Kezdem úgy érezni a hiba az én készülékemben van...
Reggel ráálltam a mérlegre, ami nekem tetsző számot mutatott, hát le evett rólam az ideg négy kilót, öröm boldogság még három~négy kiló az ideális súlyig!
Erre öt percre rá totál mérges voltam, hogy két éve álomsúly volt, hát miért ment el ez ennyire... Na, hogy szóval anyámat!
És hogy mennyire semmi nem jó, hét hete morgok munkahelyi feszültség, idióta főnök miatt, tegnap végre belátta, hogy neki ez nem megy, és nem is fog, és nem is akarja, be adta a felmondását végre... Az öröm helyett viszont pánikot éreztem, mert nehogy nekem akarják adni a székét, és mekkora szívás lesz amíg az új ember betanul, nyilván megint pihenőnap nélkül toljuk majd!
És még mindig nincs vége, az is történt hogy én mindig mondom Katonának, hogy tessék haza menni a szüleihez, mert már régen volt otthon, és idősek és betegek és addig menjen, amíg nem késő, és azt is mondom neki mindig, hogy a tesóját is látogassa meg így másfél év után, erre amikor a héten szólt, hogy lehet, hogy hétvégén haza megy, és nem hozzám haza, akkor így magamba zuhantam, hogy bazmeg két hétig nem látom, nyilván ennek nem adtam hangot, mert nem lehetek ennyire önző... Csak valahol belül meg mégis...
Szóval nem jó nekem semmi se... Ha nem az van amit én akarok az nem jó, aztán ha mégis az van amit én akarok akkor meg az nem jó... Hát erre szokták mondani, ha a kacsa nem tud úszni, akkor nem a víz a hülye!
Megyek, és kicsit gondolkozom magamon...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése