2016

Ez az év annyira átkozottul szar volt, hogy megkímélném magam még attól is, hogy végig tekintek rajta, mert eszem ágában sincs felidézni egyetlen momentumát sem...
És hogy 'méltó' legyen a befejezés is, nyilván egy hete lebetegedtem, és geci rosszul vagyok, ami miatt meg úgy összevesztünk Katonával, hogy két napja nem beszélünk...

(Egyébként hazudok, mert tegnap amikor ettünk, megkérdezte, hogy miért a konyhában eszek, akkor mondtam neki, hogy azért mert a cselédnek ott a helye.... És ma amikor Süti félre nyelt és egy órán keresztül (!!!) fulladt és hányt felváltva, akkor szóltam hogy hozzon vizet, törlőkendőt vagy valami ilyesmi...)

Szóval 'kedves' 2016, takarodj a picsába, köszi de elég volt belőled!

De amúgy nektek azért boldog új évet!  :)

Kincsesláda

Tudnék írni a négy napja tartó migrénemről, vagy arról, hogy szerintem vakbélgyulladásom lesz, de ehelyett inkább elmesélem, hogy kettő doki is nagyon megdicsérte Sütit, hogy milyen jól van, és hogy nem tudják, hogy mit csinálunk vele, de folytassuk <3, meg hogy olyanok vannak, hogy becsomagolhatom a helikoptert, vagy még játszol vele?  :) és, hogy itt vágd el a papírt, támpont a hópihe közepe :D

(és ha legalább egy nagyon kicsit elengedem azt ami rossz, akár még jó is lehet)

Receptre!

Mindenkinek, akinek rossz napja volt!!!!!  Tessék megnézni!!!!!!  :)

(ennek cukibb az miiii???? :) )

https://www.instagram.com/p/BOGsxLahukT/

Ja, béna vagyok, telefonról csak így tudom belinkelni, lépjünk túl, és tényleg tessék megnézni!!!!!!!

Nem fér bele a kurva helikopter a kurva dobozba...

Még mindig nem tudom mit fogok főzni karácsonykor, viszont legalább már nem is érdekel....

(a gesztenyét én nem szeretem, a halat meg Katona... Pedig a lazacot nagyon imádom, bár elkészíteni még egyszer sem sikerült faszára, de a másé mindig nagyon finom)

Szóval nekem ma így elegem lett... Reggel hívott a nővérem, hogy azt mondja én vagyok a nagynénik szégyene (!!!), és még én akartam keresztszülő lenni (nem), mert elfelejtettem az unokahug korcsolya bemutatóját...

Ez így kávé előtt kicsit durva volt, de ahogy be bootolt a rendszer, kapcsoltam, hogy aha, ja múlt héten beszéltünk róla, hogy majd (!!!) lesz bemutató, de konkrét időpont kurva biztos, hogy nem lett nekem mondva, és akkor visszakérdezek, hogy most akkor mikor volt a bemutató?  Hát nem volt, hanem ma délben lesz... (jelezném reggel nyolc van...).

És akkor megsértődik amikor kiröhögöm... Mondtam neki, hogy elég sok mindent el tudok felejteni, de az még nekem se megy, hogy azt is, amiről nem is tudok, másrészt talán ezt kellett volna mondani, hogy figyelj hugi, ma délben lesz, el tudsz/akarsz jönni? És nem nekem esni, hogy én vagyok a világ szégyene...

És persze elmentem, ha már ilyen szépen hívtak, és amúgy tök jó is volt, mondjuk akkor kezdett el kifejezetten tetszeni, amikor meguntam, hogy folyamatosan nyomja a tesóm a ''szar nagynéni vagy'' dumát, és átmentem a pálya másik felére, és onnét integettem a kis szarosnak, aki ahányszor eljött előttem kiabált, hogy nééézd Ediiii!!!

Hazafelé össze vásároltam annyi szart, amennyit csak elbírtam, ittam egy kávét, sírtam egy rövidet, aztán nekiálltam takarítani és akkor közbe kattogott az agyam az elmúlt heteken, hogy mennyi~mennyi pofon volt, és akkor megint sírtam, és nem, nem, nem akarok velük karácsonyozni....

És akkor levezetésként neki állok ajándékot csomagolni, és nem fér bele a kurva helikopter a kurva dobozba, érted?

Inkább elmegyünk most Sütivel (világgá) sétálni...

Főzzünk!

Na csajok, csacsogjon a szátok, ki mit főz karácsonykor! :)

Mert nekem konkrétan semmi ötletem nincs...... a nálunk örök kacsa~hal~töltöttkáposzta kört a család letudja, ezért nálam csak villogó kérdőjelek vannak, szóval nem titkoltan próbálnék ötleteket szerezni, akár valami tök ujjat kipróbálni, és tök szívesen venném ha megírnátok, hogy nálatok mi lesz a menü!  :)

Édes~savanyú

Egyébként egy nagyon tökéletes hétvégét sikerült összehozni, már~már nyálasan tökéletes volt!

Pénteken egész időben ért haza Katona, így együtt főztünk, tök ügyesen a kezem alá dolgozott, és közben megbeszéltük kinek milyen (szar) hete volt, kaja után nyilván jól kidőltünk, Süti hol rajta aludt, hol rajtam, elég cukik voltunk na!
Aztán este együtt mentünk le sétálni, és a hidegre való tekintettel ittunk egy forraltbort, aztán már csak elvoltunk a legpuhább pléd alatt, és sokat~sokat beszéltünk mindenről.

Szombaton megvettük a gyerekeknek az ajándékokat, mondjuk kábé az összes hajam kihullott, amikor már két órája mentünk körbe~körbe és semmi szépet és/vagy értelmeset nem láttunk, utána enyhe nyomásra beugrottunk a nővéremékhez.

Aztán vasárnap jött a savanyú rész, amikor képeket mutatott messengerből, amit a tesója küldött a gyerekekről, ahogy épp bontják ki a mi Mikulásunk ajándékát, és akkor ahogy vissza lépett a képektől, elcsíptem a beszélgetésükből egy~két félmondatot, ami iszonyatosan rosszul esett, (a tesója mondatai) és persze rohadt rosszul játszottam, hogy nem láttam semmit, és akkor ezt is jól átbeszéltünk, és hát elég büszke vagyok magunkra, mert nagyon felnőttesen rágtuk át, egyikőnk se kapta fel a fost, mindenki kimondta amit gondolt és bár kényes a téma, nem ugrottunk egymásnak.
Szóval akár meg is nyugodhattam volna, de amikor este visszament, viszketett a tenyerem, hogy írjak a tesójának egy üzenetet, de megbeszéltem magammal, hogy nem fogok magyarázkodni... Ettől függetlenül szarul esik, de lehet, hogy nem kell mindig mindent tisztázni... ??

Mostantól

Mostantól van az, hogy zene nélkül a fülemben nem vagyok hajlandó idén már emberek közé menni...

(adok magamnak még egy hetet, akkor szerintem már zenével sem.. )

Szörnyű!

SzabadságON!

A hétfői pihenőnap olyan jól sikerült, hogy még tegnap sem sikerült nekiállni semminek...

Na de aztán ma bepótoltam mindent, rendet raktam a szekrényemben, a 'nincs egy kurva göncöm se' potom három óráig pakolásztam, utána kitakarítottam a teknősöket (nyilván kétszer fél perc alatt tele is szarták az akváriumot :) ), megfürdettem Sütit, azt hiszem mára kihúzott a barátságfüzetéből, és még mindig nem volt vége, futás át Papához függönyt mosni ~vasalni~vissza venni, az ablakokat nem engedte megpucolni, mert kihűtöm a lakást :), mondjuk annyira nem bántam, mert el is fogyott a lendület!

És akkor holnap ugyanez itthon...
Végülis arra teljesen jó ez a szabi, hogy elfáradjak :) Tök ügyes vagyok szerintem!

Elvárás...

Ennek a hétnek amúgy a lelki béke, és a teljes chill lenne a feladata, rajta is vagyok esküszöm, de nehéz...

Mert per pillanat ott tartunk, hogy a legvonzóbb lehetőség a karácsonyi őrület ügyben az, hogy Katona családjának azt mondjuk, hogy nem jöhet haza*, az enyémeknek meg azt, hogy Katona családjához megyünk, közben meg itthon leszünk édes hármasban...

*egyébként még nem tudjuk

Na szóval!

Ott hagytam abba, hogy hurrá péntek, hát kicsit bővebben hurrá~hurrá péntek. Merthogy nagyon fáradt vagyok, és a héten szabin leszek, és én vagyok az (a hülye), aki nem nagyon szeret szabin lenni, de most nagyon kell... Elfáradtam most úgy nagyjából mindenbe, a négy hónapja tartó ideges orvostól orvosig futásba, az aggódásba, a sírásba, az egyedüllétbe, Katona hiányába, a családomba, és most a munkában is.

És végre úgy érzem, hogy jól fog esni. Vannak nagy tervek a hétre, nem vagyok naiv, tudom, hogy mindent úgysem húzok ki a listáról, de elég motivált vagyok ahhoz, hogy sokmindent mégis.
Mondjuk kapásból úgy kezdek, hogy mára adtam magamnak egy szabadnapot, mert ki kell pihenni a hétvégét :)
Egy~két szart leszámítva, jó volt, csak rövid, de volt forraltborozás, névnapozás, nevetés, jól eső hátradőlés, szerelmezés stb.

És most próbálom félre tenni, hogy mindkettőnk családja megint sikeresen bele rondított a dolgokba, az enyémeken lassan már meg sem lepődök, az övéi mondjuk az újdonság erejével csapódtak be, az élet szép, próbálok finom lenni, és nőies, de nem félek kinyitni a szám.

De hogy pont ez ennek a hétnek a lényege, hogy engedjem el, szú~szá, szóval hess~hess negatív, antiszoc gondolatok!

Éljen a péntek!

Tök fáradt vagyok.... Hát most így ennyire futja!

Életjel!

Amúgy vagyok ám, csak nagyon halványan...

a múltheti munkahelyi lebaszás egy kicsit (nagyon) rámtelepedett, eléggé magamra vettem, főleg hogy azóta is van huzatja, meg egy~egy jól irányzott (gyomros) beszólás, ami miatt persze próbálok mégjobban, meg mégtöbbet, hát nyilván fáradok... Kishisztissel tudok a témáról beszélni, sokat segít, hogy ki tudom mondani valakinek, és nyilván én is érzem, hogy túl sensitive vagyok, három hete csak röhögtem volna rajta. Mindegy, jövő héten szabin leszek, úgy tervezem, az orrom sem dugom arra!

Amúgy van jó is, Süti jól van, amióta vissza kapta az erősebb gyógyszert, újra kinyílt, igényli a társaságot, a játékot, többet mozog, eszik szépen, boldogság!
Meg az is, hogy itthon volt Katona, jó hát csak másfél napot, de itt volt, jó volt, beszélgettünk sokat, és kicsit őt is megbaszta most a munkahely, de átrágtuk, láttam jól esett neki, kapott megerősítést, meg előnévnapi ajándékot :) és pénteken jön is haza, és lesz forraltborozás, pihenés, szeretés, minden!

Holnapra meg az a harci feladatom, hogy vegyek a gyerekeknek mikulás ajándékot, mert a csipet~csapat egyik felének a postás viszi a szajrét, és nem akarok úgy járni, mint tavaly, hogy a fél postát le kellett fizetni, hogy időben odaérjen a cucc!

Szóval nagyjából minden oké!!!  :) (a többit meg leszarom)

Jajmár!

Negyedik napja tartó masszív gyomor idegem van...

Reggel felkelek, egy darabig minden oké (kábé tíz perc), aztán indul a buli...

Nyilván, feszült vagyok, meg ideges, és rohadt jó lesz ha hétfőn végre haza esik Katona,  mert ilyen gyomorideggel nem lehet normálisan létezni az biztos, de akkor is mi a fasz...?

Tegnap már ráfogtam a kávéra, biztos túl pörget, egész nap nem ittam koffeint, amitől meg plusszban hisztis is lettem, eddig nagyon fasza ez a hét...

???

Annunciata merre jársz? :)

Amikor keddre esik a hétfő

Olyan lebaszást kaptam tegnap melókába, hogy kábé fél év után először sírtam munka miatt...

Múlt csütörtökön nyilván minden gondolatom ott járt, hogy mi lesz Pesten, mit mondanak,  jaj oda érünk e időben stb.
De nem éreztem úgy hogy nem tudok a feladataimra koncentrálni, hát erre kiderült, hogy az egyik rendelésnél megszaladt a kezem, és igen, figyelmetlen voltam, és kértem három olyan terméket, ami amúgy nem igazán fogy, és van raktáron is, hát ne szépítsük, elbasztam.

Olyan sírógörcsöt sikerült produkálni... Mert nem jellemző, hogy ha bármi magánéleti bajom van, akkor átmegyek hülye lányba, és amúgy nem is akkora dráma ez az egész, csak hirtelen azt éreztem, hogy elfogyok, hogy annyi felé próbálok maximális teljesítEni, és nem szokott ezzel baj lenni, most meg mindenhonnan jön a szar...

Végállomás

Hát... Szóval pénteken megjártuk Pestet, az Áhok~ba voltunk, Vajdovich dokinál, ő így magyarországon a legjobb...

Készült egy hasi ultrahang, volt egy vérvétel, egy röntgen, és vettek citológiát a fájó csomóból meg a nyirokmirigyéből... Ezer millió darabra tört a szívem... De tényleg, nekem ott pénteken meghalt a lelkem...
Amíg várni kellett az eredményekre, jött négy kutyus, ahogy beszélgettünk, ők már kemóra jöttek... És én ott ültem és sírtam értük, a gazdikkal, elég borzasztó állapotban voltak...

És akkor meglettek a mi eredményeink, szörnyen kijózanító volt... A nyirokmirigyben egyáltalán nincs nyirok csak rák, a fájó csomó pedig egyfajta csont rák, nagyon rossz helyen, nagyon mélyen, valószínűleg nem műthető, ez csak akkor derülne ki, ha felvágják....
Elmondta a doki, hogy a nyirokmirigyet ugyan el lehetne távolítani, és kemo meg sugár, de ez annyira agresszív, hogy nagy eséllyel nagyon hamar újra előjönne valahol, a döntés a miénk, és szóljunk vissza hétfőn, mondtam hogy a döntés az itt most meg is született, ennek nem teszem ki szegényemet az teljesen biztos!

Megbeszéltük a továbbiakat, gyógyszer, immunerősítő, vitamin stb.

Süti amúgy nagyon ügyes volt, a kocsiban is kis türelmesen ült az ölemben, okosan hagyta magát, és hát nyilván megint bebódították, de ébredés közben sem volt semmi hiszti.

Nem akarok arról írni, hogy vagyok, (szarul) mert nem rólam szól, de nagyon nehéz... Mert már nem tudok többet tenni, elfogytak a lehetőségek, már csak annyit tudok tenni, hogy amíg itt van velünk, boldog legyen, és ezért mindent.

És csak azért írtam le ezt is, mert annyian követitek végig, hogy hogyan alakul a kis szaros sorsa.

Poszt a budiból :)

Csak a szokásos műsor, holnap dokihoz megyünk :)

Van abban valami szomorú... (hosszú lesz)

Nálam amúgy az a forgatóköny probléma megoldás ügyben, hogy bebasz a ménkü, sokkot kapok, toporzékolok és/vagy hisztizek egy sort, aztán kitalálom, hogyan oldjam meg.

De azért van valami végtelenül szomorú abban, hogy a 'családom' (ja, így idézőjelben), a kisujját se mozdította, amikor azt mondtam, pestre kell menni Sütivel...  Itt van három ember, négy autó, és baszdmeg senki nem mondta azt, hogy elviszlek.
(felmerülhet a kérdés, hogy miért nem kérem kölcsön az egyik kocsit, és megyek fel én Sütivel, és hát az van, hogy nem adják oda egyik kocsit sem, bár ezen már nem is matekoltam, mert nincs az az úristen, hogy én Pesten vezessek, hiába tíz éves a jogsim, nem menne).
Jó, hát van bé~cé~dé~zsé terv, akkor kitaláltam, hogy hát van  nekem egy unokaöcsém, ott lakik, totál rugalmas a beosztása, mindig, mindenkinek, minden szarát megoldja, biztos segít annyit, hogy elvisz A~ból B pontba! Nem, nem segít...

Na mondjuk itt úgy nézett ki, hogy meg is bukott a mutatvány, mert a hülyelány, ahelyett, hogy megnézte volna a térképet, kétségbeesetten itt kér segítséget, hogy hogyan is lehet tömegközlekedni a két pont között... 
És esküszöm már itt anyáztam, hogy amilyen 'kegyes' hozzám mostanában az univerzum, az a minimum, hogy vonat, metró, villamos, hév, helikopter és nasa űrhajó is kell az úthoz, erre mikor írjátok... (mégegyszer tök köszi mindenki). És akkor a terv kész, taps, virágot az öltözőbe :)

Vasárnap a barátnőm át hívott ebédelni, kérdezi mit sikerült összehozni, elmesélem az egész sztorit, és akkor simán mondja, hogy akkor vesz ki szabit, és elkísér minket... Óóó! Annyi rosszat kaptam a napokban, hogy hirtelen azt éreztem, hogy meg sem érdemlem a jót, azt, hogy eljönne, segítene, és akkor mondtam Neki, hogy ezt nem fogadhatom el, szó se róla, aztán felhívta a figyelmemet, hogy kutyával még egy nyamvadt vécézést se fogok tudni majd megoldani :) és akkor megadtam magam, a pisilés nagyon fontos tényező :)

És akkor hétfőn kértem időpontot, kedden meg szóltam a melóhelyen, hogy kellene péntekre egy szabi, mert az van hogy. És akkor az történt, hogy ma arra mentem be dolgozni, hogy a csajok leültettek, és közölték, hogy a lófaszt megyünk mi vonattal, A.  bevállalja az egész napot, Kishisztis meg elvisz minket kocsival.......

