Simogattam farkast

Tegnap Fulloskával elmentünk kutyakiállításra, míg odaértünk kértem, hogy legyen a józan eszem majd, és ne engedje, hogy kontroll nélkül összevásároljak mindent :) de hát kecskére káposztát, mert konkrétan a harmadik standnál mindketten elköltöttük a pénzünk nyolcvan százalékát :) eskü a végén alig maradt pénzünk kajára meg limonádéra, de nyilván minden fillért megért :) (azt csak nagyon halkan teszem hozzá, hogy többek között sikeresen megvettem Kobának a negyedik(!!!) ágyát.... normális e vagyok? :D

És olyanok voltak, hogy voltak csehszlovák farkasok, és néztük őket sokáig messziről, és annak ellenére, hogy tök idegesítőnek érezem magunkat, odamentünk, és megkérdeztük, hogy szabad e őket  megsimogatni, esetleg egy közös képet csinálni*, és már vártam, hogy a csaj elküld minket a picsába, erre halál nyugodtan a kezünkbe nyomta a pórázt meg némi jutalomfalatot, hogy hát akkor hajrá... :O mi meg így néztünk, hogy most ez komoly? és az volt.... magic! szóval így történt, hogy simogattam farkast, és van közös kép is (nem vállalom rajta a fejem... hát azért az elején nem volt túl természetes a mosolyom)

Olyan kutyákkal sikerült találkozni, akiket mondjuk eddig csak képen vagy a tévében láttam. Volt ott perui meztelen kutya (ilyen van Obamának) welsh corgi (Erzsébet királynő kedvencei) weimari vizslát sem láttam még soha, ír farkasok, orosz agarak, kanári szigeteki kutyák, hatalmas malamutok, és láttunk igazi-igazi amerikai vérvonalú staffokat... és basszus szinte minden kiállító full-full normális volt, menjünk nyugodtan közelebb, szabad a simi, a közös kép, beszélgettek velünk, hááát nagyon nagy élmény volt.

Szóval nagyon jól éreztük magunkat, nagyon leégtünk, de már be is jelentkeztünk a következő kiállításra, mert hatalmas élmény.


*Fulloskának konkrétan bakancslistás tétel volt

fszmt

Két hete nem kérdezte meg senki, hogy hogy vagyok, hogy mi van velem, hogy mi történt velem aznap vagy ilyesmi, és én két hete csak vagyok a fejemben kusza gondolatokkal, és közben belül nagyon ordítok.

Mert beteg vagyok, lázas vagyok, fáj mindenem (igen, én vagyok az a kurva tehetséges, aki képes 26 fokokban megfázni.)
Ordítok, mert nagyon fáradt vagyok, mert napi 10-12 órát dolgozom, és próbálok kurvára maximalista lenni, de az az igazság, hogy néha még a minimumot is alig érem el.
Ordítok, mert a Hisztis helyére érkező új lány (még nincs fedőneve) egy primadonna, napi átlag háromszor sértődik meg, amikor próbálok valamit elmagyarázni, megmutatni, mert ő már önállóan akarja csinálni (de hogy ugye ennyi idő után kurvára nem megy), aztán amikor rájön, hogy ez még korán van, akkor azért hisztizik és így tovább.
Ordítok, mert ennyi munka mellett nem annyit foglalkozom Kobával, amennyit kellene, ennek okán újra nekiállt huligánkodni, amíg egyedül van, ma éppen az ülőgarnitúra bőr kárpitja bánta, amit egyébként nem értek, mert elvileg fel sem tud menni. És valahol kuvára meg is értem baszdmeg, 11 órákat van egyedül, persze, hogy nem jó ez így neki sem... akkor sem, ha hajnal fél négykor lemegyek vele egy húszperces sétára, amit szerintem csukott szemmel abszolvál, mert kurvára nem érti, hogy miért kell egyáltalán ilyenkor felkelni, őszintén a hajnal hármas kelést az én szervezetem se érti (a második kávé után sem). És akkor kurva lelkiismeret furdalásom van, mert ez így nem jó.... de egy darabig akkor sem tudok előbb eljönni, ha egy részét haza hozom a melónak, és ezt baszki sehol nem láttam jönni, amikor arról volt szó, hogy Hisztis leszámol.
Ordítok, mert Katona szarik rám... ideig-óráig tudom kezelni, de újra és újra elkap az agyvérzés, hogy de hát mi a faszom ez? és miért? és most már tényleg csak akkor fogunk újra szóban beszélni, amikor hazajön (és meglátja, hogy Koba szétbarmolta az ülőgarnitúrát és kivág minket)?
Ordítok, mert múlt csütörtökön ott ültem a pszichológusnál, és kurvára mindenről beszéltem, csak erről nem, illetve csak nagyon érintőlegesen, mert majd én hero vagyok és erős, és kibírok mindent... aha...

Minden nap fénypontja

Amikor besöndörödik az ölembe, és érzem, ahogy dobog a kis szíve...

(a legjobb gyógyszer a világon mindenre)

Napom~hetem

~szopatsz?

~nem, de szeretnélek.

(okéjó)

Sweet nothing

Emlékszem rá, amikor kicsi voltam és a Mama átkiabált a másik szobából, hogy mit csinálok, én meg vissza kiabáltam, hogy 'semmit', na általában  akkor éreztem magam a legjobban, elvoltam a kis játékvilágomban.

És mostanában annyira sokszor eszembe jut, hogy úgy szeretném megint azt kiabálni, hogy 'semmit'.

Nagyon kevés 'énidőm' van mostanában, ami totál nonszensz, de folyamatosan menni kell, csinálni valamit, rohanni, intézni valamit, átlag tíz óra munka, és Koba mellett nagyon nehéz a maradék időt jól beosztani.

Ezt a hetet még végigtolom valahogy, aztán hétvégén leülök magammal megbeszélni, hogy hogyan lehet okosabban beosztani az időt... Igen, már megint/még mindig, de most már nagyon unom, hogy minden este lelkiismeretfurdalással fekszem le, amiért valakire/valamire nem jutott idő, vagy éppen gyomorgörccsel, mert már a következő napon kattog az agyam, hogy hogyan fogok átrohanni rajta.

A kedd egy sunyi hétfő

A nap fénypontja meg az volt, amikor egy (vénkurva) néni beírt a vásárlók könyvébe, hogy az üzletben a sátán zenéje ordít... (Muhaha)

Kedvem lenne azt válaszolni, hogy amúgy nem, csak a Five finger death punch, továbbá, hogy kurvára nem ordított (hanem hörgött), mert kristálytisztán értettem minden egyes szavát, amíg méltatlankodott, hogy ezek a mai fiatalok (mondjuk ez a része jól esett :) )

Mindenesetre a vásárlók könyve* elvesztette a szüzességét :) (amúgy mit kell ilyenkor csinálni?)

*mi ez a kommunista szarság amúgy, hogy 'vásárlók könyve'?  'kereskedelmi dolgozók könyve' miért nincs?  És akkor én is jól beleírnék, hogy mekkora parasztok az emberek, hogy az összes geci munkahelyi frusztrációjukat nyomorult boltosokon élik ki, mert majd a vevőnek mindig igaza van, és... Hagyjuk~hagyjuk!