Lehet hogy túl nagy a kabát

Szóval két órája bőgök, és fél órája pörgetem a telefonkönyvet, hogy ezzel most kit tudnék felhívni, és hogy igazából senkit, amitől meg mégjobban bőgök, szóval most már csak azért imádkozom, hogy minél előbb aludjak el, és legyen vége a júliusnak, meg a mai napnak, és akkor már majdnem péntek is lesz...

A lét nehézsége... De én ezt most mind megérdemlem

Reggel pofátlanul sokáig aludtam, ittam egy lassú kávét, sétáltunk egyet Kobával, aztán elmentem masszíroztatni, onnét fodrászhoz, aztán ittam egy második kávét a kedvenc pékségembe, elugrottam szoliba, megcsináltam a körmeim, délután aludtam két órát, mint akit agyonvertek, újabb séta a gyerekkel, most pedig mindenféle zenéket hallgatok miközben iszom a kis rozé fröccsöm... És én ezt baszdmeg mind meg is érdemlem most!

A hülyeség ára

Két hete lejárt a személyim, meg a jogsim, úgyhogy ügyesen elmentem a háziorvoshoz megcsináltatni az alkalmasságit, aztán a kormányablakba/hoz, kifizettem, amit ki kellett, és egy héten belül már a kezembe is volt a két vadiúj plasztikkártya, amin ismét csodálatos fotó volt rólam (nem).

Egy héttel később az összes iratom, egy megmagyarázhatatlan mozdulattal kidobtam a szemétbe, nyilván mire ez tudatosult, már késő volt és kiürítették a konténert.

Szóval a hülyelány ~én~ egy hete futkos mindenhova, fizet mégegyszer mindenért, és rohadtul imádkozik, hogy az összes irat elkészüljön, mire kezdeni kell az új melóhelyen, és igyekszik mindezt humorral kezelni...

Szerintem anyámat! 

Hard happy time

Annyi minden történt, hogy nyilván tök kusza lesz, ha egyetlen posztban akarom elmesélni....de próbáljuk meg.

Az eltűnés oka az az, hogy baszki annyi jó dolog történt, hogy szinte el sem merem mondani, mert attól félek, hogy egyszer csak bekopog valaki, és visszakéri az egészet...

Ott indult meg a sztori, hogy bekérték az önéletrajzom az akkor még nagyon titkolt álom pozira, és tök hitetlenül be is adtam, mert hát ja... Majd pont engem hívnak be interjúra... Behívtak... Életem legkomolyabb másfél órás interjúját toltam le egy fejvadász pasival, és esküszöm amikor kijöttem egy fél óráig még el is hittem, hogy megdumáltam a palit, és megkaphatom a melót, de aztán el is engedtem a dolgot, 160 jelentkező közül majd biztos engem választanak, zéró szakmai múlttal.... Engem választottak....

És akkor itt kicsit talajt vesztettem, mert oké, hogy lépjünk ki a komfort zónából, na de rögtön ekkorát?

Miután lenyugodtam, és kezdtem elhinni, hogy képes leszek rá, leszámoltam ~ kaptam mindenhonnét hideget, meleget, Fulloskától is, ami nagyon fáj, és azóta sem tudok vele mit kezdeni.

Úgyhogy most ott tartunk hogy két hét múlva Magyarország harmadik legnagyobb dohánycégének a területise leszek.... Omg...

Mindenképp szeretném elmesélni, hogy Katona hihetetlen mód minden szinten háttérország most nekem, támogat, velem örül, sőt... Büszke rám, és hát awww!

Talán írtam, hogy december közepén jött nála valami pálfordulás, és azóta nagyon jó vele lenni, vele élni, megbeszélni a hétköznapokat, kikérni a tanácsát stb.
És tök sokat gondolkoztam rajta, hogy mi történhetett vele, sőt a pszichológussal is átrágtuk, de végül arra jutottunk, hogy nem biztos, hogy mindig tudni kell, mi miért van így, csak örülni annak, hogy most jó.

És nálam is történt valami változás, mert csak azt veszem észre, hogy hirtelen mennyire felnőtt lettem, fegyelmezetten csinálom szépen sorba, ami jön, amit kell, néha megállok egy pillanatra, hogy hű... De igyekszem nem szét esni, annak ellenére sem, hogy azért nagyon bevagyok tojva, hogy menni fog ez nekem, nem fognak kivágni próbaidő alatt, meg fogok tudni tanulni már megint teljesen új dolgokat?

És annak ellenére, hogy azért kapom a szart is a nyakamba, lelki terrort, pletykákat, rosszindulatot stb. még mindig ki tudom magam zökkenteni ezekből, és a jót látni..

Összességében nagyon hálás vagyok ezért az időszakért, azokért a dolgokért, amiket most érzek...

Hűha élmény....

Én a mai beszélgetésünk után a szakmában létező legnagyobb elismerést adnám a pszichológusomnak, már ha létezik egyáltalán ilyen... Egy akkora felismerést sikerult együtt végigbeszélni, és eljuttatni engem oda, hogy ez az én sikereélményem legyen, hogy bármennyire mélyre nyúltunk és bármennyire fájt mert régi dolgot tépünk fel, de akkora gondolatot sikerült megfogalmazni, hogy bár taknyom~nyálam egybe folyt de én csak megköszöni tudtam....

(ühü... Szarul vagyok nagyon... Megint... Még mindig és majd meg is írom ~nemKatona~, de jesszus mit kaptam ettől a beszélgetéstől....)

Bilifüle ~ avagy nyafogásON (én szóltam)

Szóval ott hagytam abba, hogy december 24~én felkeltem és hálát adtam minden~minden illetékesnek, hogy öt egész napig pihenhetek, hogy tényleg csak ahhoz kell szólnom, akihez akarok, és azért is hálát adtam, mert amennyire be voltam szarva a karácsonytól, illetve Katona (alias: Grincs) hozzáállásától, teljesen szuperül sikerült minden, nagyon normálisak voltunk egymással, együtt!

És én kis naiv hülye, tényleg azt hittem, hogy kipihentetem magam, a napi tizen x óra alvásokkal, az énidővel, de aztán január első hete olyan szürreális napokat produkált, hogy néztem hülyén, hogy ez mi a faaasz!?

A melóhelyen az 'új' lány leszámolt, megint ketten maradunk Fulloskával, újra 12 napokat dolgozunk zsinórban ~ezt úgy kell elképzelni, hogy 5 nap három harmincas kelés, a hétvége full time, utána öt nap délután, és ezután jön 2 (!!!) nap pihi...~ szóval sikerült a fáradtságnak arra a pontjára érni, hogy már lassan egymást bántjuk...
Mindeközben a megkérdezésünk nelkul fektettek egy fiatalka csajt, aki nem mellesleg három... Mondom hááárom hét mulva tud kezdeni, szemben öt~hat másik jelentkezővel, akik akár holnap beállnának, van egy két éves gyerkőckéje, akit épp most szoktat be a bölcsibe, és szépen kérlek anyukák, ha olvastok ne kövezzetek meg, de baszki, vajon mennyiszer lesz hirtelen az a gyerek beteg, ahogy bekerül közösségbe, és mennyi ideig fogjuk még bírni a 12 napozást, amikor majd az újlány helyett dolgoztunk? (én kéthete becsípődött derékkal, izomlazítóval és fájdalomcsillapítóval dolgozok, Fulloska meg migrén roham gyógyszerrel, ennyire vagyunk csak jól)

Kozben múlthéten egy órát zokogtam a pszichológusnak, hogy semmi idöm nincs, de igazán semmi~semmi, és hogy bassza már meg, olyanokon fogok perceket (!!!), hogy nem fürdök, csak tusolok, mert ott is tudok időt spórolni... Nettó vicc... Hát meddig tart ez még?

Közben persze vannak és történnek tök jó dolgok is, de hogy néha örülni sincs idö, de hogy Katona december közepe óta annyira normális hogy néha szóhoz sem jutok, egyre többször a jókedvű, mosolygós, jófej, vicces, régi Katona... És awww... És jelentkeztem egy tök menő munkahelyre, ami még hiperszuper titkos, de állítólag tetszem nekik, szoval kezeket csuriba, de erről egyenlőre többet nem mondok, psztcsittkuss, és Koba is olyan imádnivalo, és akkora a szerelem, és úgy örül a szívem, hogy már majdnem egy éve az én Koba babám...

Szoval ezek vannak, meg ilyenek, igyekszem gyakrabban írni, de hogy ugye idő... Öt~hat poszt van piszkozatban, mert mindig lemarad a vége, pedig annyi minden jó, meg vicces is történik... És hát ez is most kicsit kutyafuttában íródott de életjelnek elmegy 

I'm a cool girl

Atyaúristen, mennyivel kedvesebb, viccesebb, jobb fej vagyok, ha sikerül magam egymás után pár napig rendesen kipihenni*... Döbbenet.

 (mondjuk a szemem még mindig annyira karikás, hogy szerintem 19~ben én leszek az Audi reklámarca, de minden nem lehet kerek... 🤪)

* Értsd: tíz óra/éjszaka+délutáni szundi