És akkor én nagyon nagyon elkezdtem sírni, hogy hát de ez most komoly?
A 'családom' le se szar, nem segít, és baszdmeg rajtuk kívül viszont mindenki!!?

Van ebben valami végtelenül szomorú...  (ami miatt nem alszok, nem eszek, csak kurvára sírok!)

Belém szorultak...

A szavak is, meg a gondolatok is, pedig annyi mindent tudnék/szeretnék írni, de így estére már beszélni sem tudok :)

 (Isteni szerencse, hogy múlt héten szabin voltam, és ennek a hétnek aránylag kipihenve futok neki, mert durva lesz.)

Pesti lányok, help!

Mennyire körülményes a délitől az Örs vezér tér környékéig el tömegközlekedni?

(nehezítő tényezők: zéró hely ismeret, egy nagy hátizsák, és egy kis kutya)

A szervezettségről!

Szóval az volt, hogy úgy ment el Katona hétfőn, hogy majd pénteken jön... aztán tegnap szól, hogy majd két hét múlva jön, én meg lemondom a wellnesszt meg minden (viccelek~viccelek), erre most hív, hogy holnap kettőre itthon van :)

Szóval az van, hogy egész héten szartam az alkotmányra... Úúúszik a lakás, és amikor tegnap szólt Katona, hogy nem jön, végképp elengedtem az egészet, hát (ej rá érünk arra még) itt a hétvége, szépen a magam tempójában, majd csak végzek...

De hogy erről is a honvédség tehet... :)

Szóval újratervezés, akció terv szerint holnap hajnalban kelek, hamar gyorsan mindent megcsinálok oszt jól van ez így!

Abszurdisztán!

Én mondjuk délután ötig azt hittem, Trumppal kimaxoltuk mára a szürreális történéseket, nyilván tévedtem...

Arcom, amikor a nagynéném felhív, hogy lenne e kedvem vele hétvégén wellnessezni... Nekem?  Vele? Wellneszezni? Wtf?

Közben kiderült, hogy valahol lefoglalt, és kifizetett egy hétvégét, de a nemtudomki nem tud elmenni és ezért..... És hát hirtelen nagyon tudtam örülni, hogy Katona nem jöhet haza hétvégén (ja, hát reggel szólt, hogy majd két hét múlva tali... Öhm, említettem már, hogy imádom a honvédséget?),  ezért be tudtam dobni a 'Süti kártyát', hogy nem tudom és nem is akarom itthon hagyni a gyereket :)

Aztán amikor letettük a telefont, kurvára elkapott a röhögés, hogy vagy a hétvége volt kurva drága, vagy a nagynéni ennyire kétségbeesett, ha már csak én maradtam akit elhívhat :) esküszöm, még a könnyem is kicsordult, hát ez világi!

Nem, nem vagyunk jóban már pár éve, jól érzed.

Pf...

47 perce ülök egy már megnyitott de még mindig üres e-mail fölött...

Már azt sem tudom mit akarok kérdezni, hirtelen értelmetlennek tűnik minden kérdés...

Bepötyögöm, vissza törlöm, újra fogalmazom, nem jó, töröl, villog a kurzor, hogy mi lesz már... Jajistenem...

A mai nap margójára

N E M vagyok I S T E N !

Szabadság!!! Szeretem???

Mivel rohadt sok szabim van, ki vettem egy hetet most, a másik felét meg majd december elején... Hát... Nem vagyok tőle boldog...

Amikor utoljára szabin voltam, éppen csak nem hülyültem meg... Túl sok szabad idő~túl sok kattogás... Hülye mérleg vagyok.

És akkor ma reggel felkeltünk, Katona visszament a felkészítőre (na majd erről is írok...), majd hétvégén jön, becsuktam mögötte az ajtót, és már jött is a gombóc a torkomba/gyomromba... Nem jó mostanában magammal lenni...

Persze, tudom foglaljam el magam, és igyekszem is, meg van egy csomó dolgom itthon is, meg egész héten orvoshoz futkosok Sütivel...

Na ez is... Szóval nem írtam, de hogy ugye van a dokink, aki műtötte, de voltunk a megye legjobbjánaknak kikiáltott dokinál, aki baszdmeg akkora csalódás volt mint egy ház, és akkor maradtunk a mi dokinknál, és nem a 'beszólása' miatt, de holnap megyünk egy  harmadik dokihoz... Mert azt látom, hogy nem tudja mi van... Megrekedt , fájdalomcsillapító és szétteszi a kezét... Nincs normális kommunikáció...  Kérdezem folyamatosan, hogy hogyan tovább, erre mit mond?  Majd ha odaérünk a hídhoz, megbeszéljük hogyan menjünk át rajta... (ezt így szó szerint) hát de könyörgöm, hol az a (kibaszott) híd, mikor érünk oda, és egyáltalán?  Napok sora telik el úgy, hogy nincs jól a gyerek, meddig várunk? Vagy mire?

És esküszöm, ha azt mondaná, hogy nézd, ez a maximum, amit ennek a kiskutyának ki lehet bulizni, ennél jobb nem tud lenni a helyzet, akkor azt mondanám, hogy oké, elfogadom és próbálok ennek örülni, hogy lehetne rosszabb is, de hogy nincsenek válaszok, és amíg ott villog a kérdőjel, amíg lehet, hogy van felfelé, amíg nem mondja azt hogy ne reménykedjünk valamiben, addig én pont leszarom a hídját.

És teljesen tisztába vagyok vele, hogy beteg, és tudom, hogy ebből nem lehet meggyógyulni, de azt nem tudom, mert senki nem mondja, hogy lehet ezzel együtt élni, valameddig, akármeddig? Tudok érte tenni mégvalamit, akármit?

És amikor ma próbáltam újra kérdezni, hogy hahóóó...annyit mondott, hogy bízzak benne... Nincs információ, nincs eredmény, nincs bizalom...
Szóval holnap egy újabb istenné magasztalt dokihoz megyünk...
Aztán ha ő sem akkor marad az mr, ami alig drágább, mint egy kisebb afrikai ország éves költségvetése, meg egy pesti szaktekintély...

Szóval csak azt akartam nektek elmesélni, hogy a héten szabin leszek...

Rulzik a jókedv... (not)

A hosszú hétvége csúcspontja kétségtelenül az volt, amikor 'átköltöztem' Katona régi telefonjába, jelentősen javított az életminőségemen. Új telefon elnapolva (hónapolva), tetemes orvosi költségek a láthatáron. (Sütinek)

És hát így ennyi, amit a hétvégéről el tudok mondani...  Gondolkoztam nagyon sokat, nagyon sok mindenről, nyilván marha jót tett a lelkemnek...

Végigrágtam a Gé~vel való utolsó levelezést, amúgy kétszer futottunk össze azóta, elcsapta a fejét, nem köszönt...

Nővéremmel a lámpás sztori óta most először beszéltem, de minek...?

Rengeteget beszéltünk Katonával Sütiről, napról~napra bele döglök... Ülök mellette és csak kérdezem, hogy mit csináljak még, mit segítsek, vagy hogy?  (esküszöm öt évet adnék az életemből, hogy ötpercig beszélni tudjon, és elmondja!)

Valahogy elromlott minden... És amikor ilyen van, mindig azon gondolkozom, hogy mit és hogyan rontottam el én, hogy ennyire nagyon nem működik semmi?

A hab a tortán egyébként az önbecsülésem rommá zúzódásában az volt, amikor a Süti dokijának azt sikerült mondania a szájával, hogy ugye tudom, hogy minden betegségnek lelki oka van... Biztos nem akart bántani, de én ezt úgy fordítottam le magamnak, hogy rossz társa vagyok, nem szeretem eléggé, ilyesmi... És persze, tudom, ne vegyem a szívemre, de azóta sem tudom kiverni a fejemből, pörgetem vissza az éveket, az emlékeket, hogy mit csináltam ennyire rosszul, hogy ez lett a vége?

Úgy érzem magam, mint aki megbukott a létező összes vizsgán... Süti, tesóm, Gé... Izgatottan várom, mikor, hol, kinél baszok el mégvalamit...

Foscsinapcsi~szopcsinapcsi

Reggel fejfájással kelni pipa, délelőttöt végig kapkodni pipa, munkába utolsó pillanatban be esni pipa...

És akkor azt hittem hogy mára ennyi jóság pont sok, aztán írt Katona, hogy Gé írt neki... (agy felbaszcsi...)
A hetek óta tologatott levelet elküldtem, (tök normálisan fogalmaztam, finom voltam, nem mentem torokra stb.) aztán olyat kaptam, hogy a fal adta a másikat...

De tényleg... És tök büszke voltam magamra, mert minden támadás, vádaskodás ellenére elszámoltam háromig, írtam, hogy lépjen kettő hátra, onnét nézze a dolgokat, erre még egy adag szar a nyakamba, még mindig nyugodt maradtam és csak annyit válaszoltam, hogy az elmúlt évekre való tekintettel inkább most nem írok semmit, jött még egy gyomros, itt mondjuk már viszketett a tenyerem, de nem álltam bele, kaptam még pár szép mondatot, de azt már végig sem olvastam... Szóval ennyi... Így múlik el egy barátság...

