Foscsinapcsi~szopcsinapcsi

Reggel fejfájással kelni pipa, délelőttöt végig kapkodni pipa, munkába utolsó pillanatban be esni pipa...

És akkor azt hittem hogy mára ennyi jóság pont sok, aztán írt Katona, hogy Gé írt neki... (agy felbaszcsi...)
A hetek óta tologatott levelet elküldtem, (tök normálisan fogalmaztam, finom voltam, nem mentem torokra stb.) aztán olyat kaptam, hogy a fal adta a másikat...

De tényleg... És tök büszke voltam magamra, mert minden támadás, vádaskodás ellenére elszámoltam háromig, írtam, hogy lépjen kettő hátra, onnét nézze a dolgokat, erre még egy adag szar a nyakamba, még mindig nyugodt maradtam és csak annyit válaszoltam, hogy az elmúlt évekre való tekintettel inkább most nem írok semmit, jött még egy gyomros, itt mondjuk már viszketett a tenyerem, de nem álltam bele, kaptam még pár szép mondatot, de azt már végig sem olvastam... Szóval ennyi... Így múlik el egy barátság...

Ma már csak egy tea kell, egy forró fürdő, a legpuhább plédem, meg pár zsepi oszt cső!

AntiszocMe...

Egész nap fizikai fájdalmat okozott, hogy normálisan viselkedjek... Nehezemre esett az emberekkel kommunikálni... Nem az, hogy beszélgetni, konkrétan a 'hello~szia~jónapot~viszlát' is...

És akkor ugye ezeknek a napoknak nem akar soha vége lenni...

Kettőkor már azzal szórakoztattam magam, hogy ilyeneken gondolkoztam, hogy milyen kurva nagy szerencse, hogy nem mentőautó sofőr vagyok (ne kérdezd, én sem értem miért pont ez jutott eszembe...) mert egyrészt nem tudok tolatni normálisan, másrészt én mindig tök ideges leszek ha meghallom a mentő hangját, rendesen össze ugrik a gyomrom, és hogy valószínűleg ha én vezetném a mentőt, annyira stresszelne az egész, hogy  felcsavarodnék az első fára vagy valami ilyesmi.

Van baj :)

Szóval a mai napban csak annyi jó volt, hogy haza értem és becsuktam az ajtót, és megnyugtatott a tudat, hogy senkit nem fogok elküldeni a picsába, mert ma már senkivel nem kell beszélnem, és esküszöm ez a tudat nagy megkönnyebbülés volt.

Szerintem rám fér egy normális minőségű és mennyiségű alvás... (esetleg egy pohár bor?)

P.s.:
Papa mai aranyköpése:

Én: szét törtél egy poharat?
Papa: nem... Össze...

Család, barátok és egyéb állatfajták...

Hát a hétvégén mindenki kihúzta nálam a gyufát...

A nővérem kezdte a sort... Évekkel ezelőtt kaptak az anyósától egy bioptron lámpát, amit azzal a lendülettel basztak is fel a szekrény tetejére, mondva, hogy hülyeség, nem ér semmit... Na most az van, hogy az egyik kutyás ismerősöm mondta, hogy ő szokta a kutyát lámpázni stb. nekem meg beugrott, hogy hoppá, hát van a családba lámpa, én meg mindent kipróbálok, ami segíthet Sütinek, kölcsön kértem a lámpát kábé egy hete, és minden reggel és minden este lámpáztunk szorgalmasan, mert hátha. Kérdezte is amúgy a nővérem, hogy na, és hogy válik be lámpa, és közbe kiröhögött, hogy én minden hülyeséget elhiszek, semmit nem ér, ez csak egy szaros lámpa...

Aztán az történt szombaton, hogy felhívott minket... és visszakérte a szaros lámpát... Merthogy kisunokahugom beteg, és fáj a füle, és kell... Az elmúlt öt évben rengetegszer fájt a gyerek füle, és soha, de soha nem lámpázták meg, mert hát ugye szart sem ér... Most mégis hirtelen lámpa...

Nagyon szeretném, ha az utolsó mondatból nem azt 'hallanátok' ki, hogy sajnálom a gyerektől a lámpát.... Aki ismeri csak egy nagyon kicsit is az én nővérem, az tudja, hogy ez miről szól nála, és hogy mi ilyenkor a 'motivációja'.
És nem, én sem vagyok ennyire naiv, vagy hülye, hogy ne értsem a dolgot, csak sajnos még mindig képes vagyok beleesni abba a hibába, hogy elfelejtem, hogy milyen....

