2016. augusztus 31., szerda

Beszopódva...

Hát egyenlőre úgy néz ki, nem volt túl nagy ötlet ez a szabi...
Ülök itthon értelmetlenül, miközben kattog az agyam hatszázas fordulatszámon azon, amin nem kellene...

Közben ilyenek vannak, hogy szülifelit nézek, meg valóvilágot... Kiolvastam az egész internetet... Elég szánalmas vagyok...

Néha sírok, hogy annyira nagyon sok minden, hogy ezt egyedül nem lehet... Ami meg persze faszság, de a tudat, hogy van valaki mellettem és most mégis egyedül vagyok mindennel, a gondolataimmal, még rá tesz egy lapáttal... Jövő csütörtökön jön haza Katona... Megint elment egy hónap... Egy egész hónap... (mikor lesz ennek most már vége, de komolyan!?)

Nyilván az eszemmel tudom, hogy be kell fejezni ezt az árva kisveréb drámát, és minden este meg is fogadom, hogy na majd holnap, hű meg ha... Aha... 

Tavasszal bejött, hogy nekiálltam ilyenkor vadul takarítani, tervezem holnap kipróbálni, hátha...

2016. augusztus 30., kedd

Izé...

Asszem elfelejtettem Pillától meghívót kapni...  :)

(abszolút nem célzásnak szánt poszt :)  )

2016. augusztus 29., hétfő

Wiiii!!!!

A mellkas röntgen tiszta!!!!!!!  Ott nincs semmi csúnyaság!!! 

Holnap még egy halom telefonálgatás, aztán megint kicsit okosabbak leszünk!

Fszmt

Lassan kezdem megszokni (nem), hogy ha Sütivel dokihoz megyünk, előtte be kell költözni a legkisebb helyiségbe...

Hisztis kolléganő szerint ilyenkor távozik az ideg :)  hát nem tudom... Elég sokáig bent voltam, de még mindig remegek :)

Most pedig megyünk és egy tökéletesen tisza, minden mentes röntgenképpel jövünk haza!!!!!

Izé... Kezeket csuriba!!!!!

2016. augusztus 28., vasárnap

Atakarítónőmindenholkitakarított!!! (vanaholkétszeris)

Azért jó, hogy átjöttek tesómék, mert így muszáj volt takarítani...

Elég nagy kupit tudok csinálni egyedül...  A káosz központ mindig a konyha, haza érek, le vágom a táskát, kicuccolok belőle, aztán a fele az asztalon marad, nyilván hat bögre kell naponta kávéhoz, teához stb. A másik kupi központ a szék a hálóban... Nincs is ennyi ruhám, amit lepakoltam róla...Szóval kellemesen elfáradtam...
Nyilván a huzat meg akkor viszi le a Zamiót, amikor már mindennel végeztem és a porszívót is elraktam, és nyilván nem Süti lenne, ha kétszer fél perc alatt nem hordta volna szét a földet az egész lakásban :)

Tegnap reggel óta tök jól van a kis szaros, van kedve, játszik, nem lógatja az orrát, rosszalkodik, ma például csak egyszer sírt, akkor is csak kicsit... Csak ülök és nézem és mosolygok!
Holnap ötre megyünk a mellkas röntgenre...

2016. augusztus 27., szombat

Időzíteni tudni kell!!!

Kivettem egy hét szabit, ami a hétvégékkel együtt kilenc nap. (utólag már nem biztos, hogy jó ötlet volt) Gondoltam jó lesz egy kis nyugi, sok~sok séta és idő a Zebbel...  Na jó ezt is hagyjuk már... Szóval a Zeb becsületes neve: Süti,  ha rossz fiú, akkor Sütemény :)

szóval gondoltam egy kis csend, lelki, béke stb... Aha...

Egy kerek napig örültem is a tudatnak, aztán a nővérem az előbb felhívott, és nem megkérdezte, hanem beközölte, hogy a sógorom holnap valami autóversenyre megy, ők meg akkor átjönnének a gyerekekkel, és töltsük együtt a napot...

