és mondta... És akkor nálam elkattant valami, és mondtam, hogy akkor szerintem most tegyük le a telefont, mert ezzel én most nem tudok mit kezdeni, nincs rá kapacitás...
Szerintem többet nem beszélünk... Öt év véd és dac szövetség...
Két hónapja Gé, most R...
Nem tudok mit mondani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése