10 nap

nah szóval :) hááát tíz nap...

Az előzményekre tekintettel -amikor is az utolsó beszélgetéseink egyikében elhangzott, hogy nem vagyunk együtt, és hogy a szeptemberig csak a lakásról és Kobáról akar velem beszélni- nyilván amellett, hogy rohadtul megörültem neki, amikor megláttam az ajtóba, azért a sportszelet is becsúszott a bugyiba, hogy most akkor itt most mi fog történni.

Az első nap olyan zavarban voltunk mind a ketten, mint az állat, ő igyekezett ezt leplezni, én meg nem vagyok ekkora színésznő, és este mondtam is neki, hogy bocs ha hülyén viselkedek, de nem igazán tudom, hogy most hogyan is kellene ezt jól kezelni.

Hála égnek másnap reggelre oldódott a feszkó, és hát nagyjából mindenre fel voltam készülve, de arra, hogy ennyire normális-kedves-cuki lesz... hát nem igazán számítottam. 

Igazából nem kellene nekem ezeken már meglepődni, mert mindig-mindig ez a forgatókönyv, hogy amikor távol van, igazi paraszt módjára viselkedik, aztán amikor hazaér, akkor meg tök más, de hogy azért ez most így töményen három hónap volt.

Ebből a 10 napból nem tudok hű de nagy dolgokat kiemelni, csak olyat, ami nagyon hétköznapinak tűnhet egy normális kapcsolatban élőnek, de nekem bizony nagyon nagy dolgok voltak ezek újra... apró és kevésbé apró figyelmességek, gesztusok, kedvességek, nem akarok róla beszélni, de pár nap múlva mégis elmondom magamtól típusú beszélgetések.

Összességében nagyon jól működtünk együtt ebben a tíz napban, imádja Kobát, nagyon tetszett neki, hogy milyen kis okos, kedves és jól nevelt kis kölyök.

(és igen baszdmeg, lebuktunk az ülőgarnitúrával (is), és ugye itt pánikoltam már egy hónapja, hogy ebből oltári balhé lesz, és nem is volt, majdnemhogy röhögött az egészen, hogy hát na kölyök, tudtuk, hogy nem ússzuk meg károk nélkül)

Láttam rajta, hogy tényleg jól érzi magát (velünk) itthon, hogy jó itthon lenni, és nem is akartam lerohanni a gondolataimmal, de azért éreztem, hogy mielőtt visszamegy, azért van mit megbeszélni, és indulás előtti este egy pohár bor mellett próbáltam neki mindent elmondani, amik nélkül semmiképp nem szerettem volna megint elengedni.

Túl sok választ nem kaptam, de most mégis könnyebb, mert kimondtam, mert láttam közben az arcát, mert tudja amit szerettem volta, hogy mindenképp tudjon.

A búcsúzás az megint filmbe illő volt :D annyi külömbséggel, hogy most közönségünk is volt, gyakorlatilag az egész pályaudvar minket nézett, ahogy ő a (kurva) szexi egyenruhájában és két hatalmas zsákkal öleli a síró nőt (engem), miközben a cuki kutya ugrál a lábunk alatt :)

Nehéz... de mégis könnyebb