Na, azért ennyire jó testvérek nem vagyunk, hogy egy egész teljes napot... (általában a harmadik óra után összedurranunk...)

Szóval holnap kelhetek hajnalban, mert a lakásban totális káosz uralkodik, aztán futhatok boltba, főzhetek, és várhatom őket széles mosollyal vigyázba állva...  Na~gyon~jó~lesz!  (paraszt vagyok, üssetek!!! .... Majd állítok be emlékeztetőt, és veszek be bunkóság csillapítót...)

2016. augusztus 24., szerda

Nem lehet!

14 éves voltam, amikor anyám meghalt... Rákban!

21 éves voltam, amikor a Mamám (aki felnevelt) meghalt... Rákban!

23 éves voltam, amikor Apu meghalt... Rákban!

Ezt nem teheti meg velem az élet!

a 'hogyan tovább'~ról...

Köszönök minden kommentet, hihetetlen hogy ez a pici kutya mennyi mindenkinek számít, irl is..  A családom, a barátok, a szomszédok, de még a vevők is kérdezik minden nap, hogy és na miújság...

A szövettan alapján ez nyirokmirigy rák... Ami sajnos nagyon nagy baj, mert nem szűnt meg azzal, hogy kivették azt amit már belobbantott a rák... Felhívtam három specialistát, és én tök komolyan mondom ha ilyen kommunikáció, emberség, segíteni akarás lenne az ember egészségügyben... Mindenki borzasztó kedves volt, a mi dokink tőlem függetlenül körbe telefonált mindenkit akinek neve van ezen a szakterületen, szóval tényleg legalább ennyi pozitívum volt...

Jövő héten csinálnak egy mellkas röntgent, hogy lássuk, hogy hol, hogy mi, és hogy hány van... Aztán ennek függvényében lehet elindulni...  És nyilván nem kérdés, hogy amíg pénzzel ezen lehet segíteni, kezelés, gyógyszer, kemó, akármi~bármi, addig megyünk ameddig kell!!!! Hát a többire meg így most nem gondolok... Ezer millió darabra törött a szívem... remeg a gerincem a félelemtől.... Nem lehet ezt leírni... Tényleg nincsenek szavak!

Nincsenek szavak

Ez rák

2016. augusztus 22., hétfő

A hülyelány...

alig vártam a mai nap végét, nyilván rohannék haza a Zebhez egyfolytában, futás fel a negyedikre, háttőőő... A kulcsom bent maradt melókába...

Remek... Futás vissza, persze kapkodok rosszul riasztok ki, visít az a tetves riasztó, úgy megijedtem alig tudtam kikapcsolni, rögtön hív a távfelügyelet, hogy valaki az én kódommal próbált belépni, mondtam hogy bicsibocsi, én voltam, itt maradt a kulcsom izé tényleg bocs, semmi baj írjak egy emailt, hogy ez és ez történt, mondom oké, holnap ezzel kezdek, nem, most! (faszom), e-mail elküld, kifelé egy laza de határozott mozdulattal bele rúgtam a pánikgombba, újabb telefon, mondom hogy hát izéke ez is én voltam, de ígérem ma már nem csinálok semmit, megyek ki.... Égés...

Most bánatomban töpörtyűt eszek, de mivel ettől meg lelkiismike fúrkám lett ezért puffasztott rizzsel tolom... Szánalom  de komolyan!

Szedjem már össze magam, az isten szerelmére !

2016. augusztus 21., vasárnap

Nincs cím

Csak szomorúSág... A Zeb nem javul, illetve kedden~szerdán már rá kellett szólni, mert nem tudta hány kiló, csütörtök este óta meg a saját árnyéka...  Nem bírom ezt nézni... Bandukol behúzott farokkal, elvonul, fekszik, sír... Nem értem... Tudom egy hete volt a műtét, de hogy ez nincs rendben... Nyolc éve élünk együtt, tudom!
Kapott másfajta fájdalomcsillapítót, a szövettan meg majd csak szerdán...