Ma már csak egy tea kell, egy forró fürdő, a legpuhább plédem, meg pár zsepi oszt cső!

AntiszocMe...

Egész nap fizikai fájdalmat okozott, hogy normálisan viselkedjek... Nehezemre esett az emberekkel kommunikálni... Nem az, hogy beszélgetni, konkrétan a 'hello~szia~jónapot~viszlát' is...

És akkor ugye ezeknek a napoknak nem akar soha vége lenni...

Kettőkor már azzal szórakoztattam magam, hogy ilyeneken gondolkoztam, hogy milyen kurva nagy szerencse, hogy nem mentőautó sofőr vagyok (ne kérdezd, én sem értem miért pont ez jutott eszembe...) mert egyrészt nem tudok tolatni normálisan, másrészt én mindig tök ideges leszek ha meghallom a mentő hangját, rendesen össze ugrik a gyomrom, és hogy valószínűleg ha én vezetném a mentőt, annyira stresszelne az egész, hogy  felcsavarodnék az első fára vagy valami ilyesmi.

Van baj :)

Szóval a mai napban csak annyi jó volt, hogy haza értem és becsuktam az ajtót, és megnyugtatott a tudat, hogy senkit nem fogok elküldeni a picsába, mert ma már senkivel nem kell beszélnem, és esküszöm ez a tudat nagy megkönnyebbülés volt.

Szerintem rám fér egy normális minőségű és mennyiségű alvás... (esetleg egy pohár bor?)

P.s.:
Papa mai aranyköpése:

Én: szét törtél egy poharat?
Papa: nem... Össze...

Család, barátok és egyéb állatfajták...

Hát a hétvégén mindenki kihúzta nálam a gyufát...

A nővérem kezdte a sort... Évekkel ezelőtt kaptak az anyósától egy bioptron lámpát, amit azzal a lendülettel basztak is fel a szekrény tetejére, mondva, hogy hülyeség, nem ér semmit... Na most az van, hogy az egyik kutyás ismerősöm mondta, hogy ő szokta a kutyát lámpázni stb. nekem meg beugrott, hogy hoppá, hát van a családba lámpa, én meg mindent kipróbálok, ami segíthet Sütinek, kölcsön kértem a lámpát kábé egy hete, és minden reggel és minden este lámpáztunk szorgalmasan, mert hátha. Kérdezte is amúgy a nővérem, hogy na, és hogy válik be lámpa, és közbe kiröhögött, hogy én minden hülyeséget elhiszek, semmit nem ér, ez csak egy szaros lámpa...

Aztán az történt szombaton, hogy felhívott minket... és visszakérte a szaros lámpát... Merthogy kisunokahugom beteg, és fáj a füle, és kell... Az elmúlt öt évben rengetegszer fájt a gyerek füle, és soha, de soha nem lámpázták meg, mert hát ugye szart sem ér... Most mégis hirtelen lámpa...

Nagyon szeretném, ha az utolsó mondatból nem azt 'hallanátok' ki, hogy sajnálom a gyerektől a lámpát.... Aki ismeri csak egy nagyon kicsit is az én nővérem, az tudja, hogy ez miről szól nála, és hogy mi ilyenkor a 'motivációja'.
És nem, én sem vagyok ennyire naiv, vagy hülye, hogy ne értsem a dolgot, csak sajnos még mindig képes vagyok beleesni abba a hibába, hogy elfelejtem, hogy milyen....

Először iszonyat dühös lettem, aztán már csak szomorú... Hogy megint látnom kell, hogy milyen is az én családom... Vissza jöttek hirtelen az elmúlt évek sérelmei, hogy mikor, hol, hányszor rúgott belém... És csak nyelem a könnyeim, amikor arra gondolok, hogy baszki ketten vagyunk, nincs egy élő rokonunk sem, nincsenek szüleink, ketten vagyunk egymásnak és így kell viselkedni egymással, tényleg erről szóltak évek, hogy egymást bántjuk ? (igen, volt amikor én is őt...)

(és most megint annyira elkapott a bőgés emiatt, hogy a többit már hagyjuk is...)

Help!

Telefon vásárlás előtt állok..  igaz, hogy IOS~re nem lehet telepíteni a bloggert?

Omg!

Láttam ma lányokat balerinába....

Én mondjuk ma vettem elő a csizmám...

Életjel

Kicsit vegyes volt a múlt hét, de több jóság esett be, mint mostanában szokott, szóval pozitív.

Katona két egész hétig itthon volt, és tök jól működtünk együtt, volt csapatmunka, szerelmezés, probléma megoldás, együtt nevetés, és hát igen, sírás is.

Elég sokszor neki keseredek Süti miatt, én még mindig ott tartok, hogy fájt a lába, aztán mi lett belőle... de azért azt is hozzá teszem, hogy az elmúlt pár napban látványosan jobban lett, nincs sántikálás, fut, játszik, még annak is örülök amikor rossz, mert van hozzá kedve :)

Szóval azért pozitív.

Persze van szarság is, melóban hála égnek csak kicsi, barátSág fronton nagyobb... Gé iszonyat megbántott, és tök büszke vagyok magamra, hogy nem reagáltam le haragból a dolgot, mert tudom, hogy most neki is nehéz az élet, és nem akarom még én is bántani, de hogy vannak dolgok, amik nem mennek le az én torkomon se, és nem megyek csak úgy szótlanul el mellette, szóval várok, ettől függetlenül sejtem, hogy ez a barátságunk vége lesz... Haldoklik a dolog egy ideje, de aztán mindig történik valami, ami miatt a kegyelemdöfést elhalasztjuk...

Glamour napok

Pénteken bátortalanul felvezettem Katonának, hogy kupon napok vannak, esetleg eljöhetne velem, és... Hát volt egy feje, de rábólintott.

Én meg nem akartam túlfeszíteni a húrt, igyekeztem célirányos lenni, plussz tényleg csak azt venni amin pénzt fogunk, amit később úgyis megvennék drágábban.

Szóval elindultunk, és kicsit félve mondtam neki, hogy melyik sorba menjünk, és mit keresünk... Nnnaa... A második tétel után ráérzett a dologra, nem győzött csodálkozni, hogy most ez komoly, hogy 50 %, hát akkor vegyünk már kettőt :) konkrétan kikapta a kezemből a kuponokat, ment előre és kereste a szajrét :) annyira röhögtem!

Aztán amikor végeztünk, egy kávé mellett jól megbeszéltünk, hogy ez fun volt, és hogy legközelebb is, és akkor én itt tényleg elkezdtem hangosan röhögni, hogy tök cukin el'csajoskodtunk'.

Azért, hogy helyre álljon a világ rendje, ma elment a fiúkkal airsoftozni, visszapótolni a tökösséget!  :)

Sütis poszt, csak az olvassa...

Szóval vérvétel oké, pocak rendbe jön idővel a gyógytáptól, meg a diétától, de a fájdalomcsillapítót nem kaphatja szombatig. Ez volt szerdán.

Csütörtökön nagy sántítás, látványos elvonulások, egy~egy rossz lépésnél hatalmas ordítás, este már azt sem engedte, hogy bárhol hozzá érjünk... Én óránként jártam a wcbe sírni. (Katona relatív rosszul bírja nézni, amikor ennyire eluralkodik rajtam a kétségbeesés).

Pénteken reggel látványosan fájt neki minden, a műtét után jobban tudott mozogni mint most, minden ellenkezése ellenére megfogtam neki ott, ordít... Sírva mentem dolgozni, hogy ezt nem lehet bírni.

És nálunk az van, hogy én vagyok az emocionálisabb, Katona meg a racionális, és amíg én könnyen billenek, ő kőszikla. De amikor hétkor habzó szájjal hívott, hogy mi a zúúúristen van, hát milyen állapotban van a gyerek, hogy nemigaz, hogy két hónappal a műtét után így kell látni, ilyen fájdalomban kell lenni, na, akkor éreztem, hogy nem én drámázom túl a helyzetet.

Mert per pillanat ott tartunk, hogy az, hogy rákos a kutya, a 'legkisebb' problémánk, (mert a vérvétel alapján stagnál a dolog, és a nyirokmirigyei sincsenek belobbanva) viszont a lába nagyon fáj...

Felhívta a dokit, aki kínjába azt mondta, akkor adjuk neki már most a fájdalomcsillapítót, és hétfőn megnézi... Hát ettől meg az én szám kezdett el habzani, hát könyörgöm.... Hétfőig kap három gyógyszert, nyilván semmi fájdalma nem lesz ergo semmit nem fog látni, sem a mozgásán se semmin, mondtam Katonának, hogy lófaszt hétfőn, most menjenek, nézze meg, lássa, hogy miről beszélünk!

És akkor most jön a csavar, oda értek a dokihoz, a rendelőbe érve a kutya abba hagyta a sántítást, feltették a vizsgálóasztalra, és az orvos nemhogy csak hozzáért ott, konkrétan hüvelykujjal bele nyúlt, nyomta, a fejét 90 fokkal tekerte jobbra, balra, fel~le, húzta, nyúzta... És baszdmeg egy kurva nyikkot nem szólt Süti... De igazán... Semmit... (halkan hozzá teszem, hogy hálát adok a sorsnak, hogy nem én vittem el, mert az úristen le nem mosta volna rólam, hogy én hisztiztem túl a szituációt).
Miután Katona összeszedte az állát a földről, mondta a dokinak, hogy de nem mi találjuk ki, és hogy igazán nem ez a hobbink, hogy két naponta (ott hagyunk egy valag pénzt) ide járunk, a kutya fájdalomban van... Végül csináltak egy röntgen, amin minden rendben.....

Szóval le tisztáztuk, hogy ez így két hónappal a műtét után, ez már nem a seb, hegek, szövetek fájdalma, hogy a röntgen alapján nem mozgásszervi probléma, nem csont... Ennél többet már csak az mr lát...

És igen, felmerült bennünk, hogy most rendeljük meg neki az Oscart, hogy színészkedik a gyerek, mindenesetre most várunk, én meg már nem értek semmit!

Eredmény és évforduló

A vérvétel eredménye meglepően jó lett, nyilván vannak értékek, amik nem jók, de hála égnek nem kiugróan rosszak.

Sajnos az történt, amitől én tartottam egy pár hete, szét cseszte a gyógyszer a gyomrát... Nem részletezem, de egy kisebb fajta horror volt... Meg az a pillanat, amikor úgy indultunk el az orvoshoz, hogy ott villogott a piros lámpa a fejünk fölött, hogy most van a most?
Én egész életemben ötször féltem ennyire...

Hála égnek az ijedtség nagyobb volt mint a baj, bár az sem kicsi... Szükség lesz bé~cé~dé~zsé tervre.

Most már egész jól van, de sokszor elvonul, egyedül akar lenni, aztán jön és bújik ezerrel, szombatig kell kibírni, akkor kaphat újra gyógyszert... Közben néha millió apró darabra törik a szívem...

És el szeretném mesélni nektek, hogy ma van pontosan nyolc éve, hogy velem van :) emlékszem mindenre, amikor megláttam, amikor először fogtam, a kis vanília illatú bundájára, hogy olyan megszeppenten ült a kis ágyában, hogy meg kellett zabálni... Ennek már nyolc éve, és azóta jóban, rosszban, lazán, faszán, de igazán!

Én, a hülye! *

Köszönöm a recepteket, nagyon drágák vagytok, sajnos nem volt időm válaszolni, bebaszott a ménkű a hétvégén elég rendesen nálunk, (Süti) holnapra kérünk egy nagy drukkot, hogy jó legyen a véreredmény...

*hosszú

Zabkása

Kishisztis kitalálta, hogy nekem zabkását kell ennem, az majd nekem jó lesz, én meg vevő vagyok minden(hülyeség)re, ezért vettem zabkását, és csináltam is, de a csoda elmaradt... Eddig két receptet próbáltam, igazából egyik sem gyerebe, szóval ha van titkos receptetek, (hogy ehető is legyen ez a zab) ne sajnáljátok!

Szinte vártam...

'kedves' névtelen!

szívből kívánom, hogy a világon az összes kutya ennyire legyen csak nyomorult, mint Süti... Nem fogom, és nem akarom bizonygatni, hogy jó társa vagyok e, igen, társa, és nem gazdája, nyilván szart sem tudsz az egészségi állapotáról, azon kívül amit le írtam!
Az elmúlt nyolc évben, mindig mindent megtettem azért, hogy egészséges, boldog, kiegyensúlyozott kiskutya legyen, most sincs ez másképp és nem is lesz!
Azért, mert az első problémánál nem adom fel, és nem mondom azt az orvosnak, hogy altassa el, rögtön kínzom?
Süti nyolc éves, nem öreg kutya, és addig amíg gyógyszerrel, kezeléssel minőségi (!!!) életet tud élni, addig bármeddig elmegyek! Hála égnek nincs olyan állapotban, hogy akár gondolkozni kelljen egy bizonyos döntésen...

Fordítsuk meg a dolgot, ha esetleg anyád rákos lenne, rögtön eutanázia után kiabálnál?  Ugye hogy nem...

Ezúton kérlek meg, hogy takarodj innét, de nagyon messze, válasz írásával se fáraszd magad, szó nélkül törlöm!

Jó egészséget, és szép napot!

Azt hiszem

Azt hiszem a csajok* szeretnek engem... :)

*kolléganők

Illúzió! (kutyás poszt, csak szólok)

Én annyira nagyon hülye naiv vagyok... Pedig olyan sokszor szólok magamra emiatt, és mégis!

Ugye megvolt a műtét, megvolt a szövettan, a kijózanító eredmény, jött a kétségbeesett megoldás keresés, egy hónap pokol, és aztán ott hagytam abba a történetet, hogy pesti nagyon okos orvos konzultált a mi dokinkkal, és küldött egy gyógyszert, hogy akkor ezt most három hétig toljuk, aztán a többit megbeszéljük...
És a gyógyszertől már a második napon látványosan jobban volt Süti, és vissza jött a kedve, meg az ereje, és hiába tudtam a diagnózist, hibába olvastam ki az internetet, hiába beszéltem olyanokkal, akik ezt végig csinálták, hiába tudtam az eszemmel, hogy mi van, azt láttam, hogy jól van, eszik, iszik, játszik, nem fáj semmi, és én valahogy azt hittem, hogy mi leszünk a kivételek, megműtötték, meggyógyult, felejtsük el, ez csak egy rossz álom volt, és bele ültem ebbe a kibaszott hintába, hogy minden rendben lesz...

Csütörtökön oda adtam neki az utolsó gyógyszert, és péntek este már ordítás volt... Fáj... Itt még mindig a naiv hülye fejemmel próbáltam meggyőzni magam, hogy csak rosszul lépett, aztán szombaton reggel már  nem jött ki hozzám kávézni, de ezt is meg tudtam magyarázni, haza jött Katona, és ott aludt vele, gondoltam most vele akar héderezni az ágyban, mert régen nem látta.
Elmentem dolgozni, és nemsokkal később hívott Katona, hogy gáz van, nem tud lábra állni Süti, fáj neki... Gyors telefon az orvosnak, próbált minket nyugtatni (nem sikerült), mondta hétvégén adjuk neki a sima fájdalomcsillapítót, elvileg az is elég lesz (nem lett) hétfőn megnézi...

És akkor nekem itt össze is dőlt az egész kibaszott világ... Mert igen, jól van, ha tele van a kis valaga gyógyszerrel... Én azt hittem ez az állapot nem a gyógyszer eredménye... És sajnos ez olyan erős bogyó, amit nem lehet egyfolytában tolni neki, mert szétcseszi a máját...

És én tényleg azt hittem... Hogy... Hogy mi leszünk a kivételek, hogy meggyógyult... De látni azt hogy 24 óra alatt kábé ott tartunk mint a műtét után két nappal... 

Aztabüdöskrv

Úgy érzem, hogy kevés annál nagyobb kibaszás létezik, ha az ember lánya egyszerre van megfázva, kapja el a fosós~hányós vírust plussz menstruál...

Az élet szép... (nem)

Mindent akarok!

Fejfájás mentességet elsősorban, ez az az igazi szemkipattanos fájás, nem bírom!

Új virágokat akarok... A zamióm ugye szanaszét tört, a kis pálmám úgy döntött meghal, az orchideáim meg csak vegetálnak, dobálják az új leveleket, de virágozni...? Hát azt minek?

Aludni akarok!  Pedig 11 órát toltam egyben, de mégis leesik a fejem!

Pihe~puha pléd alatt akarom tölteni a hétvégét, illóolajjal, színes teával, de ezt sem lehet, szombaton meló, vasárnap családi banzáj...

Szép ruhákat is akarok... Nincs egy göncöm se (nyilván), és az sem áll sehogy rajtam!

És kérem vissza az eltűnt képeimet is....

:(

Hisztis~tombolós~semminemjó!!!

Minden reménytelenül szar... Ősz van, hideg van, fáj mindenem, kövér lettem reggelre, csúszik le a nadrág rólam egész nap, Süti amúgy is rossz fazonját elbaszta a kozmetikus, az én körmöm ma baszta el a körmös (baszki, tényleg túl nagy elvárás, hogy a szabad szélek egyenesek legyenek, hogy ennyi pénzért ne nekem kelljen már utána reszelni??????), fáj a gyomrom, miért fáj?  Vááá!!!! Ordítani tudnék!!!!!!!!
Óóóó!!! És a képeim fele eltűnt a telefonomból, miért ne épp az a mappa amit nem ment automatikusan a felhő..... Fszmt!!!!

Fcuk

Hát nyilván vasárnapra lebetegedtem... És ha őszinte akarok lenni, akkor várható volt...

Ettől függetlenül tök jó volt a hétvége, nyugalom, programok, cukiság, csak ez a szemét megfázás nem hiányzik, erre én most nem érek rá, nagyon sok dolgom van a héten!

Életjel!