Először iszonyat dühös lettem, aztán már csak szomorú... Hogy megint látnom kell, hogy milyen is az én családom... Vissza jöttek hirtelen az elmúlt évek sérelmei, hogy mikor, hol, hányszor rúgott belém... És csak nyelem a könnyeim, amikor arra gondolok, hogy baszki ketten vagyunk, nincs egy élő rokonunk sem, nincsenek szüleink, ketten vagyunk egymásnak és így kell viselkedni egymással, tényleg erről szóltak évek, hogy egymást bántjuk ? (igen, volt amikor én is őt...)

(és most megint annyira elkapott a bőgés emiatt, hogy a többit már hagyjuk is...)

Help!

Telefon vásárlás előtt állok..  igaz, hogy IOS~re nem lehet telepíteni a bloggert?

Omg!

Láttam ma lányokat balerinába....

Én mondjuk ma vettem elő a csizmám...

Életjel

Kicsit vegyes volt a múlt hét, de több jóság esett be, mint mostanában szokott, szóval pozitív.

Katona két egész hétig itthon volt, és tök jól működtünk együtt, volt csapatmunka, szerelmezés, probléma megoldás, együtt nevetés, és hát igen, sírás is.

Elég sokszor neki keseredek Süti miatt, én még mindig ott tartok, hogy fájt a lába, aztán mi lett belőle... de azért azt is hozzá teszem, hogy az elmúlt pár napban látványosan jobban lett, nincs sántikálás, fut, játszik, még annak is örülök amikor rossz, mert van hozzá kedve :)

Szóval azért pozitív.

Persze van szarság is, melóban hála égnek csak kicsi, barátSág fronton nagyobb... Gé iszonyat megbántott, és tök büszke vagyok magamra, hogy nem reagáltam le haragból a dolgot, mert tudom, hogy most neki is nehéz az élet, és nem akarom még én is bántani, de hogy vannak dolgok, amik nem mennek le az én torkomon se, és nem megyek csak úgy szótlanul el mellette, szóval várok, ettől függetlenül sejtem, hogy ez a barátságunk vége lesz... Haldoklik a dolog egy ideje, de aztán mindig történik valami, ami miatt a kegyelemdöfést elhalasztjuk...

Glamour napok

Pénteken bátortalanul felvezettem Katonának, hogy kupon napok vannak, esetleg eljöhetne velem, és... Hát volt egy feje, de rábólintott.

Én meg nem akartam túlfeszíteni a húrt, igyekeztem célirányos lenni, plussz tényleg csak azt venni amin pénzt fogunk, amit később úgyis megvennék drágábban.

Szóval elindultunk, és kicsit félve mondtam neki, hogy melyik sorba menjünk, és mit keresünk... Nnnaa... A második tétel után ráérzett a dologra, nem győzött csodálkozni, hogy most ez komoly, hogy 50 %, hát akkor vegyünk már kettőt :) konkrétan kikapta a kezemből a kuponokat, ment előre és kereste a szajrét :) annyira röhögtem!

Aztán amikor végeztünk, egy kávé mellett jól megbeszéltünk, hogy ez fun volt, és hogy legközelebb is, és akkor én itt tényleg elkezdtem hangosan röhögni, hogy tök cukin el'csajoskodtunk'.

Azért, hogy helyre álljon a világ rendje, ma elment a fiúkkal airsoftozni, visszapótolni a tökösséget!  :)

Sütis poszt, csak az olvassa...

Szóval vérvétel oké, pocak rendbe jön idővel a gyógytáptól, meg a diétától, de a fájdalomcsillapítót nem kaphatja szombatig. Ez volt szerdán.

Csütörtökön nagy sántítás, látványos elvonulások, egy~egy rossz lépésnél hatalmas ordítás, este már azt sem engedte, hogy bárhol hozzá érjünk... Én óránként jártam a wcbe sírni. (Katona relatív rosszul bírja nézni, amikor ennyire eluralkodik rajtam a kétségbeesés).

Pénteken reggel látványosan fájt neki minden, a műtét után jobban tudott mozogni mint most, minden ellenkezése ellenére megfogtam neki ott, ordít... Sírva mentem dolgozni, hogy ezt nem lehet bírni.