Minden más is szar, de nyilván emellett pont nem fontos semmi sem igazán!

2016. augusztus 19., péntek

Dolgok!

Javulás nincs!

Varratszedés volt!

Bor van!

Szövettani eredmény majd csak jövő szerdán lesz!

Hát akkor most igyunk szerintem!

2016. augusztus 18., csütörtök

Fszmt!

Délután lemondtam a szeptemberi foglalásunkat, nem tudunk elmenni... (kicsit azért odabaszott a lelkemnek, hogy idén nyáron a város táblán nem jutottunk túl, és ez már így is marad)
Este családi vacsora... Nagyon 'remek' volt... (de legalább nem kérdezték meg, hogy mikor szándékozom szülni végre)
Holnap megyünk vissza a Zebbel varratszedésre meg az eredményért... Újabb átfosott/hányt éjszaka van előttem úgy érzem...
Eredménytől függetlenül holnap leiszom magam, bár bízom benne hogy örömömben...
Egy 'kicsit' elfogytam...

2016. augusztus 17., szerda

Én nem ilyen bulikra 'szerződtem'...

Próbálok finom lenni és nőies, de hogy (a faszom).... Katona ugye megint lent a határon, elvileg kéthetes váltásba vannak, ami jövő hét szerdán jár le, tök várom haza, hiányzik, megviselt az elmúlt két hét, tök szükségem lenne rá, plussz csütörtökön lesz az évfordulónk, erre most mondja hogy hát izé... Lehet hogy rá kell húznia még két hetet....

És akkor most itt hosszú és választékos káromkodás következne, de megkíméllek benneteket.... Majd talán szeptember 7~én jön....

És igen, önző vagyok, miattam is, mellbe vág, mert én ezt nagyon rosszul viselem, ez megy már egy éve, ha nem határ akkor gyakorlat, ha nem gyakorlat akkor továbbképzés, és mindig van valami faszom, ami alsó hangon két hét... Miatta is érdekel, mert hát hagyjuk milyen körülmények között vannak ott...

És akkor arra még csak gondolni sem vagyok hajlandó hogy egy jövő évi misszióra be írták ... Hm fél év... Hm... Koszovó... Ja, és hogy előtte van egy négy hónapos felkészítés? Nem, nem és nem vagyok hajlandó ebbe belegondolni...

Ezt sem mint civil sem mint nő, sem sehogy nem tudom megérteni, bólogatni hozzá meg pláne nem tudok... És biztos velem van a baj, és szarfej barátnő vagyok, de ez így nem élet... Egy kurva szerencséje van, hogy ennyire szeretem!

2016. augusztus 15., hétfő

Agyatokra megyek!

Jó, ígérem nem megyek át kutyás blogba, de azt még el kell mesélnem, hogy amíg én melókában voltam, addig a Zeb is nagy munkában volt...  Reggel ügyesen be kötöttem a sebét, kapott cuki kis pólót* is biztos ami tuti alapon, és mire jövök haza..? Olyan szakszerűen cibált le magáról mindent, hogy arra szavak nincsenek :) esküszöm csak azt sajnálom, hogy nem fényképeztem le azt az elégedett fejet amit vágott hozzá! Kis hülye...

*amúgy nem szoktam hülyét csinálni a kutyából, de ez most praktikusnak tűnt

2016. augusztus 14., vasárnap

Fáradt

Jelentem a Zeb mára sokkal~sokkal jobban van, lazán sétált velem egy ház kört, már nem alszik annyira nagyon sokat, eszik~iszik szépen, ettől függetlenül kicsit félve hagyom itthon egyedül holnap... Persze haza tudok ugrani hozzá, de az nem egyenlő azzal hogy itt vagyok vele...

Délután rám tört a...  Nem tudom mi... Fáradtság, az elmúlt napok idegeskedése, magány, mittudomén, de olyan sírást produkáltam, hogy már magamra kellett szólni... Gondolom most jött ki belőlem a feszültség, vagy ilyesmi, de hirtelen nagyon kicsinek és nagyon magányosnak éreztem magam.
Ami meg amúgy hülyeség, mert folyamatosan csörög a telefon, jönnek az üzenetek, mindenki izgul a kis szarosért, még röhögtem is, hogy engem nem hívtak ennyien amikor műtöttek :)

Elmúlik ez is!

2016. augusztus 12., péntek

Micsoda éjszaka volt! :)

Úgy kezdődött, hogy ha én az ágyon akkor nyilván ő is ott akart lenni, amivel normális esetben nincs is semmi baj, de friss sebbel nem ugrálunk lefelé, szóval építettem egy kis szamár fészket a nappaliba, kihoztam az ágyneműt, szépen megvetettem magamnak a földön, mellé az ő ágyát.
Mivel elég kis kóma volt bele is egyezett hogy akkor mi itt aludni fogunk, de bent van még a lábába a branül (kanü?), és zavarja, (kétszer ki is akarta szedni magának, mondjuk akkor majdnem megállt a szivem) hát sehogy nem volt jó neki, leginkább ülve aludt félig nekem dőlve, aztán voltak nagy vándorlások is hol a konyhába találta meg a kényelmet, hol az előszoba tetszett neki, de hát nincs is ezzel semmi baj. Persze azért pont olyan bugris mint volt, mert este ahogy adtam neki a gyógyszert, úgy megörült, hogy sikeresen rosszul lépett eldőlt mint egy zsák krumpli, na ott nagy sírás volt pont azt a felét ütötte meg...

Reggel már egész szépen evett, de még nem kerek a történet, látszik hogy még zavart, de ez már istenes! Délelőtt visszamegyünk a dokihoz, rá néz, ki szedi azt a bigyót, aztán szerintem délután egy rövid sétát megpróbálunk.

a nehezén túl...

Köszönöm mindenkinek a jó szót, hát szóval a műtéten túl vagyunk... Ott a kezemben aludt el, szív megszakadt... Tízre mentünk és háromra mehettem érte... (nem ilyen hosszú volt a műtét, csak utána megfigyelés ). Amikor megláttam a maradék szívem is összetört, olyan kis elesett volt.
A műtét sikerült, aránylag szépen ébredt, a csomó megy szövettanra a többit meglátjuk.

Egyenlőre nagyon komás, sír, remeg, néha ülve alszik néha állva, valamiért nem akar lefeküdni....  De felébredt, itthon van és szépen ügyesen meggyógyul!!!!!!

A képektől megkíméllek titeket... Nagyon csúnya!

2016. augusztus 11., csütörtök

Erősen szemezek egy xanaxal!

Sírok, haragszok, remegek, futok a wcre ...

Néha sikerül pár percre megbeszélni magammal, hogy ezt fejezzem be, de nem megy!

És akkor édes szíve, jön és reklamál, hogy hahó, reggeli!? De hát ugye nem szabad már ennie...

Legyünk már túl rajta!!!

Eltört a mécses

Én tényleg egész héten tartottam magam, tereltem a gondolataimat meg fegyelmeztem magam, de így mára vagy elfogyott az erő, vagy a tudat, hogy holnap lesz a műtét, hát kikészültem rendesen. ..

Reggel még az is kérdéses volt be tudok  e menni dolgozni, mert olyan hasmars jött rám, hogy volt egy pillanat amikor azt hittem ma már nem is hagyom el a legkisebb helyiséget.
Aztán jött a remegés, a gyomorgörcs, a hányás, aztán amikor ezekbe már faszán elfáradtam, jött a sírás...  Nem az a hüpögős, hanem csak folyt a könnyem megállás nélkül....