Hááát... Volt az elmúlt héten minden.
Komplett a testem jobb oldalát leamortizáltam...
Először a jobb szemem durrant be, konkrétan úgy néztem ki három napig, mint a Derick baszdmeg! 
Aztán jött a jobb vállam, ökölnyi csomó lett benne, elég szekszi volt a mozgásom :) ezt még tudtam fokozni, mert a jobb bokám is meghúztam, szóval mire haza ért Katona, a legjobb formában voltam... (most éppen lázas vagyok, de nem akarok róla beszélni)

Ezeket a szarokat leszámítva amúgy minden rendben, Süti egész jól van, bár vannak aggasztó dolgok... Jövő héten megyünk vissza a dokihoz, megnézzük mi újság, lesz egy hasi ultrahang... Aztán vannak a~b~c~zsé tervek!

Katonával is visszatért az összhang... Csak a szokásos... Haza jön, és full normális... Cuki, bújós, kedves, figyelmes, szerelmes... És akkor hirtelen nem tudok rá haragudni, amiért paraszt amikor nincs itthon.... Ez lassan már foghatókönyv nálunk... Ha elmegy, akkor egy idióta, nem lehet vele beszélni stb. Amikor itthon van, minden oké.... Jó, hát nem ilyen egyszerű ez, de ebben az állapotomban pont ennyire tudtam, akartam erre reagálni, nyilván nem ússza meg, elmondom a kis monológom, de nagyon nem most.

Húsleves

Tök ciki, de én még életemben nem főztem húslevest... Mert ugye mindenkinek van egy tuti receptje, ezt tegyél bele, azt tegyél bele, szedd le a habot, ne szedd le stb. Ettől nekem lett egy akkora zavar a fejemben, hogy még csak eszembe sem jutott, hogy megpróbáljam.

Aztán ma úgy keltem fel, hogy most vagy soha!

A boltban volt egy cuki rész, amikor a hentesnek mondtam, hogy húsleves lesz, soha nem csináltam, adjon mindent, ami kell bele, és akkor a mögöttem álló nénik mondták, hogy de tessék még lábat is vinni aranyos, hát attól lesz színe :) és gyorstalpalon elmondták nekem a saját receptjüket... :) haláli volt!

Jelentem a leves készül, az illatok biztatóak, a többit meg majd meglátjuk,.... Úgy két óra múlva :)

Jesszus :)

én vagyok a szőke nő a viccből, akit nem szabad elengedni szabadságra, mert aztán újra be kell tanítani :)

Egész nap úgy éreztem magam, mint aki egy másik bolygón van, de legalább részben eltereltem a gondolataim, mondjuk amikor becsuktam magam mögött az ajtót, azért megtalált ez az ismerős érzés, amit annyira utálok... Ez van!

Ne mondj semmit, én is unom!

Surviver!

Soha nem gondoltam volna, hogy ilyet mondok, de várom a hétfőt... Ez a kilenc nap totális agyi leépülés volt...

A tegnap, meg a mai nap nem is tudom, hogy ment el, fogalmatlanul léteztem...

még van két és fél napom kiirtani az érzéseimet, tényleg úgy tervezem hogy rezzenéstelen arccal várom ami jön, kínosan ügyelve arra hogy ne csússzak át flegmába, meg egy bizonyos szint alá...

A nővérem előtt meg le a kalappal, szerintem az elmúlt harminchat évében nem volt ilyen normális, és még az orra vére sem eredt el :) legalább ez!

Are you fucking kidding me...???

úgy összevesztünk Katonával, hogy szerintem még ma elköltözünk Sütivel...

Egy állat vagyok...

Olyan szakszerűen vágom haza magam, hogy arra szavak nincsenek...

Kivettem egy hét szabi.... Hát ez sem tartozik életem legjobb ötletei közé... Itthon ülök, nézem Sütit, ha alszik gyanús, ha nem alszik gyanús, ha iszik gyanús, ha nem iszik, miért nem iszik stb.

Minden kib.szott napnak ugyanaz a forgatókönyve... Olyan vagyok mint egy nyomorult zombi... Meg úgy egyáltalán.... Hát olyan szánalmas vagyok.... Sírok bárhol, bármikor... Nem jó felé megyek....

És kurva jó lesz már, ha haza jön Katona, aztán megráz, vagy rám szól, vagy csak beszéltet, vagy csak osztozik velem ezen a sok szaron, mert tök komolyan elfogytam, ijesztő állapotban vagyok, és a jó édes anyámat! Azt!

Hát ez nem jött be. .

ma úgy néz ki bőgős napot tartok... Tele bőgtem a kávét, aztán bőgtem, amikor elindultunk Sütivel sétálni, és ahogy nyitottam ki az ajtót, a kilincsre volt akasztva egy kis ajándéktáska, benne egy csokival, meg egy zacskó jutalomfalattal, a szomszédoktól kaptuk (szerintem áthallatszik a sírás...)
Aztán a tűzhelyet bőgtem tele miközben takarítani próbáltam, de persze feladtam azt is... Lementem vásárolni (zsepit), be ugrottam a kishiszti kolléganőhöz, neki is sírtam egy sort...
Most pedig aludni fogok, mert rohadtul fáj a fejem a bőgéstől!

Beszopódva...

Hát egyenlőre úgy néz ki, nem volt túl nagy ötlet ez a szabi...
Ülök itthon értelmetlenül, miközben kattog az agyam hatszázas fordulatszámon azon, amin nem kellene...

Közben ilyenek vannak, hogy szülifelit nézek, meg valóvilágot... Kiolvastam az egész internetet... Elég szánalmas vagyok...

Néha sírok, hogy annyira nagyon sok minden, hogy ezt egyedül nem lehet... Ami meg persze faszság, de a tudat, hogy van valaki mellettem és most mégis egyedül vagyok mindennel, a gondolataimmal, még rá tesz egy lapáttal... Jövő csütörtökön jön haza Katona... Megint elment egy hónap... Egy egész hónap... (mikor lesz ennek most már vége, de komolyan!?)

Nyilván az eszemmel tudom, hogy be kell fejezni ezt az árva kisveréb drámát, és minden este meg is fogadom, hogy na majd holnap, hű meg ha... Aha... 

Tavasszal bejött, hogy nekiálltam ilyenkor vadul takarítani, tervezem holnap kipróbálni, hátha...

Izé...

Asszem elfelejtettem Pillától meghívót kapni...  :)

(abszolút nem célzásnak szánt poszt :)  )

Wiiii!!!!

A mellkas röntgen tiszta!!!!!!!  Ott nincs semmi csúnyaság!!! 

Holnap még egy halom telefonálgatás, aztán megint kicsit okosabbak leszünk!

Fszmt

Lassan kezdem megszokni (nem), hogy ha Sütivel dokihoz megyünk, előtte be kell költözni a legkisebb helyiségbe...

Hisztis kolléganő szerint ilyenkor távozik az ideg :)  hát nem tudom... Elég sokáig bent voltam, de még mindig remegek :)

Most pedig megyünk és egy tökéletesen tisza, minden mentes röntgenképpel jövünk haza!!!!!

Izé... Kezeket csuriba!!!!!

Atakarítónőmindenholkitakarított!!! (vanaholkétszeris)

Azért jó, hogy átjöttek tesómék, mert így muszáj volt takarítani...

Elég nagy kupit tudok csinálni egyedül...  A káosz központ mindig a konyha, haza érek, le vágom a táskát, kicuccolok belőle, aztán a fele az asztalon marad, nyilván hat bögre kell naponta kávéhoz, teához stb. A másik kupi központ a szék a hálóban... Nincs is ennyi ruhám, amit lepakoltam róla...Szóval kellemesen elfáradtam...
Nyilván a huzat meg akkor viszi le a Zamiót, amikor már mindennel végeztem és a porszívót is elraktam, és nyilván nem Süti lenne, ha kétszer fél perc alatt nem hordta volna szét a földet az egész lakásban :)

Tegnap reggel óta tök jól van a kis szaros, van kedve, játszik, nem lógatja az orrát, rosszalkodik, ma például csak egyszer sírt, akkor is csak kicsit... Csak ülök és nézem és mosolygok!
Holnap ötre megyünk a mellkas röntgenre...

Időzíteni tudni kell!!!

Kivettem egy hét szabit, ami a hétvégékkel együtt kilenc nap. (utólag már nem biztos, hogy jó ötlet volt) Gondoltam jó lesz egy kis nyugi, sok~sok séta és idő a Zebbel...  Na jó ezt is hagyjuk már... Szóval a Zeb becsületes neve: Süti,  ha rossz fiú, akkor Sütemény :)

szóval gondoltam egy kis csend, lelki, béke stb... Aha...

Egy kerek napig örültem is a tudatnak, aztán a nővérem az előbb felhívott, és nem megkérdezte, hanem beközölte, hogy a sógorom holnap valami autóversenyre megy, ők meg akkor átjönnének a gyerekekkel, és töltsük együtt a napot...

Na, azért ennyire jó testvérek nem vagyunk, hogy egy egész teljes napot... (általában a harmadik óra után összedurranunk...)

Szóval holnap kelhetek hajnalban, mert a lakásban totális káosz uralkodik, aztán futhatok boltba, főzhetek, és várhatom őket széles mosollyal vigyázba állva...  Na~gyon~jó~lesz!  (paraszt vagyok, üssetek!!! .... Majd állítok be emlékeztetőt, és veszek be bunkóság csillapítót...)

