Rulzik a jókedv... (not)

A hosszú hétvége csúcspontja kétségtelenül az volt, amikor 'átköltöztem' Katona régi telefonjába, jelentősen javított az életminőségemen. Új telefon elnapolva (hónapolva), tetemes orvosi költségek a láthatáron. (Sütinek)

És hát így ennyi, amit a hétvégéről el tudok mondani...  Gondolkoztam nagyon sokat, nagyon sok mindenről, nyilván marha jót tett a lelkemnek...

Végigrágtam a Gé~vel való utolsó levelezést, amúgy kétszer futottunk össze azóta, elcsapta a fejét, nem köszönt...

Nővéremmel a lámpás sztori óta most először beszéltem, de minek...?

Rengeteget beszéltünk Katonával Sütiről, napról~napra bele döglök... Ülök mellette és csak kérdezem, hogy mit csináljak még, mit segítsek, vagy hogy?  (esküszöm öt évet adnék az életemből, hogy ötpercig beszélni tudjon, és elmondja!)

Valahogy elromlott minden... És amikor ilyen van, mindig azon gondolkozom, hogy mit és hogyan rontottam el én, hogy ennyire nagyon nem működik semmi?

A hab a tortán egyébként az önbecsülésem rommá zúzódásában az volt, amikor a Süti dokijának azt sikerült mondania a szájával, hogy ugye tudom, hogy minden betegségnek lelki oka van... Biztos nem akart bántani, de én ezt úgy fordítottam le magamnak, hogy rossz társa vagyok, nem szeretem eléggé, ilyesmi... És persze, tudom, ne vegyem a szívemre, de azóta sem tudom kiverni a fejemből, pörgetem vissza az éveket, az emlékeket, hogy mit csináltam ennyire rosszul, hogy ez lett a vége?

Úgy érzem magam, mint aki megbukott a létező összes vizsgán... Süti, tesóm, Gé... Izgatottan várom, mikor, hol, kinél baszok el mégvalamit...