Mert miért nem vettem előbb észre, és miért történik ez velünk, ugye fel fog ébredni az altatásból, elég jó mamija vagyok, és mi lesz holnap, és hogy fog félni amikor felébred és nem tudja hol van, és fáj majd neki és nem leszek ott mellette? Hogy mondjam el neki, hogy nagyon szeretem, és hogy ügyes fiú, és nem lesz semmi baj, és hogy minden rendben lesz?

És akkor hazajöttem és itt játszik a kis bugris, és átfut az agyamon, hogy mondjuk le az időpontot, ne bántsák, hát hiszen jól van... És akkor hív a babzsákhoz, hogy bújjunk össze... Hát ez az egyik legédesebb szokása, amikor olyanja van, akkor hív, hogy most ketten kicsit privátkodjunk... És csak fekszem ott mellette simogatom, néha oda nyúlok ahol a csomó van, hátha nincs is már ott, és nézem ahogy szuszog... És kurvára félek....

2016. augusztus 10., szerda

Dráma~dráma~dráma..

az van, hogy kis hisztis kolléganővel hetek óta nem lehet bírni.
Én amúgy tök szeretem, mert egy az egyben olyan, mint én voltam az ő korában.
Kivéve a felelősségtudatát.... És én értem, hogy fiatalság bolondság, meg nálam is voltak meredek sztorik, de amikor napokig játsza, hogy hajnal négyig iszik, és úgy jön be, hogy azt se tudja merre van fejjel előre, majd ezután beközli, hogy ő bizonyos dolgokat nem hajlandó megcsinálni, mert ő álmos... Hát...

Tény, hogy én is feszültebb vagyok a kelleténél,  de szerintem alap esetben is nyílna a bicska... Hétfőn leltároztunk, nemes egyszerűséggel állt vagy épp ült , és nyomkodta a telefonját végig, én már ott tartottam, hogy szólok hogy menjen inkább szépen hazafele, mert haszna nincs, ellenben útban van... Kérdeztük tőle mi a baj, ó hát semmi de ő álmos, egész hétvégén tolta a bulit, megivott nemtudom hány mojitót, aludt két nap alatt nyolc órát, a reggelt végig hányta stb... Jó, oké fiatal, van ilyen...

Kedden olyan hangulatingadozásokat produkált, hogy már én éreztem magam kellemetlenül. Az egyik pillanatban viháncolva sztorizgatott, aztán snitt és csapkod, fel le futkos, nem szól hozzám, duzzog, beszól, aztán fél óra múlva megint jön barátkozni... És ezt így felváltva nyolc órán keresztül...
Tegnap már úgy mentem be, hogy nekem volt gyomorgörcsöm, hogy na mégis milyen hangulatra érek be, épp egy vevővel veszekedett, hát konkrétan olyan stílusban, hogy inkább hagyjuk, mondtam menjen ki szépen , szívjon el egy cigit, és szedje össze magát, aztán látszólag vissza állt normális üzemmódba, de nap végén még sikerült megcsinálnia a csikágót, produkált egy olyan sírógörcsöt, hogy még én is megijedtem, haza küldtem pihenni, megnyugodni.

Ezt a hetet elengem, úgy szar ahogy van, nincs energiám ezzel is foglalkozni, épp eléggé lefoglal, hogy próbálok normálisan működni, totál be vagyok szarva a holnaptól, de jövő héten ha ez így folytatódik, elfogom neki magyarázni a dolgokat. Mert ezt így nem...

És tényleg hozzá kell tennem, hogy amúgy nagyon szeretem, meg tök cuki, és tényleg megértem, meg sok dolgot megértek, de ezt velem nem csinálja!

2016. augusztus 9., kedd

'Felnőttek' vagyunk...

Lebuktam :)

Szóval, hogy ugye a Zeb kapott mindenféle gyógyszereket, amiket így naponta háromszor kell neki adni, és eddig tök jól működött, hogy valami finom falatba eldugtam, előadtam neki, hogy hűűű de mit fog kapni, ő meg lelkesen behabzsolta...