Nem lehet!

14 éves voltam, amikor anyám meghalt... Rákban!

21 éves voltam, amikor a Mamám (aki felnevelt) meghalt... Rákban!

23 éves voltam, amikor Apu meghalt... Rákban!

Ezt nem teheti meg velem az élet!

a 'hogyan tovább'~ról...

Köszönök minden kommentet, hihetetlen hogy ez a pici kutya mennyi mindenkinek számít, irl is..  A családom, a barátok, a szomszédok, de még a vevők is kérdezik minden nap, hogy és na miújság...

A szövettan alapján ez nyirokmirigy rák... Ami sajnos nagyon nagy baj, mert nem szűnt meg azzal, hogy kivették azt amit már belobbantott a rák... Felhívtam három specialistát, és én tök komolyan mondom ha ilyen kommunikáció, emberség, segíteni akarás lenne az ember egészségügyben... Mindenki borzasztó kedves volt, a mi dokink tőlem függetlenül körbe telefonált mindenkit akinek neve van ezen a szakterületen, szóval tényleg legalább ennyi pozitívum volt...

Jövő héten csinálnak egy mellkas röntgent, hogy lássuk, hogy hol, hogy mi, és hogy hány van... Aztán ennek függvényében lehet elindulni...  És nyilván nem kérdés, hogy amíg pénzzel ezen lehet segíteni, kezelés, gyógyszer, kemó, akármi~bármi, addig megyünk ameddig kell!!!! Hát a többire meg így most nem gondolok... Ezer millió darabra törött a szívem... remeg a gerincem a félelemtől.... Nem lehet ezt leírni... Tényleg nincsenek szavak!

Nincsenek szavak

Ez rák

Határ romantika

A hülyelány...

alig vártam a mai nap végét, nyilván rohannék haza a Zebhez egyfolytában, futás fel a negyedikre, háttőőő... A kulcsom bent maradt melókába...

Remek... Futás vissza, persze kapkodok rosszul riasztok ki, visít az a tetves riasztó, úgy megijedtem alig tudtam kikapcsolni, rögtön hív a távfelügyelet, hogy valaki az én kódommal próbált belépni, mondtam hogy bicsibocsi, én voltam, itt maradt a kulcsom izé tényleg bocs, semmi baj írjak egy emailt, hogy ez és ez történt, mondom oké, holnap ezzel kezdek, nem, most! (faszom), e-mail elküld, kifelé egy laza de határozott mozdulattal bele rúgtam a pánikgombba, újabb telefon, mondom hogy hát izéke ez is én voltam, de ígérem ma már nem csinálok semmit, megyek ki.... Égés...

Most bánatomban töpörtyűt eszek, de mivel ettől meg lelkiismike fúrkám lett ezért puffasztott rizzsel tolom... Szánalom  de komolyan!

Szedjem már össze magam, az isten szerelmére !

Nincs cím

Csak szomorúSág... A Zeb nem javul, illetve kedden~szerdán már rá kellett szólni, mert nem tudta hány kiló, csütörtök este óta meg a saját árnyéka...  Nem bírom ezt nézni... Bandukol behúzott farokkal, elvonul, fekszik, sír... Nem értem... Tudom egy hete volt a műtét, de hogy ez nincs rendben... Nyolc éve élünk együtt, tudom!
Kapott másfajta fájdalomcsillapítót, a szövettan meg majd csak szerdán...

Minden más is szar, de nyilván emellett pont nem fontos semmi sem igazán!

Dolgok!

Javulás nincs!

Varratszedés volt!

Bor van!

Szövettani eredmény majd csak jövő szerdán lesz!

Hát akkor most igyunk szerintem!

Fszmt!

Délután lemondtam a szeptemberi foglalásunkat, nem tudunk elmenni... (kicsit azért odabaszott a lelkemnek, hogy idén nyáron a város táblán nem jutottunk túl, és ez már így is marad)
Este családi vacsora... Nagyon 'remek' volt... (de legalább nem kérdezték meg, hogy mikor szándékozom szülni végre)
Holnap megyünk vissza a Zebbel varratszedésre meg az eredményért... Újabb átfosott/hányt éjszaka van előttem úgy érzem...
Eredménytől függetlenül holnap leiszom magam, bár bízom benne hogy örömömben...
Egy 'kicsit' elfogytam...

Én nem ilyen bulikra 'szerződtem'...

Próbálok finom lenni és nőies, de hogy (a faszom).... Katona ugye megint lent a határon, elvileg kéthetes váltásba vannak, ami jövő hét szerdán jár le, tök várom haza, hiányzik, megviselt az elmúlt két hét, tök szükségem lenne rá, plussz csütörtökön lesz az évfordulónk, erre most mondja hogy hát izé... Lehet hogy rá kell húznia még két hetet....

És akkor most itt hosszú és választékos káromkodás következne, de megkíméllek benneteket.... Majd talán szeptember 7~én jön....

És igen, önző vagyok, miattam is, mellbe vág, mert én ezt nagyon rosszul viselem, ez megy már egy éve, ha nem határ akkor gyakorlat, ha nem gyakorlat akkor továbbképzés, és mindig van valami faszom, ami alsó hangon két hét... Miatta is érdekel, mert hát hagyjuk milyen körülmények között vannak ott...

És akkor arra még csak gondolni sem vagyok hajlandó hogy egy jövő évi misszióra be írták ... Hm fél év... Hm... Koszovó... Ja, és hogy előtte van egy négy hónapos felkészítés? Nem, nem és nem vagyok hajlandó ebbe belegondolni...

Ezt sem mint civil sem mint nő, sem sehogy nem tudom megérteni, bólogatni hozzá meg pláne nem tudok... És biztos velem van a baj, és szarfej barátnő vagyok, de ez így nem élet... Egy kurva szerencséje van, hogy ennyire szeretem!

Agyatokra megyek!

Jó, ígérem nem megyek át kutyás blogba, de azt még el kell mesélnem, hogy amíg én melókában voltam, addig a Zeb is nagy munkában volt...  Reggel ügyesen be kötöttem a sebét, kapott cuki kis pólót* is biztos ami tuti alapon, és mire jövök haza..? Olyan szakszerűen cibált le magáról mindent, hogy arra szavak nincsenek :) esküszöm csak azt sajnálom, hogy nem fényképeztem le azt az elégedett fejet amit vágott hozzá! Kis hülye...

*amúgy nem szoktam hülyét csinálni a kutyából, de ez most praktikusnak tűnt

Fáradt

Jelentem a Zeb mára sokkal~sokkal jobban van, lazán sétált velem egy ház kört, már nem alszik annyira nagyon sokat, eszik~iszik szépen, ettől függetlenül kicsit félve hagyom itthon egyedül holnap... Persze haza tudok ugrani hozzá, de az nem egyenlő azzal hogy itt vagyok vele...

Délután rám tört a...  Nem tudom mi... Fáradtság, az elmúlt napok idegeskedése, magány, mittudomén, de olyan sírást produkáltam, hogy már magamra kellett szólni... Gondolom most jött ki belőlem a feszültség, vagy ilyesmi, de hirtelen nagyon kicsinek és nagyon magányosnak éreztem magam.
Ami meg amúgy hülyeség, mert folyamatosan csörög a telefon, jönnek az üzenetek, mindenki izgul a kis szarosért, még röhögtem is, hogy engem nem hívtak ennyien amikor műtöttek :)

Elmúlik ez is!

Micsoda éjszaka volt! :)

Úgy kezdődött, hogy ha én az ágyon akkor nyilván ő is ott akart lenni, amivel normális esetben nincs is semmi baj, de friss sebbel nem ugrálunk lefelé, szóval építettem egy kis szamár fészket a nappaliba, kihoztam az ágyneműt, szépen megvetettem magamnak a földön, mellé az ő ágyát.
Mivel elég kis kóma volt bele is egyezett hogy akkor mi itt aludni fogunk, de bent van még a lábába a branül (kanü?), és zavarja, (kétszer ki is akarta szedni magának, mondjuk akkor majdnem megállt a szivem) hát sehogy nem volt jó neki, leginkább ülve aludt félig nekem dőlve, aztán voltak nagy vándorlások is hol a konyhába találta meg a kényelmet, hol az előszoba tetszett neki, de hát nincs is ezzel semmi baj. Persze azért pont olyan bugris mint volt, mert este ahogy adtam neki a gyógyszert, úgy megörült, hogy sikeresen rosszul lépett eldőlt mint egy zsák krumpli, na ott nagy sírás volt pont azt a felét ütötte meg...

Reggel már egész szépen evett, de még nem kerek a történet, látszik hogy még zavart, de ez már istenes! Délelőtt visszamegyünk a dokihoz, rá néz, ki szedi azt a bigyót, aztán szerintem délután egy rövid sétát megpróbálunk.

a nehezén túl...

Köszönöm mindenkinek a jó szót, hát szóval a műtéten túl vagyunk... Ott a kezemben aludt el, szív megszakadt... Tízre mentünk és háromra mehettem érte... (nem ilyen hosszú volt a műtét, csak utána megfigyelés ). Amikor megláttam a maradék szívem is összetört, olyan kis elesett volt.
A műtét sikerült, aránylag szépen ébredt, a csomó megy szövettanra a többit meglátjuk.