És nálunk az van, hogy én vagyok az emocionálisabb, Katona meg a racionális, és amíg én könnyen billenek, ő kőszikla. De amikor hétkor habzó szájjal hívott, hogy mi a zúúúristen van, hát milyen állapotban van a gyerek, hogy nemigaz, hogy két hónappal a műtét után így kell látni, ilyen fájdalomban kell lenni, na, akkor éreztem, hogy nem én drámázom túl a helyzetet.

Mert per pillanat ott tartunk, hogy az, hogy rákos a kutya, a 'legkisebb' problémánk, (mert a vérvétel alapján stagnál a dolog, és a nyirokmirigyei sincsenek belobbanva) viszont a lába nagyon fáj...

Felhívta a dokit, aki kínjába azt mondta, akkor adjuk neki már most a fájdalomcsillapítót, és hétfőn megnézi... Hát ettől meg az én szám kezdett el habzani, hát könyörgöm.... Hétfőig kap három gyógyszert, nyilván semmi fájdalma nem lesz ergo semmit nem fog látni, sem a mozgásán se semmin, mondtam Katonának, hogy lófaszt hétfőn, most menjenek, nézze meg, lássa, hogy miről beszélünk!

És akkor most jön a csavar, oda értek a dokihoz, a rendelőbe érve a kutya abba hagyta a sántítást, feltették a vizsgálóasztalra, és az orvos nemhogy csak hozzáért ott, konkrétan hüvelykujjal bele nyúlt, nyomta, a fejét 90 fokkal tekerte jobbra, balra, fel~le, húzta, nyúzta... És baszdmeg egy kurva nyikkot nem szólt Süti... De igazán... Semmit... (halkan hozzá teszem, hogy hálát adok a sorsnak, hogy nem én vittem el, mert az úristen le nem mosta volna rólam, hogy én hisztiztem túl a szituációt).
Miután Katona összeszedte az állát a földről, mondta a dokinak, hogy de nem mi találjuk ki, és hogy igazán nem ez a hobbink, hogy két naponta (ott hagyunk egy valag pénzt) ide járunk, a kutya fájdalomban van... Végül csináltak egy röntgen, amin minden rendben.....

Szóval le tisztáztuk, hogy ez így két hónappal a műtét után, ez már nem a seb, hegek, szövetek fájdalma, hogy a röntgen alapján nem mozgásszervi probléma, nem csont... Ennél többet már csak az mr lát...

És igen, felmerült bennünk, hogy most rendeljük meg neki az Oscart, hogy színészkedik a gyerek, mindenesetre most várunk, én meg már nem értek semmit!

Eredmény és évforduló

A vérvétel eredménye meglepően jó lett, nyilván vannak értékek, amik nem jók, de hála égnek nem kiugróan rosszak.

Sajnos az történt, amitől én tartottam egy pár hete, szét cseszte a gyógyszer a gyomrát... Nem részletezem, de egy kisebb fajta horror volt... Meg az a pillanat, amikor úgy indultunk el az orvoshoz, hogy ott villogott a piros lámpa a fejünk fölött, hogy most van a most?
Én egész életemben ötször féltem ennyire...

Hála égnek az ijedtség nagyobb volt mint a baj, bár az sem kicsi... Szükség lesz bé~cé~dé~zsé tervre.

Most már egész jól van, de sokszor elvonul, egyedül akar lenni, aztán jön és bújik ezerrel, szombatig kell kibírni, akkor kaphat újra gyógyszert... Közben néha millió apró darabra törik a szívem...

És el szeretném mesélni nektek, hogy ma van pontosan nyolc éve, hogy velem van :) emlékszem mindenre, amikor megláttam, amikor először fogtam, a kis vanília illatú bundájára, hogy olyan megszeppenten ült a kis ágyában, hogy meg kellett zabálni... Ennek már nyolc éve, és azóta jóban, rosszban, lazán, faszán, de igazán!

Én, a hülye! *

Köszönöm a recepteket, nagyon drágák vagytok, sajnos nem volt időm válaszolni, bebaszott a ménkű a hétvégén elég rendesen nálunk, (Süti) holnapra kérünk egy nagy drukkot, hogy jó legyen a véreredmény...

*hosszú