Hát az előbb a második bogyót elém köpte... Lebuktam! Új falatot csináltam, gyógyszer megint kiköp... Azóta kipróbáltam virslivel, sajttal, májkrémmel, pick szalámival, de úgy néz ki elfogyott a bizalom :) nem fogad el semmit :) kicsit később neki futok újra.

Nem gondolkozik ~jó robot....

Elképesztően szar minden.... Mivel érzékeny vagyok, még az is ami nem.... Összejött a hétre annyi dolog, hogy két hétre is soknak érezném....

Random sírok a Zeb miatt... Tele vagyok kérdésekkel... Mi van ha azzal, hogy hozzá lesz nyúlva  rosszat csinálunk?
És miért ? Miért ő?

Katonát reggel vissza rendelték, hirtelen egyedül érzem magam ezzel az egésszel...

Édes kis szívem meg ebből az egészből nem tud semmit, jön~megy, intézkedik, jön egy kis szeretgetésért, aztán néz rám, hogy a mami már megint miért sírja tele a bundáját....

Közben meg olyanok vannak, hogy kiderül, ha ideges vagyok, úgy beszélek angolul, amennyire igazából nem is tudok, meg olyan hogy kolléganő olyan hangulatingadozásokat produkál, hogy nem bírom követni, igazából nem is akarom már, de hogy így nem tudom hova tenni, ma elengedtem a dolgot, nem kell nekem mindent érteni, dolgozni meg csendben is lehet...

Hát most így.

2016. augusztus 5., péntek

Ez nem velünk történik....

Jövő pénteken műtét... Ki kell venni a csomót, tapintásra mögötte több apró van...  Én mondjuk azóta megállás nélkül sírok, ez a kis lüke meg jön és vigasztal... Érted!?  Ő engem...

(bazmeg egy kibaszott fogkő leszedéstől annyira féltem, hogy idén három időpontot mondtam le, most meg elaltatják és felvágják...!!!)

2016. augusztus 4., csütörtök

Kezeket csuriba!!!

Először is köszönöm csajok!!!  Tök jól esik!  Az e-mailt is, hasznos volt!

Aztán meg az van, hogy kéretik szorítani, ki hisztiztem mára egy időpontot, nem bírok én hétfőig ülni, várni... Gondolom mondani sem kell milyen állapotban vagyok...

A Zeb amúgy jól van, lehetne akár pozitív is a dolog, hogy nem fáj neki ott, de hát tele van a kis valaga gyógyszerrel, ez így nem támpont...

És tegnap volt a szülinapja, és édes szívem , annyira nagyon szeretem!!!!

2016. augusztus 2., kedd

Baj van, az van!

Megjártuk tegnap az állatorvost...  A valami fájból az lett, hogy hát van egy csomó... 

Én itt mondjuk el is vesztettem a fonalat, mert ott így belém baszott a villám, a könnyeimen át* néztem a Zebet és kapaszkodtam, hogy ne essek el... Tök szerencse, hogy mégis haza engedték Katonát, és ott volt, mer én csak azt tudtam makogni, hogy vérvétel, ultrahang, röntgen,  és ezt így háromszor~négyszer egymásután, aztán kapott két szurit, meg egy hétre való mindenféle gyógyszert, és nézzük meg hogy hogy reagál a gyógyszerre, és utána megbeszéljük a többit.... És én belül nagyon ordítottam, hogy de most rögtön~azonnal, ne várjunk, de egy kurva hang nem jött ki belőlem.
Haza jöttünk és csak ültünk csendben...
Én tudom hogy holnapután lesz nyolc éves, de ő még nem öreg, és még nem lehet beteg, ő soha nem lehet beteg!!!!
És hétfőre el fog múlni az a csomó, felszívódik! És megbeszéltem vele, hogy minden rendben lesz, mert másképp nem lehet...

*tudok úgy sírni, mint a filmekben (egyszerre jött mind a két szememből a könny...)