Egyenlőre nagyon komás, sír, remeg, néha ülve alszik néha állva, valamiért nem akar lefeküdni....  De felébredt, itthon van és szépen ügyesen meggyógyul!!!!!!

A képektől megkíméllek titeket... Nagyon csúnya!

Erősen szemezek egy xanaxal!

Sírok, haragszok, remegek, futok a wcre ...

Néha sikerül pár percre megbeszélni magammal, hogy ezt fejezzem be, de nem megy!

És akkor édes szíve, jön és reklamál, hogy hahó, reggeli!? De hát ugye nem szabad már ennie...

Legyünk már túl rajta!!!

Eltört a mécses

Én tényleg egész héten tartottam magam, tereltem a gondolataimat meg fegyelmeztem magam, de így mára vagy elfogyott az erő, vagy a tudat, hogy holnap lesz a műtét, hát kikészültem rendesen. ..

Reggel még az is kérdéses volt be tudok  e menni dolgozni, mert olyan hasmars jött rám, hogy volt egy pillanat amikor azt hittem ma már nem is hagyom el a legkisebb helyiséget.
Aztán jött a remegés, a gyomorgörcs, a hányás, aztán amikor ezekbe már faszán elfáradtam, jött a sírás...  Nem az a hüpögős, hanem csak folyt a könnyem megállás nélkül....

Mert miért nem vettem előbb észre, és miért történik ez velünk, ugye fel fog ébredni az altatásból, elég jó mamija vagyok, és mi lesz holnap, és hogy fog félni amikor felébred és nem tudja hol van, és fáj majd neki és nem leszek ott mellette? Hogy mondjam el neki, hogy nagyon szeretem, és hogy ügyes fiú, és nem lesz semmi baj, és hogy minden rendben lesz?

És akkor hazajöttem és itt játszik a kis bugris, és átfut az agyamon, hogy mondjuk le az időpontot, ne bántsák, hát hiszen jól van... És akkor hív a babzsákhoz, hogy bújjunk össze... Hát ez az egyik legédesebb szokása, amikor olyanja van, akkor hív, hogy most ketten kicsit privátkodjunk... És csak fekszem ott mellette simogatom, néha oda nyúlok ahol a csomó van, hátha nincs is már ott, és nézem ahogy szuszog... És kurvára félek....

Dráma~dráma~dráma..

az van, hogy kis hisztis kolléganővel hetek óta nem lehet bírni.
Én amúgy tök szeretem, mert egy az egyben olyan, mint én voltam az ő korában.
Kivéve a felelősségtudatát.... És én értem, hogy fiatalság bolondság, meg nálam is voltak meredek sztorik, de amikor napokig játsza, hogy hajnal négyig iszik, és úgy jön be, hogy azt se tudja merre van fejjel előre, majd ezután beközli, hogy ő bizonyos dolgokat nem hajlandó megcsinálni, mert ő álmos... Hát...

Tény, hogy én is feszültebb vagyok a kelleténél,  de szerintem alap esetben is nyílna a bicska... Hétfőn leltároztunk, nemes egyszerűséggel állt vagy épp ült , és nyomkodta a telefonját végig, én már ott tartottam, hogy szólok hogy menjen inkább szépen hazafele, mert haszna nincs, ellenben útban van... Kérdeztük tőle mi a baj, ó hát semmi de ő álmos, egész hétvégén tolta a bulit, megivott nemtudom hány mojitót, aludt két nap alatt nyolc órát, a reggelt végig hányta stb... Jó, oké fiatal, van ilyen...

Kedden olyan hangulatingadozásokat produkált, hogy már én éreztem magam kellemetlenül. Az egyik pillanatban viháncolva sztorizgatott, aztán snitt és csapkod, fel le futkos, nem szól hozzám, duzzog, beszól, aztán fél óra múlva megint jön barátkozni... És ezt így felváltva nyolc órán keresztül...
Tegnap már úgy mentem be, hogy nekem volt gyomorgörcsöm, hogy na mégis milyen hangulatra érek be, épp egy vevővel veszekedett, hát konkrétan olyan stílusban, hogy inkább hagyjuk, mondtam menjen ki szépen , szívjon el egy cigit, és szedje össze magát, aztán látszólag vissza állt normális üzemmódba, de nap végén még sikerült megcsinálnia a csikágót, produkált egy olyan sírógörcsöt, hogy még én is megijedtem, haza küldtem pihenni, megnyugodni.

Ezt a hetet elengem, úgy szar ahogy van, nincs energiám ezzel is foglalkozni, épp eléggé lefoglal, hogy próbálok normálisan működni, totál be vagyok szarva a holnaptól, de jövő héten ha ez így folytatódik, elfogom neki magyarázni a dolgokat. Mert ezt így nem...

És tényleg hozzá kell tennem, hogy amúgy nagyon szeretem, meg tök cuki, és tényleg megértem, meg sok dolgot megértek, de ezt velem nem csinálja!

'Felnőttek' vagyunk...

Lebuktam :)

Szóval, hogy ugye a Zeb kapott mindenféle gyógyszereket, amiket így naponta háromszor kell neki adni, és eddig tök jól működött, hogy valami finom falatba eldugtam, előadtam neki, hogy hűűű de mit fog kapni, ő meg lelkesen behabzsolta...

Hát az előbb a második bogyót elém köpte... Lebuktam! Új falatot csináltam, gyógyszer megint kiköp... Azóta kipróbáltam virslivel, sajttal, májkrémmel, pick szalámival, de úgy néz ki elfogyott a bizalom :) nem fogad el semmit :) kicsit később neki futok újra.

Nem gondolkozik ~jó robot....

Elképesztően szar minden.... Mivel érzékeny vagyok, még az is ami nem.... Összejött a hétre annyi dolog, hogy két hétre is soknak érezném....

Random sírok a Zeb miatt... Tele vagyok kérdésekkel... Mi van ha azzal, hogy hozzá lesz nyúlva  rosszat csinálunk?
És miért ? Miért ő?

Katonát reggel vissza rendelték, hirtelen egyedül érzem magam ezzel az egésszel...

Édes kis szívem meg ebből az egészből nem tud semmit, jön~megy, intézkedik, jön egy kis szeretgetésért, aztán néz rám, hogy a mami már megint miért sírja tele a bundáját....

Közben meg olyanok vannak, hogy kiderül, ha ideges vagyok, úgy beszélek angolul, amennyire igazából nem is tudok, meg olyan hogy kolléganő olyan hangulatingadozásokat produkál, hogy nem bírom követni, igazából nem is akarom már, de hogy így nem tudom hova tenni, ma elengedtem a dolgot, nem kell nekem mindent érteni, dolgozni meg csendben is lehet...

Hát most így.

Ez nem velünk történik....

Jövő pénteken műtét... Ki kell venni a csomót, tapintásra mögötte több apró van...  Én mondjuk azóta megállás nélkül sírok, ez a kis lüke meg jön és vigasztal... Érted!?  Ő engem...

(bazmeg egy kibaszott fogkő leszedéstől annyira féltem, hogy idén három időpontot mondtam le, most meg elaltatják és felvágják...!!!)

Kezeket csuriba!!!

Először is köszönöm csajok!!!  Tök jól esik!  Az e-mailt is, hasznos volt!

Aztán meg az van, hogy kéretik szorítani, ki hisztiztem mára egy időpontot, nem bírok én hétfőig ülni, várni... Gondolom mondani sem kell milyen állapotban vagyok...

A Zeb amúgy jól van, lehetne akár pozitív is a dolog, hogy nem fáj neki ott, de hát tele van a kis valaga gyógyszerrel, ez így nem támpont...

És tegnap volt a szülinapja, és édes szívem , annyira nagyon szeretem!!!!

Baj van, az van!

Megjártuk tegnap az állatorvost...  A valami fájból az lett, hogy hát van egy csomó... 

Én itt mondjuk el is vesztettem a fonalat, mert ott így belém baszott a villám, a könnyeimen át* néztem a Zebet és kapaszkodtam, hogy ne essek el... Tök szerencse, hogy mégis haza engedték Katonát, és ott volt, mer én csak azt tudtam makogni, hogy vérvétel, ultrahang, röntgen,  és ezt így háromszor~négyszer egymásután, aztán kapott két szurit, meg egy hétre való mindenféle gyógyszert, és nézzük meg hogy hogy reagál a gyógyszerre, és utána megbeszéljük a többit.... És én belül nagyon ordítottam, hogy de most rögtön~azonnal, ne várjunk, de egy kurva hang nem jött ki belőlem.
Haza jöttünk és csak ültünk csendben...
Én tudom hogy holnapután lesz nyolc éves, de ő még nem öreg, és még nem lehet beteg, ő soha nem lehet beteg!!!!
És hétfőre el fog múlni az a csomó, felszívódik! És megbeszéltem vele, hogy minden rendben lesz, mert másképp nem lehet...

*tudok úgy sírni, mint a filmekben (egyszerre jött mind a két szememből a könny...)